2017. december 17., vasárnap

Hamis gesztenyeszelet.




Advent harmadik vasárnapjához érkeztünk, az adventi koszorún meggyújtottuk a harmadik gyertyát, és már csak egy hét van hátra karácsonyig. Az aprósütemények már szépen sorakoznak a polcon, így kezdetét veszi nálam a krémes sütemények, torták készítése. A mai napra pl. egy egyszerű krémes süteményt sütöttem, melynek mint a neve is mutatja "hamis gesztenyeszelet" mert még a közelében sem volt a gesztenye, a krém íze mégis arra emlékeztet. Sőt, lehet első olvasásra kicsit furcsának tűnhet hogy a krémbe a darált dió mellett, főtt krumpli is került, de nem elírás, valóban krumplival készült. Persze azért lehetőleg jó minőségű krumplit válasszunk, ha egy kicsit kásásabb az sem baj..... Én pl. sárga krumplit vettem, és nagyon finom vele a krém. Az ünnepek előtt már pár nappal megsüthetjük ezt a süteményt, mert minél tovább áll, az ízek annál jobban összeérnek, és aki nem tudja hogy mi is került a krémbe, az biztosra veszi, hogy gesztenye.


Mindenkinek kellemes Advent vasárnapot, és meghitt, várakozással teli napokat kívánok!





Tészta hozzávalói 22x32 cm-es tepsihez:

25 dkg liszt (Nagyi titka)
5 dkg Vénusz margarin (vanília ízű)
10 dkg porcukor
1 ek méz
1 kk szódabikarbóna
1 db tojás (nagy)
1-2 ek víz (hideg)
csipet só


A lisztet keverjük össze a szódabikarbónával és egy csipet sóval, majd szitáljuk egy tálba.

Ezután adjuk hozzá a felkockázott margarint, morzsoljuk össze, majd keverjük hozzá a porcukrot.

Ezután csináljunk a közepébe egy mélyedést, kanalazzuk bele a mézet, üssük bele a tojást, adjunk hozzá egy evőkanál hideg vizet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (Ha szükséges, gyúrás közben még adhatunk hozzá egy pici vizet, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.)

Az összegyúrt tésztát osszuk el kétfelé, és az egyik tésztagombócot nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd helyezzük egy zsírozott, lisztezett tepsi hátára. (Én enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtottam tepsi méretűre, majd a papírral együtt tettem a tepsi hátára és úgy sütöttem meg.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 6-8 perc alatt süssük világos zsemleszínűre. (Én légkeverésnél 160 fokon, 6 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve helyezzük a sütőpapírral együtt egy rácsra a tésztalapot, majd úgy hűtsük ki.

A másik tésztagombóccal is így járjunk el.




Hozzávalók a töltelékhez:

25 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
25 dkg Rama margarin
50 dkg főtt krumpli  (pl. sárga krumpli)
20 dkg darált dió
0,5 dl rum


A krumplit enyhén sós vízben főzzük meg, majd szűrjük le, és egy krumplinyomón, még forrón nyomjuk át, majd hűtsük ki teljesen.

A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a felkockázott puha margarint, majd keverjük jó habosra.

Ezután először keverjük hozzá az áttört, kihűtött krumplit, majd a darált diót, a rumot, és szintén keverjük  jó habosra.

A tepsit amelyiknek a hátán megsütöttük a lapokat, béleljük ki sütőpapírral, majd helyezzük bele az egyik tésztalapot.

Ezután egyenletesen kenjük rá a krémet, majd helyezzük rá a másik tésztalapot, és a tenyerünkkel óvatosan nyomkodjuk egy kicsit le.




Csokoládémáz hozzávalói:

3 púpozott ek kakaó (holland kakaó)
4 púpozott ek porcukor
10 dkg Rama margarin
3-4 ek víz 


Egy serpenyőbe olvasszuk fel a margarint, adjuk hozzá a porcukrot, a kakaót, és a vizet. (egy keverhető masszát kell kapni, így ha szükséges akkor még egy pici vizet öntsünk hozzá)

Ezután tegyük vissza a tűzre, majd addig főzzük, míg szép sima és fényes masszát kapunk. (Nem kell felforralni!!!)

Ekkor vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett, hűtsük éppen csak langyosra.

A tepsiben lévő sütemény tetején egyenletesen kenjük el a mázat, majd tegyük pár órára, vagy egész éjszakára hideg helyre, hogy a máz kellően megdermedjen. 

Érdemes a süteményt már előző nap elkészíteni, mert így a máznak van ideje megszáradni, és az ízek is jobban összeérnek.




Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a süteményt, és úgy kínáljuk. Hűvös helyen pár napig tárolhatjuk, sőt minél tovább áll, annál finomabb, gesztenyeízű lesz a krém.



7 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a recept, pedig nem is szeretem a gesztenyés dolgokat, de: a fiam allergiás a tejfehérjére, és ezt el lehet készíteni mindenféle tejtermék nélkül! Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik a recept. Az íze olyan mintha gesztenye lenne benne, főleg ha áll 1-2 napot. Mostanában sokan keresnek tejmentes süteményeket, ezért úgy döntöttem, hogy jövőre több ilyen recept kerül majd fel a blogba.

      Törlés
  2. Nagyon jó ötlet, előre is köszönöm! Különösen annak fényében, hogy ez a tejallergia nálunk a fiam40 éves korában ütött be - pedig ő addig főként a tej-túró-sajt-joghurt-tejföl bűvkörben élt. Most mindezt felejteni kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos mostanában én is észrevettem magamon, hogy valami nincs rendbe nálam, ha tejes dolgokat, és tejfölt eszem. :(

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Kedves....
      Belinkelek egy oldalt,hátha ezzel tudok segíteni.... másold be a Google keresőbe, ott találsz tojásmentes recepteket.

      https://www.google.hu/search?hl=hu&ei=FvUbYIOSI-mArwTp96K4Cw&q=toj%C3%A1smentes+s%C3%BCtem%C3%A9ny+receptek&oq=toj%C3%A1smentes+s%C3%BCtereceptek&gs_lcp=CgZwc3ktYWIQARgBMgYIABANEAoyBggAEAcQHjoHCAAQRxCwAzoECAAQDToICAAQDRAFEB46CAgAEAgQDRAeUNkdWJQqYNdAaAFwAngAgAHrAYgB-gSSAQUyLjIuMZgBAKABAaoBB2d3cy13aXrIAQjAAQE&sclient=psy-ab

      Törlés
    2. Itt egy másik oldal....
      https://cookpad.com/hu/kereses/toj%C3%A1smentes%20s%C3%BCti

      Törlés