2016. január 23., szombat

Pikáns sertésszelet sütőben sült krumplival.




Itt a hétvége, és megint törhetjük a fejünket, hogy mit is főzzünk. A Vidék íze magazint lapozgatva bukkantam rá erre a receptre, és rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Így én ezt a nagyon finom hússzeletet készítettem el, melyet bátran merek ajánlani mindenkinek. Lehet a receptet átolvasva, és a hozzávalókat látva kissé pikánsnak tűnhet, de ez egyáltalában nincs így. A különböző fűszerek, a gomba, a hagyma, és a gyümölcsök nagyon jól összeillenek, és egy igazán harmonikus ízvilág tárul fel előttünk az étel elfogyasztása során. Ameddig a hússzelet készül, addig a sütőben szép pirosra sül a krumpli, így aztán bő egy óra múlva már tálalhatjuk is ezt a finom fogást.





 Hozzávalók:

8 szelet sertéskaraj
50 dkg gomba
1 kisebb póréhagyma
1 nagy alma
5 dkg mazsola
5 dkg friss gyömbér
3-4 szem borókabogyó
1 mk őrölt fehér bors
1 mk őrölt köménymag
1 mk tárkony
1 dl fehérbor
2-3 ek kókuszzsír


A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és az őrölt köménnyel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.

A kókuszzsírt hevítsük fel egy serpenyőbe, óvatosan helyezzük bele a hússzeleteket, majd mindkét oldalán süssük szép pirosra. 

Ezután öntsük fel a borral, adjuk hozzá a vékonyan felszeletelt gyömbért, a borókabogyót, majd lefedve pároljuk félpuhára a húst. (ha szükséges akkor egy pici vizet még önthetünk alá, de én nem öntöttem)

Ezután adjuk hozzá az ízlés szerint felszeletelt gombát, majd pároljuk tovább, addig még a gomba kissé összeesik és levet enged. Ekkor adjuk hozzá a mazsolát, a szintén felszeletelt póréhagymát, szórjuk meg a tárkonnyal, és pároljuk tovább. 

Amikor a hús már majdnem tejesen megpuhult, adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt almát, és pároljuk készre. (figyeljünk, nehogy az alma túlpárolódjon, és szétmálljon)





Sült krumpli hozzávalói:

1 kg sütnivaló krumpli (sárga krumpli)
1-2 tk só
1 mk pirospaprika
3-4 ek olívaolaj (v. ízlés szerinti olaj)


A krumplit pucoljuk meg, majd ízlés szerint vágjuk fel, mossuk meg, majd töröljük szárazra. 

Ezután szórjuk meg ízlés szerint sóval, és a pirospaprikával, öntsük rá az olajat, majd forgassuk alaposan össze.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen terítsük el rajta a fűszeres-olajos krumplit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 45 percig sütöttem)

Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeleteket, kanalazzuk rá a gombát-mazsolát-almát és a szaftot, majd a sült krumplival kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése