2016. május 30., hétfő

Epres-túrós piskótaszelet.





A hétvégén egy egyszerű piskótát sütöttem, majd a két lap közé túrós töltelék, és az éppen aktuális gyümölcs, vagyis eper került. Persze nem kell ahhoz hétvégének lenni, hogy elkészüljön ez a finom sütemény, sőt használjuk ki ameddig csak lehet, hogy már a kiskertekben is elkezdett pirosodni az eper. A piskóta sütése nem igényel sok időt, viszont a túrós tölteléknek, és a tetején lévő zselatinnak azért szüksége van időre, hogy kellően megdermedjen. Így akár már előző nap elkészíthetjük a süteményt, majd tálalásig a hűtőben tároljuk.






 Tészta hozzávalói 22x32 cm-es tepsihez:

18 dkg porcukor
18 dkg liszt
1 cs vaníliás cukor
6 db tojás (közepes)
3 ek forró víz


A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele egy keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és keverjük habosra. Ezután állandó keverés mellett, adjuk hozzá kanalanként a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig.

Végül szitáljuk hozzá a lisztet, majd keverőkanállal, óvatosan forgassuk össze.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen öntsük bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig, tűpróbáig. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.

Amikor a piskóta már teljesen kihűlt, húzzuk le róla a sütőpapírt, majd vágjuk két egyforma tésztalappá.






 Túrós töltelék hozzávalói:

45 dkg túró
3 dl Hulala
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja és leve
10 gramm porzselatin + 0,5 dl víz
30-40 dkg eper

tetejére 2 cs színtelen tortazselé


A túróhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a  citromhéjat és a citromlevet, majd robotgéppel keverjük össze.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a porzselatint. Ezután addig keverjük, még a zselatin feloldódik, és éppen csak langyos lesz.

Ezután önstük hozzá a túróhoz, majd robotgéppel keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, keverőkanállal keverjük hozzá a túróhoz.

Az alsó tésztalapot helyezzük vissza a sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd egyenletesen kenjük rá a túrós tölteléket.

Ezután rakjuk ki félbevágott eperszemekkel, helyezzük rá a másik tésztalapot, és tenyérrel kicsit nyomkodjuk le, majd rakjuk ki a tetejét a maradék eperrel.






A színtelen tortazselét készítsük el a tasakon lévő leírás szerint, majd öntsük le vele a sütemény tetejét.

Ezután tegyük be a hűtőbe pár órára (v. egész éjszakára) hogy a túrós töltelék és a tortazselé kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a süteményt, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2016. május 28., szombat

Eperfagyi három hozzávalóból.





Szikrázó napsütés, 30 fok körüli hőmérséklet, mi más is esne ilyenkor a legjobban, mint egy finom fagyit elkanalazgatni. Ehhez persze nem kell rögtön a cukrászdába indulni, elég ha otthon fellelhető egy doboz vaníliás jégkrém, egy adag szép piros, és édes nap érlelte eper, valamint némi tejszínhab. Fagylaltgépre sincs szükségünk, mert csak robotgéppel kell habosra keverni a hozzávalókat, majd pár órára betenni a fagyasztó. Amikor a fagyalaltunk pedig már kellően megdermedt, tálalhatjuk, és pl. egy hűvöst adó fa árnyékában már kanalazhatjuk is.






Hozzávalók:

1 db Algida Big Milk vaníliás jégkrém (v. ízlés szerinti)
20 dkg eper
2 dl Hulala (v.habtejszín)






A jégkrémet vegyük ki a fagyasztóból, és hagyjuk pár percig szobahőmérsékleten, hogy egy kicsit fellágyuljon.

Az epret folyó víz alatt mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel apróra.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá.

Amikor a jégkrém állaga már kissé lágyabb, adjuk hozzá a feldarabolt epret, majd robotgéppel keverjük alaposan össze.

Ezután apránként adjuk hozzá a keményre felvert tejszínhabot és robotgéppel keverjük alaposan össze, majd tegyük be pár órára a fagyasztóba, hogy kellően megdermedjen.

Közben legalább kétszer vegyük ki a fagyasztóból, és robotgéppel keverjük át.

Tálalás előtt az elkészült eperfagyit vegyük ki a fagyasztóból, majd kanalazzuk fagylaltos kehelybe, és úgy kínáljuk.


2016. május 26., csütörtök

Csokoládés-epres párna.




Szeretem az ilyen pikk-pakk elkészíthető süteményeket így, ha váratlan vendég érkezik, vagy éppen nincs kedvem nagyobb sütkérezéshez, csak előkapom a leveles tésztát és megtöltöm mint pl. most csokoládéval és eperrel. Egy bő fél óra múlva pedig már ott illatozik a tányéron a frissen kisült, ropogós tészta, a belsejében megbújó, lávaként folyó csokoládéval, és eperrel. Persze azért tálalás előtt érdemes ízlés szerint porcukorral megszórni, de én most a fényképezéssel járó kapkodásban teljesen megfeledkeztem róla. :) (persze azért utána én is megszórtam, és már porcukrozva tálaltam)






 Hozzávalók 6 db-hoz:

1 cs leveles tészta
6 dkg csokoládé  (nálam 70%-os)
0,5 dl habtejszín
15-20 dkg eper
1 cs vaníliás cukor
1 kicsi tojás a lekenéshez





Az epret alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután tegyük papírtörlőre, töröljük szárazra, majd vágjuk félbe.

A tejszínt melegítsük meg, majd vegyük le a tűzről, és tördeljük bele a csokoládét. Ezután addig keverjük, még a csokoládé teljesen felolvad, és lehűl.

A leveles tésztát vágjuk fel hat egyforma darabra, és az egyik felét vágjuk be több helyen, majd a szélét kenjük körbe a felvert tojással.

Ezután kenjük meg a csokoládéval, rakjuk ki a félbevágott eperrel, szórjuk meg a vaníliás cukorral, majd hajtsuk rá a bevágott tésztát és az ujjunkkal kicsit nyomkodjuk le.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük rá a megtöltött tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)

A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük langyosra.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, (én ezt most lefelejtettem) majd langyosan kínáljuk. A ropogósra sült tészta a krémes, folyós csokoládéval, és az eperrel egyszerűen abbahagyhatatlan....


2016. május 24., kedd

Spárgás-sajtos vendégváró.




A napokba a facebook-on egy egyszerűen, és gyorsan elkészíthető vendégváró finomságra hívta fel a figyelmemet Ági (Ági, aki főz), és mivel nagy spárgarajongó vagyok, így semmiképpen nem hagyhattam ki ezt a recept sem. Nem kell hozzá semmi más, mint előnyújtott leveles tészta, mozzarella, egy csomag lehetőleg zöld spárga, ízlés szerint só, bors, és már készülhet is a vendégváró. Ha olyan vendéget várunk aki szereti a spárgát az biztosan imádni fogja, ha pedig olyan vendég érkezik aki még nem kóstolta, lehet éppen az első kóstolás után fogja megkedvelni. Persze azért nem kell ahhoz vendégeket várni, a saját magunk kedvéért is pikk-pakk megsüthetjük.






 Hozzávalók:

1 cs leveles tészta
1 cs zöld spárga
2 db mozzarella
őrölt színes bors 






A spárgát hajlítsuk meg, majd törjük le a fás részét. Ezután mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le.

A mozzarellát vágjuk fel vastagabb szeletekre.

Az előnyújtott leveles tésztát vágjuk fel hat egyforma darabra, majd helyezzünk rá pár darab spárgát.

Ezután sózzuk, borsozzuk, majd tegyük rá a felszeletelt mozzarellát.

Ismét sózzuk, és borsozzuk, majd a túlnyúló tésztát vágjuk be pár helyen, és hajtsuk rá a sajtra úgy, hogy lehetőleg fedjék egymást a tésztacsíkok.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük rá a tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)

Tálalás előtt hagyjuk langyosra hűlni, majd úgy kínáljuk. A zsenge spárga a ráolvadt sajttal, és a ropogósra sült leveles tésztával nagyon finom.


2016. május 22., vasárnap

Epres muffin édes morzsával.





Nincs vasárnap sütemény nélkül, és ha még éppen az eperszezon is elkezdődött, akkor természetesen az is kerül a tésztába. A muffin tésztája elronthatatlan, csak keverünk-kavarunk, és már mehet is a formába, majd irány a sütő. Bő fél óra múlva pedig már ott illatoznak a tálcán a kisült muffinok. Akár még a gyerekek is bevonhatjuk a sütésbe, besegíthetnek pl. a tészta összekeverésében. Mielőtt a sütőbe került volna a tészta, én még megszórtam a tetejét egy édes morzsával, mely sütés közben ropogósra sült, és még finomabbá tette az amúgy is  finom süteményt.







Hozzávalók 12 db-hoz:

20 dkg liszt
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 tk sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna
6 dkg vaj
1 db tojás (nagy)
8 dkg tejföl
1 ek citromlé
1/2 citrom reszelt héja
csipet só
15 dkg eper


Édes morzsa hozzávalói:

egy diónyi hideg vaj
2 tk barna cukor
2 tk liszt






Az epret folyó víz alatt mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le. Ezután daraboljuk fel apróra.

Az édes morzsa hozzávalót az ujjbegyünkkel pár pillanat alatt morzsoljuk össze, majd tegyük be a hűtőbe felhasználásig.


A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, a sütőporral, a szódabikarbónával, a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a reszelt citromhéjjal.

A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza. Ezután adjuk hozzá az egész tojást, a citromlevet, a tejfölt, majd keverjük simára.

Ezután öntsük hozzá a lisztes keverékhez, és keverjük össze. Végül adjuk hozzá a feldarabolt epret, majd óvatosan forgassuk össze, hogy az eper nehogy összetörjön.






A muffin formát béleljük ki szilikon, vagy papír formával, majd kanalazzuk bele a masszát.

Ezután vegyük ki a hűtőből az édes morzsát, majd szórjuk a formában lévő tészta tetejére.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral. A muffin tésztája könnyű és nagyon finom az eperdarabokkal, és a tetején ropogósra sült édes morzsával.


2016. május 21., szombat

Baconös-sajtos csirkemell spárgával.





Amennyiben van otthon egy csomag spárga, és egy-két csirkemellfilé egyszerűen, és rövid idő alatt az asztalra varázsolhatjuk a vasárnapi ebédet. A baconös-sajtos csirkemell is nagyon finom, de ha spárga is kerül rá mielőtt becsomagolnánk, állítom hogy csak jót tesz majd neki. Köretnek én pl. rizst készítettem, de illik hozzá a krumplipüré is. Az egész ebédkészítés pedig nem tart tovább háromnegyed óránál, és már tálalhatunk is.






Hozzávalók:

2 db csirkemellfilé
1 cs zöld spárga
20 dkg szeletelt bacon
15 dkg reszelt sajt (gouda, trappista...)
őrölt színes bors
szerecsendió (el is hagyható)
2-3 ek olívaolaj






A csirkemellfiléket vágjuk félbe, hogy vékonyabb szeletet kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg szerecsendióval, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.

A spárgát hajlítsuk meg, törjük le a fás részét, majd mossuk meg és alaposan csepegtessük le. Ezután tegyük egy tálcára, majd szórjuk meg sóval, őrölt színes borssal, és forgassuk össze.

3-4 szelet bacont fektessünk le úgy, hogy fedjék egymást, majd helyezzünk rá pár darab spárgát. Ezután tegyük rá az előzőleg befűszerezett csirkemellet, majd hajtsuk rá a túllógó bacont, és egy gyors mozdulattal fordítsuk át.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olívaolaj felével. Ezután helyezzük rá a becsomagolt csirkemelleket, majd locsoljuk meg a maradék olívaolajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből, majd szórjuk meg a reszelt sajttal, és süssük még pár percig, hogy a sajt ráolvadjon.





Ameddig a hús sül készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré is.

Tálaláskor helyezzük tányérra a készre sült csirkemellet, kanalazzuk mellé a köretet, majd úgy kínáljuk.


2016. május 20., péntek

Eperkrémleves fehér csokis-mogyorós piskótával.





Napsütéses, nyárias hétvége előtt állunk, így készítsünk pl. egy könnyű eperkrémlevest melyet ízlés szerint csokoládés-mogyorós piskótával tálalhatunk. Persze a krémleves már magában is nagyon finom, főként ha édes, magyar eperből készül, de azért a piskótát kár lenne elhagyni. A tészta pár perc alatt megsül, mogyoró helyett pedig akár mandulát, vagy éppen diót is szórhatunk az olvasztott csokoládéra. Sőt, már előző nap is megsüthetjük, és a levest is elkészíthetjük, így ebédidőben már csakis a tálalás lesz hátra.






 Eperkrémleves hozzávalói:

40 dkg eper
2 db alma
1/2 citrom héja
2 cm-es gyömbér (v. 1 mk őrölt)
ízlés szerint cukor v. méz
1 cs vaníliás cukor
1 mk őrölt fahéj
3 db szegfűszeg
5 dl víz
2 dl főzőtejszín


Az almát pucoljuk meg, majd távolítsuk el a magházat, és vágjuk fel kisebb kockákra. Ezután öntsük fel a vízzel, ízlés szerint adjunk hozzá mézet vagy cukrot, tegyük bele az egészben hagyott gyömbért, a vékonyan lehámozott citromhéjat, a vaníliás cukrot, a szegfűszeget, és az őrölt fahéjat.

Ezután addig főzzük, még az alma teljesen megpuhul, ekkor vegyük ki a gyömbért, a citromhéjat, és a szegfűszeget.

Az eperből tegyünk félre pár szemet a tálaláshoz a többit pedig vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a puhára főtt almához. Öntsük fel a tejszínnel, majd turmixoljuk le. (v. botmixerrel pépesítsük)

Végül hagyjuk teljesen kihűlni mielőtt tálalnánk.






 Csokis-mogyorós piskóta hozzávalói:

3 db tojás (közepes)
7 dkg porcukor
3 dkg darált mogyoró
5 dkg liszt
csipet só


A tojásokat válasszuk ketté, majd a fehérjét egy csipet sóval, kezdjük el habbá verni. 

Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a porcukrot, és 1-2 perc múlva a tojások sárgáját is, majd addig keverjük még szépen kifehéredik a massza. Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, adjuk hozzá a darált mogyorót, majd fakanállal óvatosan forgassuk össze.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletes vékonyan kenjük rá a masszát. (én egy 35x33 cm-es tepsin sütöttem)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 8-10 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 8 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a tésztát fordítsuk rá egy enyhén lisztezett sütőpapírra, majd a felső papírt óvatosan húzzuk le róla. Ezután az alsó sütőpapírral együtt tekerjük fel úgy mint a bejglit, majd feltekerve hagyjuk teljesen kihűlni. (többször tekerjük ki-be még melegen)



Töltelék hozzávalói:

20 dkg fehér csokoládé (nálam Milka)
10 dkg darált mogyoró



A csokoládét gőzfürdő fölött, kevergetve olvasszuk fel.

A tésztát tekerjük ki, majd kenjük meg az olvasztott csokoládéval. Ezután szórjuk meg a darált mogyoróval, majd szorosan tekerjük fel.

Ezután hagyjuk állni, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen, és szépen tudjuk majd felszeletelni.






Tálalás előtt a piskótát vékonyan szeleteljük fel, a levest szedjük a tányérba, és rakjunk bele a maradék feldarabolt eperből, majd együtt kínáljuk.


2016. május 18., szerda

Pisztáciás-szalonnás tészta.





Egyszerű kb. harminc perc alatt elkészíthető tészta, melyet rohanós napokon tálalhatunk ebédre vagy éppen vacsorára. A tésztát megvásárolhatjuk készen is, de én azért a házi készítésű tészta mellett maradnék, mert annál nincs finomabb. A pisztáciát érdemes először egy serpenyőben pár pillanat alatt megpörkölni, mert ettől különösen finom ízt kap. A szalonnából is jó húsos császárszalonnát válasszunk, és már hozzá is láthatunk a főzéshez. Az elkészült tészta pedig nálunk nagy sikert aratott, így amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott.






Hozzávalók:

20 dkg pisztácia
20 dkg császárszalonna
1 db vöröshagyma
1,5-2 dl főzőtejszín
őrölt színes bors
10 dkg füstölt sajt (+ a tetejére)
1 ek olívaolaj







A húsos, császárszalonnát ízlés szerint kockázzuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A sajtot reszeljük le.

A pisztáciát tegyük teflon serpenyőbe és egy pár pillanat alatt pörköljük meg. Ezután egy pár szemet tegyünk félre, a többit pedig daráljuk le.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felkockázott császárszalonnát, és kezdjük el sütni. Amikor már kezd pirulni, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és együtt pirítsuk szép pirosra.

Ezután szórjuk meg az őrölt pisztáciával és a reszelt sajttal, öntsük fel a tejszínnel, ízlés szerint őröljünk rá színes borsot, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy kissé besűrűsödjön.

A metélt tésztát (v. pappardelle) főzzük ki enyhén sós vízben, majd szedjük ki a főzővízből, kicsit csepegtessük le, majd adjuk hozzá a pisztáciás-szalonnás raguhoz, és forgassuk alaposan össze.

Az elkészült tésztát halmozzuk tányérra, szórjuk meg a félretett pisztáciával, és sajtforgáccsal, majd úgy kínáljuk.


2016. május 15., vasárnap

Epres-csokoládés tortácska.





Pünkösd vasárnapján megint csak esős, hűvös napra ébredtünk, így hangulatjavítónak készítettem egy sütés nélküli nassolni valót. A kekszen és a csokoládén kívül csak pár hozzávalóra van még szükség, melyek azért mindig fellelhetőek a háztartásban. A tortácska összeállítása pikk-pakk elkészül, és utána már csak arra kell várni hogy a hűtőben kellően megdermedjen. Persze ez is röpke fél óra alatt megtörténik, közben pedig előkészíthetjük az epret, melyet tálalás előtt csak rákanalazunk és már kínálhatjuk is.






Kekszes alap hozzávalói 10 db-hoz:

12 dkg Győri Édes keksz
5 dkg vaj
1 ek tej
1/2 citrom reszelt héja


A kekszet morzsoljuk össze (v. daráljuk le), adjuk hozzá a felforrósított vajat és a tejet, majd keverjük össze. 

Ezután osszuk el 10 db szilikonos muffin formába, és egy pohárral nyomkodjuk le, majd tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen. 



Csokoládés réteg hozzávalói:

18 dkg étcsokoládé (70%-os)
1 dl habtejszín 


A tejszínt melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, és addig keverjük, még teljesen elolvad.

Vegyük ki a formákat a hűtőből, majd kanalazzuk a kekszes alapra a csokoládét. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy megdermedjen.





Eper hozzávalói:

20 dkg eper
1/2 cs vaníliás cukor
1-2 ek porcukor


Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd vágjuk fel apró darabokra. Ezután szórjuk meg a porcukorral, a vaníliás cukorral, majd keverjük össze, és hagyjuk legalább egy fél órát állni.





Tálalás előtt vegyük ki a formából a tortácskákat, majd helyezzük kistányérra, kanalazzuk rá az előzőleg lecsepegtetett eperdarabokat, reszeljünk rá csokoládét, majd úgy kínáljuk.


2016. május 14., szombat

Hagymás-gombás csirkemáj.





A hosszú hétvége egyik fogása lehet pl. ez az egyszerűen elkészíthető hagymás-gombás csirkemáj. Mivel az időjárás is inkább olyan őszies minthogy nyár eleji napsütéses lenne, így jólesik majd a sütő melege. A májat a hiedelmekkel ellentétben nyugodtan fűszerezzük be, állítom hogy nem fog megkeményedni, sőt ilyen finom, és szaftos csirkemájat én még nem ettem. Természetesen kacsamájjal is készülhet, sőt azzal még finomabb is. Köretnek készíthetünk krumplipürét, egyszerűen főzhetünk sós vízbe krumplit, a rizs is illik hozzá, de akár egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.





 Hozzávalók:

50 dkg csirkemáj
50 dkg gomba
2 db vöröshagyma
 só
őrölt bors
1 tk ételízesítő 
majoranna
2 db babérlevél
1-2 ek liszt
1 dl fehérbor
2 ek olaj




A csirkemájat mossuk meg, majd törüljük szárazra, és ízlés szerint daraboljuk fel. (én 3-4 felé vágtam, nagyságától függően, és az inas-eres részt kivágtam, hogy ne pattogjon sütés közben)

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel. A gombát mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd ízlés szerint szeleteljük fel. (én a nagyobbakat először félbe vágtam, majd úgy szeleteltem fel)

A feldarabolt májat sózzuk, borsozzuk, majd forgassuk meg a lisztbe. Forrósítsuk fel az olajat, majd tegyük bele a lisztbe forgatott májat, és pár pillanat alatt hirtelen süssük rá egy kérget.
 Ezután tegyük át, és rendezzük el egy tepsiben.

A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a felszeletelt vöröshagymát, majd pár perc alatt pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ételízesítővel, majorannával, és pároljuk pár percig.

Ezután öntsük át a tepsibe, és rendezzük el a máj között, öntsük fel a borral, tegyük bele a babérlevelet, majd fedjük le alufóliával a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk 20 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük 15-20 perc alatt készre.





Ameddig a máj a sütőben sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, de illik hozzá a főtt krumpli, rizs, de egy szelet kenyérrel is tunkolhatjuk a finom szaftos májat.....

Tálaláskor a krumplipürét tegyük a tányérra, majd kanalazzuk rá a hagymás-gombás csirkemájat. A csirkemáj a sütés közben nem szárad ki, hanem nagyon finom puha, és szaftos marad.


2016. május 11., szerda

Spárgás-sárgarépás csirkemellragu.




A reggeli bevásárlás során a kosaramba került egy csomag zöld spárga, így egy egyszerű receptet kerestem, melyet meg is találtam a Vidék íze receptmagazin májusi számában. (Nagyon szeretem lapozgatni a magazint, mert sok-sok remek, és egyszerűen elkészíthető recept található benne.) A spárgának, a zsenge sárgarépának, és a csirkemellnek köszönhetően pedig az ebédkészítés nem tartott fél óránál tovább és már tálalhattam is. Köretnek én rizst készítettem, de ízlés szerint akár egy szelet friss kenyérrel is fogyaszthatjuk, tunkolhatjuk a finom szaftot.






Hozzávalók:

50 dkg csirkemellfilé
1 cs zöld spárga
3-4 db új sárgarépa
2 db lila hagyma
1 kisebb marék friss bazsalikom
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
1 tk ételízesítő
őrölt színes bors
1 ek olívaolaj
3 dkg vaj
0,5 dl fehérbor






A csirkemellet vágjuk fel ízlés szerinti kockákra. A spárga szárát hajlítsuk meg, hogy a fás része letörjön, majd vágjuk fel kb. két centis darabokra, és a bimbókat tegyük félre. A sárgarépát pucoljuk meg, majd vékonyan karikázzuk fel.  A lila hagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel nagyobb kockákra. A bazsalikomot és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.

Egy wokba (v.serpenyőbe) hevítsük fel az olajat és a vajat, majd adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott hagymát, és pároljuk pár percig. 

Ezután adjuk hozzá a felkockázott csirkemellet, majd addig süssük még a hús kifehéredik. Ekkor adjuk hozzá a felkarikázott sárgarépát, és a spárga feldarabolt szárrészét, majd sózzuk, borsozzuk,szórjuk meg az ételízesítővel, forgassuk alaposan össze, végül pedig öntsük fel a borral. 

Ezután félig lefedve, pároljuk pár percig, majd adjuk hozzá a spárgabimbókat, szórjuk meg az apróra vágott bazsalikommal, és a petrezselyemzölddel, majd pároljuk roppanósra a a zöldségeket. (ekkor már ne fedjük le a serpenyőt, hogy a szaftja kissé besűrűsödjön)

Közben készítsünk mellé ízlés szerint köretet. Én rizst főztem, de ízlés szerint tálalhatjuk kifőtt tésztával, vagy egy szelet friss kenyérrel.

Tálaláskor tegyük a tányérra a rizst, (v. kifőtt tésztát) majd kanalazzuk rá a ragut, és úgy kínáljuk.


2016. május 9., hétfő

Oreo pohárkrém.





Imádom a pohárkrémeket, mert nem csak egyszerűen elkészíthetőek, de mellette még nagyon finomak is tudnak lenni. Mivel volt itthon pár csomag Oreo keksz, és valami nagyon krémes és csokoládés desszertre vágytunk, így röpke fél óra alatt összedobtam ezt a krémes finomságot. A csokoládé pudingos főzött krémmel kezdtem, mert azt teljesen ki kellett hűteni, mielőtt a rétegek közé került. Ezután már nem volt más hátra, mint kikeverni a mascarponekrémet, keményre felverni a tejszínt, a poharakba morzsolni a kekszet, majd szépen egymásra kanalazni a rétegeket. A végeredmény pedig nagyon, de nagyon finom volt.






 Hozzávalók 4 kehelyhez:

13 db Oreo keksz
3 dl Hulala (v. habtejszín)


A kekszből tegyünk 5 db-ot félre, a többit pedig egyenlően elosztva, morzsoljuk bele a poharakba.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel közepesen kemény habbá, majd osszuk el három részre.



Mascarponekrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 rész előzőleg felvert tejszínhab


A mascarponét keverjük simára a porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd keverjünk hozzá 1 adag, előzőleg felvert tejszínhabot.

Ezután egyenlően elosztva, kanalazzuk rá a kelyhekben lévő kekszre.






 Csokoládékrém hozzávalói:

1 cs csokoládés pudingpor
5 dl tej
3 ek kristálycukor
1 rész előzőleg felvert tejszínhab


A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd keverjük hozzá a cukrot is.

A maradék tejet melegítsük fel, majd öntsük hozzá a simára kevert cukros-pudingot. Ezután állandó keverés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre, majd hűtsük ki egészen. (én kevergetve hűtöttem ki, mert így sokkal selymesebb lesz a krém)

A kihűlt pudinghoz ezután keverjünk hozzá 1 adag előzőleg felvert tejszínhabot, majd egyenlően elosztva kanalazzuk rá a poharakban lévő mascarponekrémre.






Végül a csokoládékrémre egyenlően elosztva kanalazzuk rá a maradék tejszínhabot, szórjuk meg kekszmorzsával, és helyezzünk rá egy-egy egész oreo kekszet.

Az elkészült pohárkrémet ízlés szerint rögtön kínálhatjuk, vagy tálalásig helyezzük be a hűtőbe.


2016. május 7., szombat

Sült kolbász köménymagos kelkáposztával és krumplipürével.





Egyszerű hétvégi fogás, melyet bő fél óra alatt elkészíthetünk, és már tálalhatjuk is. Én kelkáposztával készítettem, de ízlés szerint friss, zsenge levelű édes káposztát is választhatunk, mert mindkettő jól illik a tejfölös-mustáros szafthoz, és a sült debrecenihez. A köretet is ízlés szerint választhatjuk meg, én pl. krumplipürét készítettem, de rizzsel, esetleg kuszkusszal is tálalhatjuk.






 Hozzávalók:

6 db debreceni
2 db vöröshagyma (nagy)
1 db kisebb kelkáposzta
3 dl csirkealaplé
2 dl tejföl
2 tk egész köménymag
2 tk magos dijoni mustár 
2 ek olívaolaj
3 dkg vaj






Forrósítsunk fel 1 ek olajat, tegyük bele a kolbászokat, és pár perc alatt süssük szép pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre. (sütés közben többször forgassuk meg, hogy egyformán süljön)

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel.  A káposztát vágjuk fel 6 részre úgy, hogy a torzsája összefogja a leveleket.

A maradék olajat és a vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát, szórjuk meg sóval, majd néha megkeverve pároljuk aranybarnára.

Ezután a hagymát szórjuk meg a köménymaggal, majd pirítsuk együtt 1-2 percig.

Ezután tegyük rá a káposztaszeleteket, öntsük fel az alaplével, fedjük le és pároljuk pár perc alatt puhára a káposztát, majd óvatosan szedjük ki egy tányérra.

A visszamaradt hagymás szafthoz adjuk hozzá a tejfölt és a mustárt, forraljuk össze, majd tegyük bele a káposztát, és a sült kolbászt is. Ezután főzzük pár percig, hogy a szaft kissé besűrűsödjön, és az ízek összefőjenek. (közben többször rázogassuk meg, de keverni nem szabad, mert különben összetörik a káposzta)






Közben ízlés szerint készítsük el a krumplipürét, vagy esetleg rizst, kuszkuszt......

Tálaláskor kanalazzunk a tányérba pár kanál hagymás-szaftot, helyezzük rá a káposztát, a kolbászt, és a krumplipürét, majd úgy kínáljuk.


2016. május 5., csütörtök

Zabpehelypuding epervelővel.





Ebéd utáni desszertnek egy nagyon finom pudingot főztem, és most nem a megszokott módon pudingporból, hanem zabpehelyből. A zabpelyhet először megőröltem, majd tejjel, cukorral, és citromhéjjal ízesítve sűrűre főztem. Az elkészült pudingot magában is fogyaszthatjuk, de ízlés szerinti gyümölccsel még finomabbá tehetjük. Én az epret választottam, melyet pár perc alatt felfőztem, majd a pudingra kanalaztam. Az egész desszert készítés nem tartott fél óránál tovább, és már csak arra kellett várakozni, hogy a hűtőben kellően megdermedjen, és az ízek összeérjenek.






Hozzávalók 4 pohárhoz:

20 dkg zabpehely
5 dl tej
15 dkg kristálycukor (v. édesítőszer)
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja


A zabpelyhet őröljük meg, hogy lisztes állagú legyen. (aprítóval, vagy kávé darálóval)

Ezután adjuk hozzá a kristálycukrot, (v. édesítőszert) a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és apránként a hideg tejet, majd keverjük csomómentesre.

Ezután állandó kevergetés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre, majd kevergetve hűtsük langyosra.

A langyosra hűlt pudingot osszuk el a poharakba, majd tegyük be a hűtőbe, és hagyjuk teljesen kihűlni.





Epervelő hozzávalói:

40 dkg eper
4 ek barnacukor
2 cs vaníliás cukor
1 mk őrölt fahéj
reszelt narancshéj (el is maradhat)
1 dl víz 
2 púpozott tk étkezési keményítő + egy pici víz


Az epret alaposan mossuk meg, majd vágjuk félbe. Ezután tegyük bele egy serpenyőbe, adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt narancshéjat, az őrölt fahéjat, és a vizet, majd főzzük pár percig.

Az étkezési keményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd csorgassuk az eperhez. Ezután óvatosan keverjük össze, és főzzük 1-2 percig, hogy kellően besűrűsödjön, majd hűtsük ki hogy éppen csak langyos legyen.

Vegyük ki a hűtőből a pudingot, majd kanalazzuk rá az epervelőt. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, és hűtsük ki teljesen. 






Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd kínáljuk. A zabpehelyből igazán finom pudingot főzhetünk, és az eperrel nagyon jól összeillenek.