2016. március 4., péntek

Olívás avokádókrém.




Egy jó érett avokádóból, némi olajbogyóval, pár darab főtt tojással, és ízlés szerinti fűszerezéssel, pikk-pakk elkészíthetjük ezt a finom krémet. Megvásárlás után a kissé még éretlen avokádót én mindig becsomagolom újságpapírba, majd megvárom hogy 2-3 nap alatt kellően megpuhuljon. Mivel az avokádó állás közben elveszti a szép színét, így nemsokkal fogyasztás előtt érdemes csak elkészíteni ezt a finom krémet, persze azért időt hagyva annak, hogy az ízek kellően összeérjenek. Tálaláskor pedig ízlés szerint kínálhatunk mellé friss péksüteményt, kétszersültet, pirítóst.....






Hozzávalók:

1 db avokádó
10 dkg olívabogyó
2 db főtt tojás
1 ek olívaolaj
1/2  citrom leve
1 tk dijoni mustár
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)






Az avokádót vágjuk félbe, majd emeljük ki a magját. Ezután kanalazzuk ki a húsát, majd villával törjük össze.

A keményre főtt tojást villával szintén nyomkodjuk össze, majd adjuk az avokádóhoz.

Az olívabogyót ízlés szerint vágjuk fel apróra, majd az olívaolajjal együtt, adjuk hozzá az avokádóhoz.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a mustárt, a citromlevet, majd  keverjük össze, és tálalásig hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően összeérjenek.





Az elkészült avokádókrémet ízlés szerint friss péksüteménnyel, kétszersülttel, pirított kiflikarikákkal......... kínáljuk.



1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 132 kcal

Fehérje: 4 g

Zsír: 12 g

Szénhidrát: 2 g


1 megjegyzés: