2017. augusztus 11., péntek

Fűszeres csirkemell túrós-cukkini roláddal.




A hétvégére ugyan kicsit enyhül a meleg, én mégis egy egyszerűen, és gyorsan elkészíthető recepttel adnék ötletet a hétvégi ebéd elkészítéséhez. A receptet még a tv-ben láttam meg a "Konyhafőnök" című műsorban és akkor rögtön elhatároztam, hogy bizony én is elkészítem a saját ízlésemre formálva. (az eddigi adások receptjeiből is többet kipróbáltam, és egyikben sem kellett csalódnom) Mivel saját termésű, zsenge cukkiniből szerettem volna elkészíteni, így a nyári melegben, éppen kapóra jött a recept.  A körözöttel töltött cukkini tekerccsel érdemes kezdeni, mert az összeállítása igaz nem vesz túl sok időt igénybe, viszont a hűtőben pár órát el kell hogy töltsön ahhoz, hogy szépen feltudjuk majd szeletelni.  A készre sütött csirkemellet egy fűszeres-olívaolajos pácba tettem, majd tálalásig melegen tartottam. Ezalatt az idő alatt az ízek jól átjárták az omlós-szaftos húst. A fűszeres csirkemellhez pedig nagyon jól illett a hideg túrós-cukkini rolád. (A recept megjelent a Küldd el a Recepted Júliusi lapszámában.)





Fűszeres csirkemell hozzávalói:

2 db csirkemellfilé
4 + 2 ek olívaolaj
1/2 citrom leve
csili (ízlés szerint)
színes őrölt bors


A csirkemellfilét vágjuk vastagabb szeletekre. (én egyszerűen csak kétfelé vágtam)

 Ezután sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.

Egy jénai tálba tegyünk 4 evőkanál olívaolajat, majd facsarjuk hozzá a citromlevet, adjunk hozzá ízlés szerint csilit, egy kevés sót és őrölt színes borsot, majd keverjük össze.

Egy serpenyőbe hevítsünk fel 2 evőkanál olívaolajat, majd óvatosan helyezzük bele a befűszerezett csirkemell szeleteket, majd kb. 10 perc alatt, mindkét oldalát süssük szép pirosra. (én sütés közben többször átfordítottam, hogy egyenletesen süljön a hús)

Amikor a hússzeletek készre sültek, tegyük az előzőleg összekevert pácba, majd forgassuk alaposan bele, és tálalásig tartsuk melegen.




Túrós-cukkini rolád hozzávalói:

1 db zsenge cukkini
25 dkg túró
1 kisebb vöröshagyma
őrölt fehér bors
csipet pirospaprika
egész köménymag (ízlés szerint)


A hagymát vágjuk fel nagyon apróra, majd adjuk az előzőleg villával összetört túróhoz. 

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg köménymaggal, és egy csipet pirospaprikával, majd alaposan keverjük össze.

A cukkinit egy zöldséghámozóval (v. éles késsel) vékonyan szeleteljük fel, majd tegyük enyhén sós, forrásba lévő vízbe, és blansírozzuk 1 percig. (csakis 1 percig hagyjuk a forrásban lévő vízben, mert különben szétfől)

Ezután öntsük le a forró vizet, és rögtön tegyük át hideg vízbe, majd terítsünk a konyhapultra egy tiszta konyharuhát, és helyezzük rá a cukkini csíkokat, hogy felszívja a nedvességet.

Vágjunk le egy nagyobb darab folpack fóliát, majd helyezzük rá a cukkini csíkokat úgy, hogy kicsit fedjék egymást.

Ezután az alsó szélétől kicsit beljebb, helyezzük rá a fűszeres túrót, majd a fólia segítségével tekerjük szorosan fel. (amikor feltekertük, fogjuk meg a fólia két végét, és többször, hosszan húzzuk meg az asztalon, hogy jó szoros legyen a tekercs, és szép formája legyen)

Ezután tegyük be a hűtőbe 1-2 órára, hogy kellően lehűljön, az ízek jól összeérjenek, és szépen feltudjuk majd szeletelni.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a cukkinitekercset, óvatosan csomagoljuk ki a fóliából, egy papírtörlővel kicsit itassuk le a nedvességet, majd egy éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel.




Tálalás előtt helyezzük tányérra a felszeletelt túrós-cukkini roládot, majd tegyük mellé a fűszeres csirkemellszelet, és úgy kínáljuk.


3 megjegyzés:

  1. Kipróbáltam ezt az isteni ötletedet!! Szerintem én rosszul tekertem fel - legalábbis most úgy látom a képen - de ezt semmit nem változtat azon, hogy szuper lett!! Köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az tekercs ötlet nem az enyém, én is a Konyhafőnök-ből lestem el, viszont a körözött az saját ötlet volt, mert a műsorban másfajta töltelékkel készült. Örülök hogy kedvet kaptál hozzá, nekünk is nagyon ízlett.(pedig azt hittem a férjem nem díjazza majd :) )

      Törlés
    2. Szerencsére nálunk is ízlett a Zuramnak 😁😀 Sokszor egy receptnél az ötlet a legfontosabb, aztán mindenki saját ízlésének megfelelően alakítja. Én nálad láttam, így neked köszönhetem 💖

      Törlés