2015. december 31., csütörtök

B.U.É.K. 2016!!!





MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK, BLOGGERTÁRSAMNAK, ISMERŐSÖMNEK, SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK!!!



2015. december 29., kedd

Szabolcsi töltött káposzta.




A töltött káposzta nálunk nagy kedvenc, így a karácsony, és a szilveszter elképzelhetetlen nélküle. Többféleképpen készítem, van hogy savanyított káposztalevélbe töltöm a tölteléket, és szintén savanyú káposztából főzőm (kolozsvári töltött káposzta receptje itt), van hogy a tölteléket csak úgy magában teszem a káposztába, vagy mint most édes káposztalevélbe töltve, savanyú káposztával, és paradicsommal felöntve kerül a sütőbe. Ebbe a szabolcsi töltött káposztába a darált húsos töltelék mellett került még  füstölt tarja és kolbász is, melytől még finomabb ízt kapott az elkészült étel. A káposztára pedig csakis annyi időt kell ráfordítanunk még összeállítjuk, majd irány a sütő. Kb. két óra múlva pedig már tálalhatjuk is a finoman illatozó töltött káposztát.





 Hozzávalók:

1 kisebb fej édes káposzta
1 kg savanyú káposzta
50 dkg darált hús
30 dkg füstölt tarja
30 dkg füstölt kolbász
5 dl sűrített paradicsom
7-8 dl víz
10 dkg rizs
1 db vöröshagyma
őrölt bors
2 tk pirospaprika
1 ek olaj





Az édes káposztát tegyük bele egy fazékba, és öntsük fel vízzel, majd a forrástól számítva, kisebb lángon, főzzük kb. 10 percig. Ekkor óvatosan vegyük ki, és tegyük hideg vízbe, hogy minél előbb lehűljön.

Ezután szedjük leveleire, majd a középső vastag eres részt vágjuk ki a levelekből.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a felhevített olajhoz, és pár perc alatt, pároljuk üvegesre. Ezután vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a pirospaprikát, keverjük össze, majd hűtsük ki.

A darált húst tegyük bele egy tálba, adjuk hozzá a pirospaprikával összekevert hagymát, a rizst, ízlés szerint sót és őrölt borsot, és keverjük, gyúrjuk alaposan össze.

Ezután az elkészült töltelékkel töltsük meg az előkészített káposzta leveleket.

A savanyú káposztát kissé nyomkodjuk ki, hogy ne legyen nagyon savanyú, majd vágjuk fel kisebbre. (én mindig felvágom, mert így könnyebb fogyasztani)

A füstölt tarját vágjuk fel nagyobb kockákra, a kolbászt pedig karikázzuk fel.

Egy tepsibe (v. nagyobb lábasba) tegyük bele a felkockázott tarját, majd terítsük rá a savanyú káposztát. Ezután szórjuk meg a kolbászkarikákkal, majd helyezzük rá a megtöltött káposztát. (én kicsi mélyedéseket csináltam a savanyú káposztába, és abba helyeztem bele a gombócokat)

A sűrített paradicsomot keverjük simára a vízzel, majd  öntsük a káposztára. Ezután fóliával fedjük le a tepsit, mielőtt a sütőbe helyeznénk.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 90 perc alatt pároljuk készre. (mire a töltelék, a káposzta és a füstölt húsok puhára főnek, a leve nagy része elpárolog, és kissé besűrűsödik)

Tálaláskor helyezzük tányérra a tölteléket, kanalazzuk mellé a savanyú káposztát a füstölt tarjával és a kolbásszal,  majd úgy kínáljuk.


2015. december 28., hétfő

Füstölt lazacos-sajtkrémes falatkák.





A karácsonykor feltálalt előételek sorát ezzel a lazacos-sajtkrémes falatkákkal folytatnám, melyet ízlés szerint akár szilveszterre is elkészíthetünk. A keksz tésztáját szintén egy kisebb pogácsaszaggatóval szúrtam ki, majd közvetlen tálalás előtt állítottam össze a kis falatkákat, nehogy a keksz elázzon a lazactól, és a krémtől. A sajtkrémhez natúr philadelphia krémsajtot és reszelt füstölt sajtot kevertem simára, mely nagyon jól illett a füstölt lazachoz, és a mákos-sós kekszhez. A siker természetesen nem maradt el, és szinte pillanatok múlva már csak az üres tányér nézett vissza rám.






 Hozzávalók:

20 dkg Philadelphia krémsajt (natúr)
10-15 dkg füstölt sajt
20 dkg füstölt lazac
őrölt fehér bors


A krémsajtot enyhén sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal, majd keverjük simára.

A füstölt sajtot reszeljük le egy kisebb lyukú reszelőn, majd keverjük hozzá a fűszeres krémsajthoz.

A lazacot vágjuk fel az előzőleg megsütött mákos-sós keksz méretűre, majd a leeső darabokat ízlés szerint vágjuk fel, és tegyük félre a díszítéshez.






Mákos-sós keksz hozzávalói:


15 dkg liszt (Nagyi titka)
10 dkg vaj
1 ek mák (egész)
só (ízlés szerint)

A mákot tegyük bele egy teflon serpenyőbe, majd állandó kevergetés mellett, kisebb lángon, pár pillanat alatt, pörköljük meg. (vigyázzunk mert a mák hamar megég, így amikor elkezd pattogni, rögtön vegyük le, nehogy megégjen)

Amikor a mák megpörkölődött (ez pár pillanat) rögtön vegyük le, és öntsük át egy tányérba, majd hűtsük ki teljesen.

A lisztet keverjük össze a teljesen kihűtött mákkal, a sóval, (én 1 mk sót adtam hozzá) majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat. Ezután gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát, majd egy sütőpapíron nyújtsuk ki vékonyra. (ha túl száraznak találnánk, akkor gyúrás közben egy pici hideg vizet adhatunk hozzá)

A vékonyra kinyújtott tésztát ezután ízlés szerinti formával szúrjuk ki, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy tepsire.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép világos színűre. A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt a kihűlt kekszre helyezzünk rá egy méretre vágott lazacdarabot, majd kanalazzunk rá a sajtkrémből, végül pedig helyezzünk rá egy kekszet. Ezután ízlés szerint díszítsük egy kevéske krémmel, és a maradék lazacdarabkákkal. (közvetlenül tálalás előtt készítsük el a falatkákat, mert különben a keksz elázik a haltól, és a sajtkrémtől) 


2015. december 27., vasárnap

Mákos-sós keksz és a kaviár találkozása.




Karácsonykor az ünnepi vacsora feltálalása előtt háromféle előételt, az-az falatkát kínáltam, melyekben nagy szerep jutott ennek a mákos-sós keksznek. Idő hiányában a keksz ugyanaz volt, csak a mérete változott. A kaviárhoz pl. egy kisebb kiszúróval szúrtam ki a tésztát, majd pár perc alatt sütöttem készre a kekszeket. Így a kaviárt rákanalazva, tényleg csak egy-egy falatka volt mindegyik.







Mákos-sós keksz hozzávalói (kb. 35 db):

15 dkg liszt (Nagyi titka)
10 dkg vaj
1 ek mák (egész)
só (ízlés szerint)


A mákot tegyük bele egy teflon serpenyőbe, majd állandó kevergetés mellett, kisebb lángon, pár pillanat alatt, pörköljük meg. (vigyázzunk mert a mák hamar megég, így amikor elkezd pattogni, rögtön vegyük le, nehogy megégjen)

Amikor a mák megpörkölődött (ez pár pillanat) rögtön vegyük le, és öntsük át egy tányérba, majd hűtsük ki teljesen.

A lisztet keverjük össze a teljesen kihűtött mákkal, a sóval, (én 1 mk sót adtam hozzá) majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat. Ezután gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát, majd egy sütőpapíron nyújtsuk ki vékonyra. (ha túl száraznak találnánk, akkor gyúrás közben egy pici hideg vizet adhatunk hozzá)

A vékonyra kinyújtott tésztát ezután ízlés szerinti formával szúrjuk ki, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy tepsire.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép világos színűre. A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálaláskor a falatnyi kis kekszekre kanalazzuk rá a kaviárt, és úgy kínáljuk. A keksz nagyon finom a ropogós mákszemekkel, és hűvös helyen hosszabb ideig is eltarthatjuk.


2015. december 24., csütörtök

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!





Minden Kedves Olvasómnak, Ismerősömnek, Bloggertársamnak, Meghitt, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!




"Nől a dér álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt."
(Weöres Sándor) 
 
 

2015. december 23., szerda

Narancsos-marcipános csokoládétorta.




A mai nappal végére értem a karácsonyi sütemények nem csak sütésének, de ajánlásának is. 23 napon keresztül próbáltam ötleteket adni, a nap mint nap, meg-megújuló  receptjeimmel, és bátran kijelenthetem hogy teljesen belefáradtam a sütésbe, és már lassan sütemény mérgezésem lesz a sok édességtől. Na, de a tréfát félretéve, igaz kicsit fárasztó volt a sütkérezés, de nagyon élveztem. A mai utolsó torta, mely nálunk az előrehozott ünnepnek köszönhetően felvágásra is került, mondhatom igazi ünnepi torta. Mint ízében, mint pedig látványra nagy sikere volt. A csupa csokoládés tészta, a narancsos-mascarponekrémmel, és a marcipán borítással állítom az egyik legeslegfinomabb tortáim közé tartozik. Persze azért egy kis baki is becsúszott, mert a négy tortalapból az egyik a konyha kövén végezte, így a recept olvasásakor ne tévesszen meg senkit, hogy négy helyett csak három lapból áll az én tortám. Az ízén ez semmit nem változtat, változatlanul nagyon finom.






Tészta hozzávalói 2 db 20 cm-es formához:

20 dkg liszt (Nagyi titka)
20 dkg porcukor
20 dkg vaj
20 dkg narancsos ízesítésű csokoládé
4 db tojás (nagy)
1 tk holland kakaó
1 tk sütőpor
 

A csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő fölött, majd hűtsük vissza.

A porcukrot és a felkockázott puha vajat keverjük simára, majd egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat. (mindegyik tojással külön-külön is keverjük alaposan össze)

Ezután csorgassuk hozzá a felolvasztott, vissza hűtött csokoládét, majd szintén keverjük össze.

A lisztet keverjük össze a sütőporral és a kakaóval, majd szitáljuk át. Ezután állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a keverékhez.

2 db 20 cm-es tortaformát zsírozzunk, majd lisztezzünk ki, és egyenlően osszuk el bennük a masszát. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 percig. (én légkeverésnél 150 fokon, 40 percig sütöttem)

Ezután vegyük ki a sütőből, és a formában hagyjuk langyosra hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Amikor a tortalapok kihűltek, vágjuk mindegyiket két egyforma tortalappá.





Narancsos-mascarponekrém hozzávalói:

50 dkg mascarpone
25 dkg vaj
20 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 narancs reszelt héja és leve


A mascarponét keverjük össze a puha vajjal, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt narancshéjat, és a fele mennyiségű narancslét. Ezután robotgéppel keverjük jó habosra, közben pedig apránként adjuk hozzá a maradék narancslét, figyelve arra nehogy túl lágy legyen a krém. (a narancs nagyságától függ, hogy kell-e bele mind)

A  simára kevert krémet osszuk el négyfelé, majd töltsük meg, és kenjük körbe a lapokat.

Az egyik tortalapot helyezzük rá egy tálcára, majd kenjük meg a krémmel. Ezután a többi tésztával is így járjunk el. A felső lapra is kenjünk krémet. Végül kenjük körbe a krémmel a tortát mielőtt ráhelyeznénk a marcipánt.





Hozzávalók a marcipán tetőhöz és golyókhoz:

25 dkg készen vásárolt marcipán
1 ek nesquik kakaó


Természetesen saját magunk is elkészíthetjük a marcipánt, de én ettől eltekintettem, és inkább készen vásároltam meg.
A marcipánból porcukorral megszórt felületen nyújtsuk ki kb. 22 cm-es kört, majd vágjuk torta nagyságúra. Ezután óvatosan helyezzük rá a torta tetejére, majd szórjuk meg a cukrozott kakaóval. 

A maradék marcipánból formázzunk kis golyókat, majd forgassuk bele a kakaóba, és helyezzük rá a tortára. (egy pötty krémmel ragaszuk oda, akkor szépen megmarad a torta tetején)

Ezután pár órára tegyük a hűtőbe, vagy hideg helyre hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.




Tálalás előtt, éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Hűvös helyen, vagy a hűtőben pár napig tárolhatjuk. Minél tovább áll, az ízek annál jobban összeérnek, és ez a tortának csakis jót tesz.



2015. december 22., kedd

Stefánia torta.





A Stefánia torta elkészítése kissé hosszadalmasnak tűnhet, de ha éppen az ünnepi asztalra szánjuk, akkor mindenképpen megéri ráfordítani azt a kicsivel több időt. Mivel Stefánia tortát eddig még nem sütöttem, viszont nem szerettem volna mellényúlni egy ismeretlen (esetleg felületes) recepttel, így Moha megbízható receptje szerint készítettem el. (Moha Konyha torta és mézes receptjei a linkre kattintva olvashatóak) A lapokat kettesével sütöttem, de ameddig az első adag sült, addig előkészítettem a másodikat, majd a harmadikat, így nem is vett túl sok időt igénybe. Végül főzött csokoládékrémmel töltöttem meg lapokat, majd vontam be a tortát. Mivel nem szerettem volna túldíszíteni, így az ünnephez illően csak porcukorral szórtam meg.






Hozzávalók a 6 db piskótalaphoz:

15 dkg liszt
7,5 dkg porcukor
6 db tojás (nagy)
6 ek olaj
6 ek víz


Mivel kettesével kell megsütni a lapokat, így a tésztát is külön-külön kell kikeverni, mindhárom adaghoz, ezért kicsit hosszadalmasnak tűnhet az egész művelet. Ez persze senkinek ne vegye el a kedvét, mert ameddig az első adag tészta a sütőben van, előkészíthetjük a másodikat, majd a megsült tésztát kivesszük, a másikat rögtön tehetjük is be. Így elég gyorsan elkészül, és megsül mind a három adag, vagyis a hat lap.

Vegyünk 3 db sütőpapírt, majd rajzoljunk mindegyikre 2 db kb. 20 cm-es kört.






2 egész tojáshoz adjunk hozzá 2,5 dkg porcukrot, majd keverjük jó habosra.

Amikor már kifehéredett és jó habos, állandó keverés mellett, csorgassunk először hozzá 2 ek olajat, majd 2 ek vizet. Ezután keverjük még 1-2 percig.

Végül 5 dkg lisztet szitáljuk hozzá a keverékhez, majd fakanállal óvatosan forgassuk össze.

Ezután az egyik sütőpapírra rajzolt két körre osszuk el a masszát, majd egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd  közepes hőmérsékleten süssük kb. 10 perc alatt készre, világos zsemleszínűre. (én légkeverésnél 150 fokon, 8 percig sütöttem)

A sütőből kivéve enyhén szórjuk meg a tészta tetejét liszttel, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk rá egy sütőpapírra. Ezután a felső sütőpapírt óvatosan húzzuk le, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (én pár perc után átfordítottam a lapokat, és egy rácsra tettem, így hűtöttem ki teljesen)

Ezután süssünk még 2-2 lapot a maradék hozzávalókból.





 Krém hozzávalói:

15 dkg porcukor
20 dkg csokoládé
25 dkg vaj
3 db tojás (nagy)
1 púpozott ek holland kakaó
1 tk vaníliaaroma
2 ek rum


A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük vissza, így kerül majd bele a krémbe.

A porcukorhoz adjuk hozzá az egész tojásokat, majd gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett főzzük sűrűre. (puding sűrűségűre főzzük)

Ezután vegyük le a gőzről, majd kézi habverővel addig keverjük, még teljesen kihűl. (kb. 10 perc)

Ezután adjuk hozzá a felolvasztott és teljesen kihűlt csokoládét, a kakaót, a vaníliaaromát, és a rumot, majd keverjük alaposan össze. 

Ezután adjuk hozzá a felkockázott, puha vajat, majd keverjük jó habosra a krémet.






A tortalapokat töltsük meg a krémmel, majd kívülről is vonjuk be a tortát. Ezután tegyük hideg helyre, hogy a krém kissé megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. (Érdemes előző nap megsütni, így az ízek is jól összeérnek. Én mielőtt megtöltöttem a lapokat mindegyiket egyformára körbevágtam.)

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a torta tetejét kakaóval, majd felszeletelve kínáljuk. Én cukrozott kakaót szitáltam rá, majd az ünnephez illően, porcukorral díszítettem.


2015. december 21., hétfő

Sacher-torta.




Az ünnep előtti pár napban már hozzáláthatunk a torták sütéséhez is. Így lesz ideje összeérni a tésztának, és a krémnek, hűvös helyen vagy hűtőben tárolva pedig semmi baja nem lesz az elkészült tortának. A Scacher tortában pedig még krém sincs, így akár már ma megsüthetjük. Ez a torta egy tömény csokoládés kalóriabomba, de olyan finom hogy az ünnepek alatt szerintem nincs olyan aki ellen tudna állni egy-egy szeletkének. (én biztosan nem tudok :) ) A megsütése sem egy bonyolult feladat, csak összekeverjük a hozzávalókat, majd irány a sütő. Az elkészült tortát pedig ízlés szerint meglocsolhatjuk rummal, mielőtt megkennénk a lekvárral. Én nem sajnáltam sem a rumot, sem pedig a lekvárt, sőt még a csokoládét sem, így aztán a torta nagyon finom, és szaftos.






 Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

15 dkg csokoládé (70%-os)
12,5 dkg vaj
6 db tojás
15 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
5 dkg mogyoró
5 dkg liszt
5 dkg étkezési keményítő
1 tk sütőpor (púpozott)



A vajat forrósítsuk fel, majd adjuk hozzá a feldarabolt csokoládét, és kevergetve olvasszuk fel.  Ezután hűtsük vissza.

A tojások fehérjét kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, apránként adjuk hozzá a kristálycukrot. Ezután verjük kemény habbá.

A tojások sárgáját keverjük habosra a porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a vajas-csokoládés keveréket. 

A lisztet keverjük össze a sütőporral, az étkezési keményítővel, és a darált mogyoróval. Ezután állandó keverés mellett, kanalazzuk a csokoládés masszához, majd keverjük alaposan össze.

Ezután apránként adjuk hozzá a masszához a keményre felvert habot, és keverőkanállal óvatosan forgassuk össze.

A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd öntsük bele a simára kevert masszát. (ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük a formát)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 50-55 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 50 percig sütöttem)

Ezután kapcsoljuk ki a sütőt, majd jó résnyire nyissuk ki az ajtaját, és így hagyjuk pár percig hűlni a tortát, majd vegyük ki a sütőből, és a formában hagyjuk langyosra hűlni.

Ezután csatoljuk le a tortaformát, helyezzük rácsra a tortát, és hűtsük ki egészen.






 Lekváros lekenés hozzávalói:

kb. 40 dkg sárgabaracklekvár
4-5 ek rum


A lekvárt turmixoljuk le, hogy szép sima állagú legyen. Ezután adjunk hozzá két evőkanál rumot, majd állandó keverés mellett, melegítsük forráspontig.

A teljesen kihűlt tortalapot éles késsel vágjuk félbe, majd az alsó lapot locsoljuk meg a maradék rummal. Ezután ízlés szerint mennyiségű, meleg lekvárral kenjük le, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy jól magába szívja a tészta.

A mások tortalapnak a tetejét vékonyan, szintén kenjük le a meleg lekvárral.

Amikor a tészta már kellően magába szívta a lekvárt, az alsó tortatalapra helyezzük rá a másik tortalapot úgy, hogy a lekvárral lekent fele kerüljön felülre.







Csokoládé bevonat hozzávalói:

20 dkg csokoládé (70%-os)
8 dkg vaj


A vajat melegítsük fel, majd adjuk hozzá a feldarabolt csokoládét, és kevergetve olvasszuk fel.

Ezután először kenjük vele körbe a tortát, majd a maradék csokoládét csorgassuk rá a tortára. Ezután szépen, egyenletesen kenjük el a torta tetején, majd hagyjuk teljesen megdermedni. (én előző nap sütöttem, és állítottam össze a tortát, így az ízek kellően átjárták, és a tészta finom szaftos lett)

Tálalás előtt, éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.


2015. december 20., vasárnap

Kapucíner szelet.





Advent 4. azaz utolsó vasárnapjához érkeztünk, és már csak pár nap választ el bennünket a karácsonyi ünnepektől. Nagy erővel megkezdődött nálam, na meg gondolom ezen a hétvégén már javában mindenkinél a bejglisütés, és az aprósütemények készítése. A sok apróság mellett, azért szakítottam időt, ennek a finom, krémes süteménynek az elkészítésére is. A tésztája egy egyszerű kevert tészta, melyet kettévágtam, és kétféle krémmel töltöttem meg. Persze a csokoládé sem maradhatott le a tetejéről, így lett teljes a sütemény, és az ízhatás. A sütemény pedig nem csak finom, és mutatós, de szerintem az ünnepi asztalon is megállja a helyét.






Tészta hozzávalói 32x22 cm-es tepsihez:

10 dkg porcukor
10 dkg liszt
2 dkg kakaó (cukrozatlan)
8 gramm sütőpor (1/2 csomag)
6 db tojás
1 dl étolaj


A tojások sárgáját keverjük jó habosra a porcukorral, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá az olajat.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, és a kakaóval, majd szitáljuk hozzá a cukros-tojásos.... keverékhez.

A tojások fehérjét verjük fel kemény habbá, majd 2-3 kanálnyit adjunk hozzá a masszához, és alaposan keverjük össze. (így a sűrűbb massza, kissé lágyabb lesz majd)

Ezután a maradék habot apránként, óvatosan keverjük (forgassuk) össze a masszával.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, (v. zsírozzuk és lisztezzük ki) majd egyenletesen simítsuk bele a masszát. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük tűpróbáig. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)

A megsült tésztát, hagyjuk pár percig a nyitott ajtajú sütőben, majd vegyük ki, és sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Amikor a tészta teljesen kihűlt, egy éles késsel, óvatosan vágjuk ketté a tésztát, majd töltsük meg a kétféle krémmel.





Krém hozzávalói:

2 cs tejszín ízű pudingpor
5 dl tej
25 dkg Rama margarin
20 dkg porcukor
1 ek holland kakaó
1 cs instant kávé (kb. 2 dkg)


 A porcukrot keverjük simára a margarinnal, majd tegyük félre.

A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, és állandó keverés mellett, főzzük sűrűre.

Ezután kevergetve, hűtsük ki teljesen. (ha kevergetve hűtsük ki, akkor teljesen sima állagú lesz, és csomómentes az elkészült krém)

A teljesen kihűlt pudingot ezután apránként keverjük hozzá az előzőleg simára kevert cukros-margarinhoz. Amikor a krém már jó habos, akkor osszuk el két egyenlő részre.

Ezután az egyik fele krémhez adjuk hozzá a kakaót, a másik fele krémhez pedig az instant kávét, majd mindkettőt keverjük simára.

Az egyik tésztalapot helyezzük vissza a sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd egyenletesen kenjük el rajta a világos színű, kávés krémet.

Ezután helyezzük rá a másik tésztalapot, és szintén egyenletesen kenjük el rajta a sötét színű, kakaós krémet, majd tegyük hideg helyre, hogy a krém kissé megdermedjen és az ízek jól összeérjenek.






Csokoládémáz hozzávalói:

12,5 dkg csokoládé (60%-os)
1 dl tejszín
2 dkg vaj

A csokoládét tördeljük apróbb darabokra, majd adjuk hozzá a tejszínt és a vajat. Ezután gőzfürdő fölött, kevergetve olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.

Az elkészült mázat ezután óvatosan öntsük rá a sütemény tetejére, majd egyenletesen simítsuk el. Ezután hagyjuk hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.






Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a süteményt, majd úgy kínáljuk. Hűvös helyen, vagy hűtőben 3-4 napig eltartható.


2015. december 19., szombat

Karácsonyi receptajánló!!! Sós pogácsák, ropogtatni valók.....


Advent utolsó hétvégéjéhez érkeztünk, és gondolom már mindenki hozzálátott a bejgli, a krémes sütemények és a torták sütéséhez. Azonban a sok édesség mellett, ne feledkezzünk meg a sós pogácsákról, ropogtatni valókról sem. Összeválogattam kedvenc sós receptjeimet, melyekkel ötletet szeretnék adni a sütkérezéshez. Vannak a receptek között egyszerűen, és gyorsan elkészíthetőek, és kissé időigényesebbek is, de egy közös bennük, hogy mindegyik nagyon finom.  A képek alatti linkre kattintva pedig mindenki elolvashatja a  kiválasztott receptet.


Kellemes, sütögetős hétvégét kívánok Mindenkinek!































































2015. december 18., péntek

Vörös bársony torta gránátalmás-csokoládés krémmel.





Lassan a finisbe érünk, így a bejgli, az aprósütemények (receptek a linkre kattintva megtalálhatóak) és a krémes sütemények (receptek a linkre kattintva megtalálhatóak) után következzenek a torták. Egy vörös bársony tortát sütöttem, melyet narancsos-mascarponés krémmel töltöttem meg, melybe került még gránátalma is. A tetejéről pedig természetesen nem maradhatott le a csokoládé sem. Nálunk nagy sikere volt, és mondhatom rövid idő múlva, már csak az üres tányérok néztek vissza ránk. A tortát megsüthetjük a piros ételszínező nélkül is, akkor szép csokoládébarna lesz a tészta színe. Keverhetünk bele pl. némi mézes fűszerkeveréket, vagy éppen fahéjat, ezzel még inkább ünnepibbé varázsolhatjuk mint színben, mint pedig ízben. 






Tészta hozzávalói kb. 20 cm-es tortaformához:

12 dkg liszt
10 dkg vaj
10 dkg barna cukor
2 db tojás (nagy)
1 ek holland kakaó
1/2 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
4 dkg tejföl
1 tk vaníliaaroma
1 db gél állagú piros ételfesték (10 g-os)
1 tk ecet (10 %.os)



A puha vajat tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá a barna cukrot, a kakaót, az egész tojásokat, a tejfölt, a vaníliaaromát, az ételfestéket és az ecetet. Ezután keverjük pár perc alatt alaposan össze.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, a vaníliás cukorral, és szitáljuk hozzá a vajas-cukros.....keverékhez. Ezután keverjük simára a tésztát.

A tortaformát zsírozzuk, majd lisztezzük ki, végül pedig egyenletesen simítsuk bele a simára kevert tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45 percig, tűpróbáig. (én légkeverésnél 150 fokon, 40 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.






Gránátalmás-csokoládés krém hozzávalói:

5 dkg fehér csokoládé (Milka)
1,5 dl Hulala (v. habtejszín)
1/2 narancs reszelt héja
15 dkg mascarpone
8 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 db gránátalma


A Hulala  (v. habtejszín) feléhez reszeljük hozzá a narancshéjat, majd melegítsük majdnem forráspontig. Ekkor vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá az apró darabokra tördel fehér csokoládét, és kevergetve olvasszuk fel. Ezután hagyjuk visszahűlni.

A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük jó habosra. 

Ezután adjuk hozzá a visszahűtött csokoládét, és a gránátalma magokat, majd keverjük alaposan össze.

A maradék Hulalát (v. habtejszínt) verjünk fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponekrémhez.

A teljesen kihűlt tortalapot vágjuk el két egyenlő lappá, majd az alsó lapot helyezzük rá egy tálcára. Ezután kenjük rá a gránátalmás-csokoládés krémet, majd helyezzük rá a másik tortalapot.






Bevonáshoz:

5 dkg tortabevonó csokoládé (nálam pl. Lidl-is)
3 dkg fehér csokoládé


A tortabevonó csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő fölött, majd óvatosan öntsük, kenjük rá a torta tetejére. Ezután hagyjuk teljesen megdermedni.

A fehér csokoládét szintén olvasszuk fel gőzfürdő fölött, majd csorgassuk rá a megszilárdult csokoládéra. Végül ízlés szerint díszíthetjük még gránátalmával.






Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A tésztája finom szaftos, melyhez nagyon jól illik a narancsos-gránátalmás mascarponekrém.


2015. december 17., csütörtök

Kakaós piskótatekercs kókuszos krémmel.




Az ünnepekre pl. süssünk egy egyszerű kakaós piskótát, melyet ízlés szerint többféle krémmel is megtölthetünk. Én most egy főzött kókuszos krémet választottam, és ezzel töltöttem meg, majd díszítésképpen olvasztott csokoládét csorgattam az elkészült tekercsre. Mivel ennek a süteménynek is jót tesz, ha egy-két napot áll, mert az ízei közben jól összeérnek, így nem kell az utolsó pillanatig halogatni a megsütését. Kókuszimádoknak pedig különösen ajánlani tudom......






 Tészta hozzávalói 37x33 cm-es gáztepsihez:


10 dkg liszt
2,5 dkg holland kakaó (cukrozatlan)
12,5 dkg porcukor
4 db tojás (nagy)
1 tk vaníliaaroma
2 ek forró víz


A porcukrot tegyük bele egy keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és pár perc alatt keverjük jó habosra. (legalább háromszorosa legyen)

Ekkor állandó keverés mellett, először csorgassuk hozzá a vaníliaaromát, majd kanalazzuk hozzá a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig.

A lisztet keverjük össze a kakaóval, majd szitáljuk hozzá a cukros-tojásos keverékhez. Ezután egy fakanállal óvatosan forgassuk össze a masszát.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen simítsuk el rajta a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 10-15 perc alatt süssük készre a piskótát. (én légkeverésnél 160 fokon, 10 percig sütöttem)

A sütőből kivéve, rögtön fordítsuk át egy enyhén lisztezett sütőpapírra, majd 1-2 perc után, óvatosan húzzuk le a tésztáról a sütőpapírt. Ezután takarjuk le egy nedves konyharuhával, majd hagyjuk langyosra hűlni. (a bevizesített konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nedves legyen)

Amikor a tészta langyosra hűlt, vegyük le róla a konyharuhát, majd a sütőpapír segítségével csavarjuk fel, és így hűtsük ki teljesen.

Közben készítsük el a kókuszos krémet, majd töltsük meg vele a tekercset.





 Kókuszos krém hozzávalói:

5 dkg kókuszreszelék
1 cs vaníliás pudingpor (főzős)
2,5 dl tej
1 cs vaníliás cukor
20 dkg porcukor
20 dkg Rama margarin


A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, a kókuszreszeléket, és a vaníliás cukrot.

Ezután állandó keverés mellett, főzzük sűrűre, majd hűtsük ki egészen.

A porcukrot tegyük bele egy keverőtálba, majd adjuk hozzá a puha, felkockázott margarint, és keverjük jó habosra.

Ezután apránként adjuk hozzá a teljesen kihűlt kókuszos-pudingot, majd szintén keverjük jó habosra.

A kihűlt tésztát csavarjuk ki a sütőpapírból, majd kenjük rá a kókuszos krém több mint a felét. Ezután óvatosan csavarjuk fel, majd a maradék krémmel vonjuk be kívülről is.

Helyezzük be 1-2 órára a hűtőbe, (v. tegyük hideg helyre) hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.





A csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő fölött, majd vegyük ki a hűtőből a süteményt, és ízlés szerint csorgassuk rá a csokoládét. (a csokoládé rögtön megdermed a tetején)

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. (érdemes rögtön felszeletelni, mert a lehűlt tésztával könnyebben tudunk bánni)