2014. április 12., szombat

Angol húsvéti zsemle. (Hot cross buns)




Ez a finom zsemle az angolok hagyományos húsvéti süteménye. Én már évek óta készülök megsütni az ünnepekre, de valahogy a sok kalácsrecept mellett mindig elmaradt. A receptre még Adriennél a "Moha Konyha" oldalán bukkantam, és azóta is őrizgettem, várva a kellő pillanatra. Idén pedig elérkezett a pillanat amikor csak előkellet venni a receptet, na meg persze megsütni a zsemléket. A kelt tésztát én mézeskalács fűszerkeverékkel ízesítettem, de ízlés szerint őrölt fahéjjal is ízesíthetjük. Többféle aszalt gyümölcsöt is keverhetünk a tésztába, de én most az aszalt áfonyát és a sárgabarackot választottam. A kisült zsemléket még forrón, Adrienn tanácsa szerint sziruppal kentem le, melytől szép fényesek, na és persze finomak lettek az amúgy is ínycsiklandozó zsemlék. Azért érdemes tálalás előtt néhány órával megsütni, és lekenni a zsemlék tetejét, hogy legyen ideje a máznak megszáradni, mert különben kissé ragacsos lesz. (nálunk bizony kissé ragacsos maradt, mert már nem győztünk tovább várni a kóstolással, de így ragacsosan is isteni finom volt)







Hozzávalók a tésztához:

30 dkg liszt
5 dkg porcukor
1 tk mézeskalács fűszerkeverék
3 dkg vaj
1,5 dl tej
1 db tojás
1,5 dkg élesztő (friss)
5 dkg aszalt áfonya
5 dkg aszalt sárgabarack
1/2 narancs reszelt héja
1/2 citrom reszelt héja
csipet só



Az olvasztott vajat keverjük össze a langyos tejjel, az egész tojással, a reszelt citrom és narancs héjjal, valamint a friss élesztővel. Ezután öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe.

A lisztet keverjük össze a porcukorral, a mézeskalács fűszerkeverékkel, (v. őrölt fahéjjal) egy csipet sóval, és az apróra vágott aszalt áfonyával, és sárgabarackkal.

Ezután a lisztes keveréket kanalazzuk rá a folyékony hozzávalókra, majd indítsuk el a dagasztó programot, és dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát!!!!)

Amikor végzett a dagasztóprogram akkor tegyük át a tésztát egy kilisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen kelesszük egy óra hosszat.

A megkelt tésztát ezután osszuk el 8 részre, majd formázzuk meg a zsemléket. (a zsemleformázásról a videó Limaránál megtekinthető)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól távolabb, helyezzük rá a megformázott zsemléket. (sütés közben nagyra nőnek a zsemlék!!!!)







A kereszt hozzávalói:

3 csapott ek liszt
2-3 ek víz


A lisztet keverjük simára annyi vízzel, hogy egy sűrűbb masszát kapjunk. (a vizet apránként adagoljuk hozzá, nehogy túl híg legyen!!!!!)

A sűrűbb masszát töltsük bele egy nejlonzacskóba, majd a sarkára vágjunk egy kicsi lyukat. (kb. 0,5 centist)

Ezután rajzoljunk keresztet minden zsemlére.

A sütő egyik sarkába tegyünk egy edénybe vizet, majd melegítsük elő. Ezután helyezzük be a tepsit, majd közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt süssük a zsemléket szép barnára. (ha nagyon elkezdene barnulni a teteje, akkor takarjuk le egy sütőpapírral a sütés végéig)







A máz hozzávalói:

1/2 dl víz
2 ek cukor


A vízből és a cukorból pár perc alatt főzzünk szirupot. 

A sütőből kivett forró zsemléket kenjük le a sziruppal, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (nem árt ha pár órát hagyjuk állni tálalás előtt, hogy a szirupot beszívja a zsemle, mert különben kissé ragacsos marad)

Tálaláskor az édes zsemléket ízlés szerint vajjal, lekvárral kínáljuk.

6 megjegyzés: