2015. szeptember 10., csütörtök

Sült-paradicsom krémleves.




Szomorkás, esős napra ébredtünk, és be kell látnunk hogy sajnos lassan vége a nyárnak. Mivel az idő eléggé szomorkás, így gondoltam a tányérunkba varázsolok egy kis nyarat. Ezért aztán paradicsom levest főztem ebédre, méghozzá egy kis csavarral. A paradicsomot először zöldfűszerekkel együtt a sütőben elősütöttem, melytől kellemesen aromás ízt kapott, majd ezután főztem csak készre a levest. Ízlés szerint tálalhatjuk egy szelet teljes kiőrlésű kenyérrel, vagy ropogósra sütött kiflikarikákkal, de így magában elkanalazva is nagyon finom.







 Hozzávalók a sült paradicsomhoz:

50 dkg paradicsom 
1 csokor bazsalikom
1 csokor kakukkfű
1 tk só

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd szórjuk meg a só felével, és tépkedjük rá a zöldfűszereknek szintén a felét.

A paradicsomot negyedeljük fel, majd rendezzük el a sütőpapíron. Ezután szórjuk rá a maradék zöldfűszert, és a sót.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten addig süssük még a paradicsom kezd szép színt kapni. (kb. 40 perc)

Ezután vegyük ki a sütőből, majd kb. a felét (a szebb darabokat) tegyük félre.






Leves hozzávalói:

az előzőleg megsütött paradicsom kb. fele
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
4 dl zöldségalaplé
őrölt bors
1 ek olívaolaj


A vöröshagymát, és a fokhagymát vágjuk fel apróra. 

Egy edénybe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk aranybarnára. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva, adjuk hozzá az elősütött paradicsomot is.

Keverjük alaposan össze, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ezután öntsük fel az alaplével, majd főzzük kb. 10 percig. (közben ízesítsünk utána, ha szükséges)
Ezután vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük.  

Végül tegyük bele az előzőleg félretett sült paradicsomot, majd melegítsük forráspontig. (főzni már nem kell, és arra is figyeljünk, hogy a paradicsom egyben maradjon)

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint kínálhatunk mellé egy szelet rozskenyeret, teljes kiőrlésű pirított kiflikarikát, vagy péksüteményt is.
 
 
1 adag tápanyagtartalma:
 
Energia:118 kcal
Fehérje: 3g
Zsír: 5g 
Szénhidrát: 15 g
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése