2015. március 28., szombat

Húsvéti sós kalács sonkával és tojással.




A húsvéti asztalról nem hiányozhat a kalács, legyen az éppen édes vagy sós. Mivel mindenkinek más a kedvence, így általában két kalácsot sütök. Persze azért nem szeretném a sós kalácsot minden évben ugyanazzal a töltelékkel készíteni, így most fűszeres tojáskrém, és apróra vágott főtt, füstölt sonka került a kelt tésztába. A megtöltött tésztát kuglóf formában sütöttem készre, majd izgatottan vártam hogy kihűljön, és végre felszeletelhessem. Bátran mondhatom, hogy kiállta a kóstolás próbáját, és így ez a kalács is helyet kap majd az idei, ünnepi asztalon. Természetesen az ünnep előtt frissen megsütve, mert ez csak egy próbasütés volt, és a kalács az utolsó morzsáig már el is fogyott. (további húsvéti receptek itt megtalálhatóak)







 Hozzávalók a tésztához:

40 dkg liszt
2 dkg élesztő
1 dl tej
1db natúr joghurt (Danone 125g-os)
5 dkg vaj
2 db tojássárga
1 tk cukor
2 tk só


A langyos, cukros tejbe morzsoljuk bele az élesztőt, majd pár perc alatt futtassuk fel.

A keverőtálba szitáljuk bele a sóval összekevert lisztet, majd csináljunk a közepébe egy mélyedést. 

A vajat olvasszuk meg, majd hűtsük vissza, és keverjük simára a tojássárgákkal. 

Ezután a liszt közepébe lévő mélyedésbe öntsük bele a joghurtot, a vajas-tojássárgás keveréket, és a felfuttatott élesztőt. Ezután indítsuk el a robotgépet, és 5-6 perc alatt dagasszuk meg a tésztát. (természetesen megdagaszthatjuk kézzel, vagy kenyérsütőgépben is)

A megdagasztott tésztát ezután tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, majd konyharuhával takarjuk le, és langyos helyen 1 óra alatt kelesszük a duplájára.







 Töltelék hozzávalói:

20 dkg főtt, füstölt sonka
5 db főtt tojás (nagy)
2-3 ek tejföl
2 tk mustár
2 ek kukoricaliszt
őrölt bors

A lekenéshez: 1 db tojás (kicsi)


A teljesen kihűlt főtt, füstölt  sonkát vágjuk fel kisebb darabokra.

Az előzőleg megfőzött, és teljesen kihűlt tojásokat pucoljuk meg, majd szintén vágjuk fel apróra.

Egy tálba tegyük bele a tejfölt, majd adjuk hozzá a mustárt, a kukoricalisztet, ízlés szerint sózzuk borsozzuk, és keverjük simára. Ezután adjuk hozzá az apróra felvágott tojást, és keverjük óvatosan össze.






A megkelt tésztát borítsuk ki egy lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki kb. 1,5 cm vastagra. (arra figyeljünk hogy ne legyen nagyobb a kuglóf forma méreténél amiben majd sütjük)

Ezután kanalazzuk rá az összekevert tölteléket, majd óvatosan kenjük el a tésztán, hogy lehetőleg mindenhova kerüljön belőle. Ezután szórjuk meg az apróra vágott sonkával, majd tekerjük fel úgy, mint a bejglit.

Egy 24 cm-es kuglóf formát zsírozzunk, és lisztezzünk ki, majd helyezzük bele a feltekert tésztát. Ezután takarjuk le egy konyharuhával, és langyos helyen kelesszük 30 percig újra, majd kenjük le felvert egész tojással.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 perc alatt szép pirosra. (én légkeverésnél 150 fokon, 45 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk az ünnepi asztalon.


4 megjegyzés:

  1. Gizi! Itt gratulálok az első díjhoz meg a nyereményhez, amit ezzel a kaláccsal nyertél!
    Nagyon finom lehetett, kipróbálandó! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marisz, nagyon köszönöm!!!
      Egy próbát mindenképpen megér, és még a húsvétot sem érdemes megvárni vele. Biztosan Nálad is sikere lesz, mi nagyon szerettük.

      Törlés
  2. Köszönöm szépen!Isteni finom a kalács nagyon jó a recept !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy nem csalódtál a receptben, és köszönöm hogy megsütötted!

      Törlés