2015. szeptember 18., péntek

Kávés-krémsajtos jégkrémtorta.




Az utolsó meleg, nyári napokat nem is búcsúztathatnák el mással, mint egy finom jégkrémtortával. Az elkészítése roppant egyszerű, majd irány a fagyasztó, és ezután már nincs is más dolgunk minthogy kivárjuk, hogy kellően megdermedjen. Az alapja zabkeksszel készült, majd arra került a kávéval és Baileys likőrrel ízesített mascarponés-jégkrémes töltelék. Tálalás előtt érdemes legalább egy negyed órával előbb kivenni a fagyasztóból, hogy a töltelék ne legyen olyan vad hideg, és könnyen tudjuk majd szeletelni. Ezután pedig a nagy melegben, (nálunk pl. bőven harminc fok felett volt tegnap is) már kanalazhatjuk is ezt a finomságot.







Hozzávalók a kekszes alaphoz:

30 dkg Győri Zabfalatok
15 dkg vaj

 Egy 20 cm-es tortaformát béleljünk ki folpack fóliával úgy, hogy bőven túllógjon a szélén.

A kekszet morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajat. Ezután alaposan keverjük össze, majd öntsük bele a fóliával kibélelt tortaformába, és lapogassuk bele úgy, hogy az oldalát is beborítsa a keksz.

Ezután tegyük be a hűtőbe legalább egy fél órára hogy teljesen megdermedjen.






Kávés-krémsajtos töltelék hozzávalói:

25 dkg mascarpone
40 dkg vaníliás jégkrém (pl. CARTE D'OR)
0,5 dl erős, lefőzött feketekávé
0,5 dl Baileys likőr
3 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor


A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, majd keverjük hozzá a lefőzött feketekávét, és a likőrt is.

A jégkrémet hagyjuk szobahőmérsékleten kb. 10 percig, hogy kissé felengedjen, és könnyen keverhető legyen.

Ezután a mascarponés keverékhez két részletben adjuk hozzá a vaníliás jégkrémet, majd vegyük ki a tortaformát a hűtőből, és öntsük a kekszes alapba az elkészült krémet.

Ezután hajtogassuk rá a lelógó fóliát, majd helyezzük be pár órára, vagy akár egész éjszakára a fagyasztóba, hogy kellően megdermedjen.





Tálalás előtt kb. 15 perccel vegyük ki a fagyasztóból, majd a fólia segítségével emeljük át egy tálcára. Tetejére ízlés szerint reszeljünk csokoládét, majd felszeletelve kínáljuk.


1 megjegyzés: