2016. január 2., szombat

Baconbe göngyölt sajtos-aszalt szilvás harcsafelfújt.





A karácsonyi ünnepi ebéd egyik fő fogása volt nálunk ez a finom harcsafelfújt, melyet akár a hétvégi asztalra is elkészíthetünk. A receptet a Vidék íze magazin decemberi számában láttam meg, és rögtön tudtam, hogy az ünnepekre én is elfogom készíteni. Az eredeti receptben pontyfilé szerepelt, de én lecseréltem, és harcsafilével készítettem el.Természetesen ízlés szerint választhatunk hozzá halat, de azért arra érdemes figyelni, hogy mindenképpen szálkamentes legyen a kiválasztott hal, mert csakis úgy élvezhetjük majd ezt a finom ételt. A hal mellett került bele még aszalt szilva, és füstölt sajt is, majd a baconnel kibélelt kuglóf formában került be a sütőbe. Kb. egy óra alatt szép pirosra, készre sült a harcsafelfújt, majd rövid pihentetés után szépen felszeletelve, krumplipürével tálalva, került az ünnepi asztalra.






Hozzávalók egy kuglóf formához:

50 dkg afrikai harcsafilé (v. pontyfilé)
40 dkg szeletelt bacon
20 dkg aszalt szilva
25 dkg füstölt sajt
4 db tojás (nagy)
10 dkg liszt (8 ek)
2 dl tejföl
1 csokor petrezselyemzöld
1 tk hal fűszerkeverék
őrölt színes bors
1 mk pirospaprika
1/2 citrom leve






A harcsafilét vágjuk fel kisebb kockákra, majd facsarjuk rá a citromlevet, ízlés szerint sózzuk, őröljünk rá színes borsot, és szórjuk meg a hal fűszerkeverékkel. Ezután óvatosan forgassuk össze, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

A kuglóf formát béleljük ki a szeletelt baconnel úgy, hogy a belső, és a külső szélén is túllógjon.

Egy tálba üssük bele a tojásokat, majd adjuk hozzá a tejfölt, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a pirospaprikát, egy kevés sót, majd keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a lisztet, és szintén keverjük simára a masszát, majd keverjük hozzá a reszelt sajtot is.

A formában lévő baconre kanalazzuk rá a fele masszát, majd rakjuk rá az előzőleg befűszerezett harcsát, és az asztalt szilvát.

Ezután kanalazzuk rá a maradék masszát, majd hajtogassuk rá a sütőforma két szélén túllógó bacont.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 1 óra alatt, süssük szép pirosra. Ezután vegyük ki a sütőből, majd egy óvatos mozdulattal fordítsuk át egy sütőpapírral bélelt tepsire, és tegyük vissza még kb. 10 percre a sütőbe, hogy a felülre került bacon is szép pirosra süljön.

Én légkeveréses sütőben 150 fokon, 50 percig sütöttem, majd kivettem és hagytam egy kicsit hűlni. Ezután óvatosan átfordítottam a tálra amelyiken tálaltam, majd a konyhai kézi perzselőmmel, pár perc alatt, szép pirosra pirítottam a felülre kerülő bacont is.






Ameddig a felfújt sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, mert szerintem az illik hozzá a legjobban.

Tálalás előtt hagyjuk legalább fél órát hűlni, majd szeleteljük fel, és ízlés szerinti körettel kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése