2016. január 8., péntek

Lazacszelet sült krumplival és tejszínes-kapormártással.




A hétvégéhez érkezvén egy olyan receptet hoztam melyet én még az ünnepekre készítettem el, de a hétvégi asztalon is feltálalhatjuk. A karácsonyi szokásokhoz híven a rántott ponty elmaradhatatlan az ünnepekkor, de azért mellette minden évben helyet kap a lazac is. Nagyon szeretjük a lazacot akár sütve, levesbe, vagy éppen egy-egy finom krémbe belecsempészve, de azért ünnepekre mindig megpróbálok egy új recepttel előrukkolni. Így történt ez karácsonykor is. A befűszerezett lazacot bőrével lefelé először serpenyőben ropogósra sütöttem, majd pár percre még bekerült a sütőbe is. Tálaláskor a lazac sütésénél visszamaradt zsiradékban pirosra sütött krumplival, és a közben elkészített tejszínes-kapormártással kínáltam.





 Hozzávalók:

2 db lazacszelet (20-25 dkg-os)
őrölt színes bors
1/2 citrom leve
2 dkg vaj
2 ek olívaolaj


A lazacszeleteket sütés előtt legalább egy fél órával ízlés szerint sózzuk, őröljünk rá színes borsot, és csepegtessük meg a citromlével, majd hagyjuk állni, hogy az ízek jól átjárják.

Egy teflon serpenyőbe melegítsük össze a vajat, és az olívaolajat, majd amikor már kellően felhevült tegyük bele a lazacszeleteket a bőrös felükkel lefelé. Ezután kisebb lángon addig süssük, még a bőre kezd ropogósra sülni, és a hal húsa legalább a feléig kezd kifehéredni. (ez pár perc, és közben locsolgassuk meg a forró zsiradékkal) 

Ekkor helyezzük be a serpenyőt közepes hőmérsékletű sütőbe, majd süssük a lazacot még 10-15 percig, hogy a halhús kellően átsüljön, és a bőre jó ropogós legyen. (a serpenyő nyelét tekerjük be többrétegű alufóliával mielőtt betennénk a meleg sütőbe!!!!)

Ezután vegyük ki a sütőből, majd óvatosan helyezzük át a megsült lazacszeleteket egy tányérra, és tálalásig tartsuk melegen.


Sült krumpli hozzávalói:

3-4 db sárga burgonya
a lazac sütésénél visszamaradt zsiradék


 A krumpli pucoljuk meg, majd karalábévájóval vájjunk ki belőle golyókat. (ízlés szerint kockára is vághatjuk)

Ezután enyhén sós vízben főzzük félpuhára, majd szűrjük le, és hűtsük ki.

A lazac sütésénél visszamaradt zsiradékba tegyük bele a félpuhára főtt, kihűtött krumplit, majd süssük szép pirosra. (sütés közben többször rázogassuk meg a serpenyőt, vagy óvatosan forgassuk át a krumplit hogy egyenletesen süljön)






Tejszínes-kapormártás hozzávalói:

1 csokor kapor
1-2 ek liszt
2 dl főzőtejszín
őrölt fehér bors
cukor
citromlé (ízlés szerint)
5 dkg vaj


A kaprot vágjuk fel apróra.

A vajat hevítsük fel, adjuk hozzá a lisztet, és kevergetve pirítsuk világos zsemleszínűre, majd adjuk hozzá az apróra vágott kaprot, és pár pillanatig pirítsuk együtt.

Ezután vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá a tejszínt, és keverjük simára. Közben szórjuk meg egy csipet sóval, ízlés szerint borsozzuk, adjunk hozzá cukrot, (v. édesítőszert) és csepegtessük meg ízlés szerint citromlével. 

Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó kevergetés mellett, kisebb lángon főzzük, sűrítsük be a mártást. (ha túl sűrű lenne, öntsünk hozzá még egy kevés tejszínt)

Tálaláskor helyezzük tányérra a ropogósra sült bőrével felfelé a lazacszeletet, majd tegyünk mellé a sült krumpliból, a kapormártásból, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése