2015. július 19., vasárnap

Omlós pitetorta áfonyával és vaníliás krémmel.




Jó, jó tudom hogy éppen tombol a kánikula, és ilyenkor még gondolni sem szabadna a sütésre, de mit tegyek, ha éppen most van az áfonyaszezon. Így aztán korán reggel még mielőtt nagy meleg lett volna, beizzítottam a sütőt, és röpke fél óra alatt megsütöttem ezt az omlós pitetésztát. (a tésztának nagy előnye, hogy akár 2-3 nappal előbb megsüthetjük, majd tálalás előtt, ízlés szerinti krémmel, csak meg kell tölteni) Én most egyszerűen csak vaníliás krémmel (cukrászkrémmel) töltöttem meg, majd fahéjas-áfonyát kanalaztam a tetejére, mely jól illett a vaníliás krémhez, és az omlós tésztához.





 Tészta hozzávalói:

20 dkg liszt
8 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
5 dkg darált dió
10 dkg vaj
1 db tojás (közepes)


A lisztet kezdjük el összemorzsolni a hideg, kockára vágott vajjal. Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá a darált diót, a porcukrot, a vaníliás cukrot, és keverjük össze. Ezután adjuk hozzá az egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (ha szükséges akkor még egy pici lisztet adjunk hozzá)
Ezután csomagoljuk be fóliába, majd tegyük be a hűtőbe legalább egy órára.

A hűtőből vegyük ki a lehűlt tésztát, nyújtsuk ki piteforma nagyságúra, és helyezzük bele a formába, majd tegyük vissza a hűtőbe legalább fél órára.

Ezután vegyük ki a hűtőből, villával több helyen böködjük meg, majd helyezzünk rá egy sütőpapírt, és töltsük meg nehezékkel. (én rizzsel töltöm meg, de használhatunk babot, kerámia gyöngyöket....)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 15 percig, majd vegyük le a nehezékkel megtöltött sütőpapírt, tegyük vissza a tésztát a sütőbe, és 15-20 perc alatt süssük szép aranybarnára.

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Ezt az omlós tésztát akár 2-3 nappal előbb is megsüthetjük, majd hűvös helyen, letakarva tároljuk.






 Vaníliás krém (cukrászkrém) hozzávalói:

6 db tojássárgája (nagy)
15 dkg kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
4 dkg liszt
2 dkg étkezési keményítő
5 dl tej

A tojássárgákat a cukor egyharmadával keverjük jó habosra, majd keverjük hozzá a lisztet, és a keményítőt is. (alaposan keverjük össze, hogy csomómentes legyen)

A tejet a maradék cukorral, és a vaníliás cukorral melegítsük forráspontig, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a cukros-tojássárgás keverékhez. 

Ezután tegyük vissza a tűzre, majd kisebb lángon állandó keverés mellett, melegítsük forráspontig. Hagyjuk kb. 2 percig bugyogni, hogy besűrűsödjön, de közben egyfolytában keverjük. 

Ezután vegyük le a tűzről, és szórjuk meg a tetejét porcukorral, hogy ne bőrösödjön meg, majd hűtsük ki egészen.

A teljesen kihűlt vaníliás krémet mielőtt a tésztára kanalaznánk, robotgéppel keverjük össze, hogy teljesen sima, és krémes legyen.





Áfonya hozzávalói:

25 dkg áfonya
1 cs vaníliás cukor
1 ek barna cukor
1 csipet őrölt fahéj


Az áfonyát tegyük bele egy tányérba, szórjuk meg a cukorral és az őrölt fahéjjal, majd keverjük össze.

Ezután tegyük be a mikróba, és pár percig pároljuk, vigyázva hogy a szemek nehogy szétrepedjenek. (közben egyszer vegyük ki, és óvatosan keverjük össze)

Végül hűtsük ki egészen mielőtt a krémre kanalaznánk.

A teljesen kihűlt tésztát töltsük meg a szintén teljesen kihűlt vaníliás krémmel, majd kanalazzuk rá a áfonyát.

Tálalás előtt, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése