2010. április 1., csütörtök

Foszlós kalács.






Tegnap húsvét előtti főpróbát tartottam, és fonott kalácsot sütöttem. Tavaly sütöttem először, és akkor ízre finom volt, de a formájával nem voltam elégedett. Az idei kalácsom fonása sem a legtökéletesebb, de állítom már haladok!! A kalácsot a fonás után tepsire tettem, így sütés közben kissé elterült, de ettől függetlenül nagyon finom foszlós a tésztája.






 Hozzávalók:

50 dkg finom liszt
4 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
5 dkg vaj
3 dl tej
2,5 dkg élesztő
2 db tojássárga
csipet só






A vajat olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a langyos tejhez. Ezután keverjük hozzá a porcukrot, morzsoljuk bele az élesztőt, és szintén keverjük össze. Takarjuk le egy konyharuhával, és kb. 10 perc alatt futtassuk fel az élesztőt.

Amikor az élesztő már felfutott, öntsük bele egy keverőtálba, majd szitáljuk hozzá a sóval összekevert lisztet. Ezután adjuk hozzá a vaníliás cukrot, és a tojássárgákat, majd robotgéppel (v. kenyérsütőgépben) dagasszuk meg a tésztát. Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk.

Ezután osszuk el a tésztát két egyenlő részre, majd gyúrjuk át, és formázzuk gombóccá. Ezután mindegyik tésztagombócot tegyük egy olajjal kikent tálba, konyharuhával takarjuk le, majd langyos helyen, egy óra alatt  kelesszük a duplájára.

A megkelt tésztát borítsuk ki enyhén lisztezett felületre, majd sodorjuk bele egy kb. 60 cm-es rudat.
A másik tésztával is így járjunk el.

Ezután mindkét tésztát hajtsuk félbe, helyezzük egyiket a másikra, majd a négy tésztarudat szorosan fonjuk össze.

A megfont kalácsot helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, majd kenjük le egész tojással. Ezután szobahőmérsékleten 30 perc alatt kelesszük újra, majd kenjük le szintén a tojással.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 perc alatt készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 40 percig sütöttem)

Amikor a kalács sütés közben kezd szépen barnulni, és nem szeretnénk, hogy túl barnára süljön, akkor takarjuk le egy alufóliával, és úgy süssük készre. (én a sütési idő felénél takartam le fóliával, és úgy sütöttem készre)






A sütőből vegyük ki a megsült kalácsot, majd helyezzük rácsra, és úgy hűtsük ki egészen.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk pl. a húsvéti főtt sonka mellé. A kalács tésztája nagyon finom, és foszlós. Konyharuhával letakarva, hűvös helyen, pár napig tárolhatjuk.



22 megjegyzés:

  1. Ohh!!köszönöm Gizi, pont erre vágytam fincsi kalács reggelire hozzá egy jó forró kakaó...

    VálaszTörlés
  2. Mi is a probléma a formájával? Gyönyörű magas, látszatra is lyukacsos, foszlós, fényes. Nagyon szééééép! No problem :)))

    VálaszTörlés
  3. Én is sokat készítettem a Horváth Ilona szakácskönyvből, szerintem jó receptjei vannak. Nagyon szép lett a kalácsod!

    VálaszTörlés
  4. Enyje, de szép példány! Jöhetnek a locsolók :-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett,ennék is belőle egy szelete. Én holnap készítem el újra a kalácsot.

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű ez a kalács,semmi baj vele:)Most én is kalács lázban égek...Lehet tőled sütöm meg:))))Nagyon igéretes ez a recept:-D

    VálaszTörlés
  7. Pedig igazán szép lett! Nekem a kalácshoz alapból vaj és lekvár jár,együtt.Úgy az igazi!

    És akkor ezt mégegyszer megsütöd majd hétvégén/hétfőn?

    VálaszTörlés
  8. Szerintem semmi baj sincs a kinézetével. És a nyakamat merném tenni rá, hogy ízre is kitűnő.
    Én is azt a szakácskönyvet használom.

    VálaszTörlés
  9. Gizi: Szerintem is tökéletes! Nagyon szép a belseje is!

    VálaszTörlés
  10. Réka!
    Már küldöm is neked, kakaóval együtt!! Én is úgy szeretem.:)

    VálaszTörlés
  11. Yasmine!
    Köszönöm!! A fonással még azért vannak problémáim!!:))

    VálaszTörlés
  12. Liza!
    Köszönöm!! Már annyit forgattam a szakácskönyvet, hogy lapokban van már.:)

    VálaszTörlés
  13. Viki!
    A locsolók inkább maradjanak otthon!!!:)) Megelőzzük őket, mert nem leszünk itthon.

    VálaszTörlés
  14. Bianka!
    Megyek hozzád kalács kostolásra, igaz még bőven van az enyémből is.:)

    VálaszTörlés
  15. Niki!
    Köszönöm!! Nyugodtan vállald be ezt, mert nagyon finom. Neked biztosan kinézetre is tökéletes lesz.:)

    VálaszTörlés
  16. chrsitaylor!
    Neked vajjal és lekvárral tálalom!! Úgy is szeretem nagyon.:)
    Nem sütök másikat, mert még alig hiányzik belőle(erőtelsen diétán vagyunk).

    VálaszTörlés
  17. Ani!
    Köszi, és valóban ízre nagyon finom!! Ugye milyen jó kis szakácskönyv, nagyon sokat főztem belőle még az elején amikor kezdő voltam.:)

    VálaszTörlés
  18. Andi!
    Neked is köszönöm!! Nagyon örültem, hogy ilyen jól sikerült!!:)

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm szépen meg is kaptam és nagyon fincsi. :)Puszi és szép napot kívánok neked!!

    VálaszTörlés
  20. Szia Réka!
    Neked is szép napot!!! Készülsz már a húsvétra? puszi

    VálaszTörlés
  21. Ma vettünk meg mindent így keddig nem kell boltba menni, Peti úgy is holnap nem lesz itthon Vasárnap megyünk kirándulni és hát hétfő az hétfő jönnek Veráék a két kisfiúval és ennyi... úgyhogy nem nagyon kell készülnöm . :)puszi

    VálaszTörlés
  22. Réka!
    Csodás időt kívánok a kiránduláshoz!!! Húúú ennyi locsolód lesz, akkor tuti nem fogsz elhervadni.:))

    VálaszTörlés