2015. január 30., péntek

Hétvégi receptajánló!!! Brokkoli főzelék sült csirkemellel.




A tegnapi havazás után, (csodaszép fehérré változott a táj) ma felváltotta a hóesést az eső, és úgyis mondhatnám, hogy pocsék idő van. Ettől persze teljesen lehangolt még a hangulatom is, így egy tavaszt idéző színekben pompázó ebédet készítettem. Méghozzá brokkoli főzeléket, és sült csirkemellet. Az egész főzőcskézés nem tartott bő fél óránál tovább, és már tálalhattam is. A főzelék pedig nemcsak egyszerűen, és gyorsan elkészült, hanem még nagyon finom is volt. Így aztán hétvégére csakis ajánlani tudom minden brokkoli kedvelőnek, vagy éppen azoknak akik most döntötték el, hogy elkészítik ezt az eddig még mellőzött zöldségfélét.







Hozzávalók:

1 közepes brokkoli
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
kisebb csokor petrezselyemzöld
1/2 citrom leve
késhegynyi szódabikarbóna
1 tk ételízesítő
őrölt bors
2 ek kukoricaliszt
1,5 dl tejföl
1 dl tejszín
3 dkg vaj
1 ek olívaolaj
kb. 1 l víz

1 db csirkemellfilé






A brokkolit szedjük rózsáira, majd a zsenge szárrészt pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. 

A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd a petrezselyemzölddel együtt szintén vágjuk fel apróra.

A csirkemellet vágjuk fel ízlés szerint, sózzuk, borsozzuk, majd a felhevített vaj és olívaolaj keverékén süssük pár perc alatt szép pirosra. Ezután szedjük ki, majd tálalásig tartsuk melegen.

A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a fokhagymát, majd pár pillanat múlva az apróra vágott brokkoliszárat, és a petrezselyemzöldet is. Ezután sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és keverjük alaposan össze, majd pároljuk pár percig.

Ezután öntsük fel a vízzel, facsarjuk bele a citromlevet, majd tegyük bele a brokkolirózsát is. Szórjuk meg egy késhegynyi szódabikarbónával, hogy szép zöld maradjon a színe, majd főzzük puhára. (arra vigyázzunk, hogy a brokkolirózsa szét ne főjön)

Amikor puhára főt, szedjük ki a brokkolirózsa felét, és tegyük félre. A többit botmixerrel pépesítsük.

A tejfölt keverjük simára a tejszínnel, a kukoricaliszttel, és egy kevés főzőlével, majd állandó keverés mellett csorgassuk a pépesített brokkolihoz. Ezután kevergetve sűrítsük be, majd tegyük vissza az előzőleg kiszedett brokkolirózsát, és pár percig, szép lassan főzzük tovább.

Tálaláskor szedjük a főzeléket tányérba, majd rakjuk rá a pirosra sült csirkemellet, és úgy kínáljuk.


2015. január 28., szerda

Citromos keksz.




A délutáni kávé, vagy éppen tea mellé bizony jól jön egy kis ropogtatni való is. Ez a finom, omlós keksz pedig kiváló erre az alkalomra. A tésztát egyszerűen, és gyorsan előkészíthetjük, majd a hideg helyen való pihentetés után, (a hideg helyen való pihentetéstől jó omlós lesz a keksz) szintén rövid idő alatt készre süthetjük. Száraz, hűvös helyen hosszabb ideig tárolhatjuk, már ha ellen tudunk állni a kísértésnek, mert olyan finom, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni.....








 Hozzávalók:

15 dkg búzaliszt
5 dkg kukoricaliszt
10 dkg vaj
8 dkg porcukor
1/2 tk vaníliaaroma
1 citrom reszelt héja és leve
1 ek tejföl
csipet só






Keverjük össze a kétféle lisztet és egy csipet sót, majd adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat.

Ezután kezdjük el összemorzsolni, majd amikor már kellően morzsalékok keverjük hozzá a porcukrot és a reszelt citromhéjat is.

Ezután adjuk hozzá a vaníliaaromát, a citromlevet, és a tejfölt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát.

Egy sütőpapírt vékonyan szórjunk meg liszttel, majd nyújtsuk ki rajta a tésztát kb. 5 mm vastagra. Ezután derelyevágóval (v. éles késsel) vágjuk fel ízlés szerinti méretűre, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy gáztepsire.

Ezután tegyük legalább egy órára hideg helyre, hogy kellően lehűljön, és sütés után jó omlós legyen majd a keksz.






Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt szép világos színűre. ( én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsin, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.


Száraz, hűvös helyen hosszabb ideig tárolhatjuk.


2015. január 26., hétfő

Kelbimbósaláta.




Kezdjük a hetet egy meleg kelbimbó salátával, melyet fogyaszthatunk csak így magában, vagy éppen kínálhatunk pl. sültek mellé köretként. Még a múlt hét közepén beszereztem pár darab gránátalmát, és egy még mindig ott árválkodott. Először arra gondoltam, hogy gyümölcssalátához használom fel, aztán eszembe jutott, hogy nem is olyan régen láttam valahol (már nem emlékszem hogy hol) egy meleg kelbimbósalátát, mely gránátalmamaggal volt megszórva. Így aztán el is dőlt, hogy én is egy finom salátát készítek ebédre. Baconnel, virslivel, sajttal, almával....már készítettem meleg kelbimbósalátát és az nagyon finom volt.  ( baconnel-sajttal... készült kelbimbósaláta recept a linkre kattintva megtalálható)  Az egész nem tartott bő fél óránál tovább, és már falatozhattam is, csak így magában, élvezve az ízek harmóniáját. Ízlés szerint persze kínálhatjuk pl. egy szelet sült hús mellé köretként is, de én ettől most eltekintettem.







Hozzávalók:

50 dkg kelbimbó
1 db gránátalma
10 dkg sózott földimogyoró
1/2 citrom leve
1 tk cukor (v. édesítőszer)
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
2-3 ek mogyoróolaj






A kelbimbó külső leveleit szedjük le, majd mossuk meg, és alaposan csepegtessük le. Ezután vágjuk félbe, majd helyezzük egy sütőpapírral kibélelt tepsire.

Ezután ízlés szerint sózzuk, frissen őröljünk rá borsot, és locsoljuk meg 1-2 ek mogyoróolajjal (v. ízlés szerinti olajjal) és helyezzük be előmelegített sütőbe. Közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt készre.

A dresszinghez a maradék olajat keverjük össze a citromlével, és ízlés szerint cukorral, (v. édesítőszerrel) majd tegyük félre.

A gránátalmát magozzuk ki úgy, hogy a fehér, hártyás része ne kerüljön bele.

A megsült kelbimbót tegyük bele egy tálba, szórjuk meg a gránátalma maggal, és a mogyoróval, majd locsoljuk meg a dresszinggel.






Tálalhatjuk melegen, vagy ízlés szerint hidegen is. Kínálhatjuk sültek mellé, de így magában is fogyaszthatjuk pl. vacsorára.
 
 
1 adag tápanyagtartalma:
 
Energia: 263 kcal
 
Fehérje: 13 g
 
Zsír: 18 g
 
Szénhidrát: 14 g


2015. január 24., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Kijevi csirkemell újragondolva.




Hétvégére egy igazán könnyű, kb. egy óra alatt elkészíthető, ám azért igen laktató csirkemellből készült receptet hoztam. Kijevi csirkemellet már többször készítettem, most viszont nem paníroztam be, és nem is olajban sütöttem ki. A panírozás helyett a fűszeres vajjal megtöltött húst vékonyra szeletelt császárszalonnával tekertem körbe, majd a sütőben sütöttem szép pirosra. A fűszeres vajat már előre elkészíthetjük, majd felhasználásig a fagyasztóban tárolhatjuk. Ezzel elősegítve a munkánkat, mivel a keményre fagyott hengereket könnyedén beletudjuk tölteni a felszúrt csirkemellbe. Ameddig a hús készre sült, párolt mexikói zöldséget készítettem, majd tálaláskor azzal kínáltam.







Hozzávalók:

2 db csirkemellfilé
10 dkg vaj
3 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
őrölt fehér bors
4-6 szelet vékonyra szeletel császárszalonna (v. bacon)
1 ek olívaolaj







A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a puha vajhoz. Ezután adjuk hozzá az előzőleg pépesített fokhagymát, szórjuk meg egy kevés sóval, majd keverjük alaposan össze.

Vágjunk le két darab folpack fóliát, majd elosztva kanalazzuk rá a vajas masszát. Ezután a fólia segítségével henger alakban, tekerjük fel, majd tegyük be a fagyasztóba, hogy megdermedjen. (ha teljesen megkeményedik, könnyebben beletudjuk tölteni a felszúrt csirkemellbe)

A csirkemellfiléket egy hegyes késsel szúrjuk fel, majd az ujjunkkal óvatosan tágítsuk ki a rést, vigyázva hogy a hús nehogy kilyukadjon.
Ezután ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal, majd hagyjuk  kb. fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

Vegyük ki a fagyasztóból az előkészített fűszeres-vajat, majd óvatosan nyomjuk bele a felszúrt csirkemellbe. (ezután a rést hústűvel, vagy fogpiszkálóval zárjuk le)

A megtöltött húst ezután tekerjük körbe a vékonyra szeletelt császárszalonnával (v. baconnel), majd helyezzük bele az olajjal kikent tepsibe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra.

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet.
Én párolt mexikói-zöldségkeveréket fűszereztem sóval, őrölt fehér borssal, hozzáadtam egy darabka vajat, majd mikróban készre pároltam.

Tálaláskor tegyünk pár kanál párolt zöldséget a tányérra, majd helyezzük rá a pirosra sült csirkemellet, és úgy kínáljuk.


2015. január 22., csütörtök

Rozskenyér.




A bevásárláskor a lisztes polc felé vettem az irányt, mivel kezdet kifogyni a lisztkészlet itthon. Mostanában már kizárólag csak Nagyi titka lisztet veszek, melyből több félét is kipróbáltam már. Éppen a lisztes zacskókat pakoltam a kosárba amikor rápillantottam a rozslisztre, így aztán abból is vettem. Jó ideje készülök már rozskenyeret sütni, de eddig még elmaradt. Igaz nem csak rozskenyeret, de fehér kenyeret sem sütök, sőt évente 2-3 alkalomnál többször még csak nem is eszek. Elkezdtem egy egyszerű rozskenyér receptet keresni, amikor is olyan szerencsém volt, hogy Hajnalka a Mókuslekvár.hu oldalon éppen akkor posztolta ezt az egyszerű, és remek receptet. Rögtön le is csaptam rá mivel úgy gondoltam, hogy minden hozzávaló van itthon. Meglepetés akkor ért, amikor a polcon hiába kutakodtam a fél csomag teljes kiőrlésű liszt után, mert sehol nem találtam. (aztán eszembe jutott, hogy kenyeret sütöttem már régebben belőle) Így nem volt más választásom, mint a teljes kiőrlésű helyett, Nagyi titka kenyérliszttel kevertem össze a rozslisztet. Kicsit aggódtam, hogy vajon milyen lesz a kenyér, de kár volt, mert nagyon, de nagyon finom. A héja ropogós, a bélezete pedig könnyű és finom. Egyszerűen nem győztem kivárni hogy teljesen kihűljön, (ez lehet a szeleteken is látszik) és megkóstolhassam. Kacsazsírral, paradicsommal és paprikával abbahagyhatatlan.....







 Hozzávalók a kovászhoz:

10 dkg világos rozsliszt
10 dkg kenyérliszt (Nagyi titka)
10 gramm élesztő
2 dl víz


A sütést megelőző este készítsük el a kovászt.

A kétféle lisztet keverjük össze, majd morzsoljuk hozzá az élesztőt. Ezután öntsük hozzá a vizet, (én éppen csak langyos vizet öntöttem hozzá) majd fakanállal keverjük alaposan össze. 

Takarjuk le a tálat egy konyharuhával, majd hagyjuk szobahőmérsékleten reggelig.







Hozzávalók a kenyérhez:

az előző este előkészített kovász
5 dkg kenyérliszt (Nagyi titka)
25 dkg világos rozsliszt
1 ek sikér
10 gramm élesztő
3 kk só
1 ek olívaolaj
2 dl langyos víz


Keverjük össze a kétféle lisztet, a sikért, és a sót, majd adjuk hozzá a kovászhoz. (én a sikért kihagytam belőle)

A langyos vízbe morzsoljuk bele az élesztőt, majd keverjük össze. Ezután öntsük hozzá a kovászos liszthez,  majd adjuk hozzá az olajat is. 

Szintén fakanállal keverjük alaposan össze. (mindenképpen kanállal keverjük össze, mert a massza nagyon ragad!!!)

Ezután borítsuk ki alaposan lisztezett felületre, majd sodorjuk hosszúkás kenyérformára. (ha szükséges közben szórjuk meg liszttel, hogy ne ragadjon)

Egy 25x10x7 cm-es sütőformát béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük bele a megformázott kenyeret. Ezután konyharuhával letakarva, langyos helyen kelesszük 1-1,5 fél órát. (én kicsivel több mint 1 órán át kelesztettem)

Amikor a kenyér megkelt, egy éles késsel vágjuk be a tetejét, majd alaposan permetezzük meg vízzel. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 220 fokon süssük 20 percig. Ezután vegyük lejjebb 200 fokra és süssük még 30 percig. (én légkeverésnél 160 fokon sütöttem 50 percig)

A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






Várjuk meg hogy a kenyér teljesen kihűljön és csak akkor vágjuk fel. Én kacsazsírral megkenve ettem, és nagyon, de nagyon finom volt.


2015. január 20., kedd

Póréhagymás burgonyakrémleves kolbász chips-szel.



Nyirkos, hideg téli napokon mint pl. ez a mai is, nincs jobb egy melengető krémlevesnél. Így aztán pár szem krumpliból, egy kisebb póréhagymából, finom fűszeres krémlevest főztem. Akár magában elkanalazgatva is laktató ez a leves, de azért bizton állítom, hogy a kolbász chips sem rontotta el.






Hozzávalók:

1 db póréhagyma
2-3 gerezd fokhagyma
50 dkg krumpli
5 dkg vaj
1 db babérlevél
őrölt fehér bors
1 dl főzőtejszín (20%-os)
1 l csirkealaplé
20 dkg füstölt kolbász








A póréhagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra, a krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra.

Hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott póréhagymát, tegyük bele a babérlevelet, majd szép lassan pároljuk üvegesre. 

Amikor a hagyma már kellően megpárolódott, először adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a felkockázott krumplit. Szórjuk meg ízlés szerint őrölt borssal, és keverjük alaposan össze.

 Ezután öntsük fel a csirkealaplével, és a főzőtejszínnel, majd ízlés szerint sózzuk. 

Ezután forraljuk fel, majd a tüzet mérsékelve, főzzük a krumplit puhára.

Amikor megfőtt a krumpli vegyük le a tűzről, majd vegyük ki a babérlevelet, és botmixerrel pépesítsük a levest.

A füstölt kolbászt vékonyan karikázzuk fel, majd állandó kevergetés mellett, pár perc alatt süssük ropogósra.

Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd helyezzük rá a ropogósra sült kolbász chips-et és úgy kínáljuk.


2015. január 18., vasárnap

Kiwis-almás pite.




A napokban egy kedves ismerősöm rákérdezett, hogy hol találja meg a blogban a kiwivel készült recepteket. Bizony azt kellett válaszolnom rá, hogy kiwivel készült sütemény, gyümölcssaláta........ receptet eddig még nem osztottam meg. Így aztán a hétvégére beszereztem egy doboz kiwit, és elsőként egy finom pitét sütöttem belőle. Igaz napokig várakoztam, hogy kellően beérjen, megpuhuljon a gyümölcs, mégis csak félig sikerült ezt elérnem. Volt amelyik szépen megpuhult, és (mint a képen is látható) volt amelyik még bizony érhetett volna. Almával összepárosítva, viszont pite tölteléknek nagyon finom volt. Tálaláskor tejszínhabbal kínáltam, mely nagyon jól illet az omlós tésztához, és a krémes töltelékhez.







 Tészta hozzávalói:

20 dkg liszt
8 dkg sertészsír (v. 10 dkg vaj)
5 dkg porcukor
1 db tojás (nagy)
csipet só


A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a zsírt (v. vajat) és tegyük be fél órára a fagyasztóba (v. hideg helyre), hogy kellően lehűljön. 

Ezután kezdjük el összemorzsolni az ujjunkkal,  majd amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot. Végül adjuk hozzá az egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. 

Vágjunk le egy nagyobb darab folpack fóliát, majd enyhén lisztezzük meg, és nyújtsuk ki piteforma méretűre a tésztát. Ezután egy gyors mozdulattal fordítsuk át a formába, majd nyomkodjuk bele a tésztát. 

A formával együtt tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, addig még elkészítjük a tölteléket.







 Töltelék hozzávalói:

30 dkg kiwi (pucolva, darabolva)
1 nagyobb alma
2 dl habtejszín
2 db tojás (nagy)
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs vaníliás pudingpor



A kiwit és az almát pucoljuk meg, majd daraboljuk fel, és végül turmixoljuk össze.

A porcukrot és a vaníliás cukrot keverjük alaposan össze az egész tojásokkal, majd keverjük hozzá a pudingport is. Ezután keverjük hozzá a tejszínt, majd a pépesített gyümölcsöt is. (a tejszínt NEM kell felverni!!!!)

Vegyük ki a hűtőből a tésztát, majd óvatosan öntsük bele a tölteléket.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig. (én légkeverésnél 35 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a formában hagyjuk langyosra hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






Tálalás előtt szórjuk meg ízlés szerint porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint kínálhatunk hozzá tejszínhabot is. Én tejszínhabbal tálaltam, és nagyon finom volt a kettő együtt.


2015. január 17., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Baconbe tekert gesztenyés-áfonyadzsemes pulykamell hercegnő burgonyával.




Erre a hétvégére egy töltött pulykamell tekercs receptjét hoztam, melyet én még karácsonykor készítettem, és főételként tálaltam fel. Az ünnephez illően a pulykamell szeletekre gesztenyés töltelék és áfonyadzsem került, majd baconbe tekertem bele. Így a hús finom szaftos maradt, a gesztenyés-áfonyás íz pedig jól átjárta a húst sütés közben. Köretnek hercegnő burgonyát készítettem, mely nagyon jól illet a töltött pulykamellhez. Az édes és sós ízek kedvelőinek ajánlanám pl. ünnepi alkalmakra, vagy éppen a hétvégi asztalra.







 Hozzávalók a pulykamellhez:


6 nagy szelet pulykamell
20 dkg szeletelt bacon
25 dkg gesztenyemassza
10 dkg mascarpone
őrölt fehér bors
1 dl fehérbor
1-2 ek zsír (v. olaj)

Áfonyadzsem hozzávalói:

1 cs aszalt áfonya
1 dl vörösbor
1 cs vaníliás cukor
cukor (ízlés szerint)
1 mk őrölt fahéj
2-3 db szegfűszeg
1 ek kukoricakeményítő + egy pici víz



A pulykamell szeleteket óvatosan klopfoljuk ki, majd sózzuk, szórjuk meg őrölt fehér borssal és tegyük félre, még elkészítjük a tölteléket.

A gesztenyemasszát keverjük simára a mascarponével, hogy egy könnyen kenhető massza legyen.

Az áfonyára öntsük rá a bort, adjuk hozzá a vaníliás cukrot, ízlés szerint cukrot, a szegfűszeget, és az őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig. 

A kukoricakeményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd állandó keverés mellett, öntsük hozzá az áfonyához. Kevergetve pár pillanat alatt sűrítsük be, majd vegyük le a tűzről, és hűtsük ki egészen. (érdemes már előző nap elkészíteni)

Vágjunk le egy nagyobb darab fóliát, majd hosszában helyezzünk egymásmellé négy szelet bacont. Ezután helyezzük rá az előzőleg befűszerezett pulykamellet. 

A pulykamellre tegyünk 1-2 kanállal a gesztenyemasszából, majd egy kicsit kenjük el. Ezután tegyünk rá a közepére egy nagyobb kanál teljesen kihűtött áfonyadzsemet, majd először a húst két oldalról behajtva, a fólia segítségével tekerjük fel. (mindegyik hússzelettel így járjunk el)

Egy tepsit kenjünk ki vékonyan zsírral, majd helyezzük egymásmellé a hústekercseket. Ezután öntsük alá a bort, majd fedjük le fóliával a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 30 perc alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra.







Hercegnő burgonya hozzávalói:


50 dkg krumpli
2 db tojássárgája
5 dkg vaj
1 késhegynyi szerecsendió


A krumplit enyhén sós vízben főzzük puhára, szűrjük le, majd hagyjuk pár percig, hogy leszáradjon a nedvesség.

Ezután adjuk hozzá a vajat, a tojássárgákat, a szerecsendiót, és ízlés szerint sót. Robotgéppel keverjük alaposan össze, hogy egy sima, krémes masszát kapjunk.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd az előzőleg nyomózsákba kanalazott masszából nyomjunk rá kisebb halmokat. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

Tálaláskor helyezzük tányérra a töltött pulykamelltekercset, majd helyezzük mellé a szép pirosra sült hercegnő burgonyát, és úgy kínáljuk.


2015. január 15., csütörtök

Sós kifli.




Nagyon ritkán sütök péksüteményt, vagy éppen kenyeret, így ez most a ritka pillanatok egyike volt. Nem mintha nem szeretném ezeket a finomságokat, sőt....... A facebookon több főzéssel kapcsolatos csoportnak a tagja vagyok, és a közelmúltban többször is szembetaláltam magam szebbnél, szebb kiflik fotójával. Ezek után döntöttem el, hogy én is kiflisütésre adom a fejem. A kedvemre való receptre pedig Ildikónál az "Ami a konyhámból kikerül" blogban találtam rá. Ő a receptben fázisfotókon bemutatja a kiflikészítést lépésről, lépésre.  Én csakis annyit változtattam, hogy fele mennyiségből 6 kiflit sütöttem, és nem kézzel (mint Ildikó tette) hanem kenyérsütőgéppel dagasztottam meg a tésztát. A megkelt tésztát ezután az utasításait követve formáztam, majd sütöttem meg. Az frissen kisült kiflik illata pedig belengte az egész konyhát, és alig vártam, hogy kihűljön és végre megkóstolhassam. Lehet az én kiflijeim nem lettek olyan szépek mint Ildikóé, viszont nagyon, de nagyon finomak volt. Ha, bárki egyszerű kiflireceptet keresne, bátran merem ajánlani.....







 Hozzávalók 6 db kiflihez:

45 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2,5 dl tej
1/2 tk só
1/2 tk cukor
5 dkg vaj

Lekenéshez-szóráshoz:

1 ek tej
durva szemű só
köménymag







Az élesztőt morzsoljuk bele a fele mennyiségű langyos, cukrozott tejbe, majd pár perc alatt futtassuk fel.

A vajat olvasszuk fel, majd hagyjuk langyosra hűlni és keverjük össze a maradék langyos tejjel.  Ezután öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe, majd öntsük bele a felfuttatott élesztőt is.

Ezután kanalazzuk rá a sóval összekevert lisztet, majd indítsuk el a dagasztó programot, és dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk!!!)

Amikor a gép végzett a dagasztással, tegyük át a tésztát egy kilisztezett kelesztőtálba, majd letakarva langyos helyen 1 óra alatt kelesszük duplájára.







Amikor a tészta megkelt, osszuk el 6 egyenlő részre, majd mindegyiket formázzuk gömbölyűre.

Ezután egy tésztagolyót lisztezett felületen nyújtsunk ki kb. 35x20 cm-es ovális lappá, majd tekerjük fel úgy, hogy tekerés közben a tenyerünkkel húzzuk a közepétől óvatosan kissé kifelé.(mindegyik tésztával így járjunk el)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a megformázott kifliket. (mindenképpen hagyjunk közöttük helyet, mert sütés közben megfognak nőni)

Ezután kenjük le a kifliket langyos tejjel, és ízlés szerint szórjuk meg durva szemű sóval, és egész köménymaggal, majd szobahőmérsékleten 30 perc alatt kelesszük újra.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve helyezzük rácsra a kisült kifliket, és hűtsük ki egészen.







A frissen kisült, és illatozó kifliket ízlés szerint kínálhatjuk reggelire, vagy éppen becsomagolhatjuk a gyerekeknek tízóraira, esetleg vihetjük magunkkal a munkába is.


2015. január 13., kedd

Korianderes kukorica krémleves.




Egy egyszerű, és gyorsan elkészíthető levest szerettem volna főzni, amikor keresgélés közben, rábukkantam erre a kukorica levesre. Rögtön megtetszett, és mivel minden hozzávaló adott volt itthon, így hozzá is láttam a főzéshez. Az eredeti recepttől azért részben eltértem, mert én pl. pirosra sütött baconnel tálaltam, és a kisült zsiradékon kezdtem el párolni a hagymát. Fűszerezés közben némi chilivel is megszórtam, ettől kellemesen csípős lett az elkészült leves. Mivel pedig konzerv csemege kukoricával készült, így az egész főzőcskézés nem tartott bő fél óránál tovább, és már tálalhattam is.







 Hozzávalók:

1 db konzerv csemegekukorica (Bonduelle)
1 db sárgarépa
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk koriander
10 dkg bacon
2 db zöldségleveskocka
1,5 dl főzőtejszín
őrölt bors
1 mk chili
 1 ek olívaolaj
1 l víz






A bacont, a vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A sárgarépát pucoljuk meg, majd kisebb lyukú reszelőn, reszeljük le.

Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá a bacont, és süssük szép pirosra, majd szedjük ki és tegyük félre.

A maradék zsiradékhoz adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és a koriandert, majd pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, a reszelt sárgarépát, és keverjük alaposan össze. Végül öntsük rá a levével együtt a csemegekukoricát, majd sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ízlés szerint chilivel, és öntsük fel a vízzel.

Forraljuk fel, majd vegyük kisebb lángra, és főzzük kb. 10 percig, majd vegyük le a tűzről és botmixerrel pépesítsük.

Ezután tegyük vissza a tűzre, és állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt, majd főzzük még 1-2 percig.

 Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd szórjuk meg a pirosra sütött baconnel, és úgy kínáljuk.


2015. január 12., hétfő

"A Hét Bloggere"-nek választottak a Receptneked.hu oldalon.




Nagy öröm volt számomra amikor megkeresett a Receptneked.hu Csapata, (ezúton is köszönöm Nekik) hogy engem választottak  "A Hét Bloggere"-nek. Szívesen tettem eleget a kérésüknek, hogy meséljek pár mondatban magamról. Mivel a blogban a receptjeimen kívül nem sok mindent osztottam meg eddig magamról, így aki esetleg szívesen olvasna arról, hogy miért is lett Gizi-receptjei a neve a blogomnak, mit csinálok szívesen a szabadidőmben, vagy éppen melyik ország gasztronómiájába tekintenék, és kóstolnák bele szívesen, az ezekről bővebben olvashat a cikkben.

A cikket pedig erre a linkre kattintva minden érdeklődő megtalálja, és elolvashatja a Receptneked.hu oldalon.


2015. január 10., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Tésztában sült lazac fehérbormártással.




Karácsonyra készítettem ezt a leveles tésztában sült lazacot cukkinivel, és gombával, de ünnepek alkalmával, vagy éppen a hétvégi ebédnél is nagy sikerünk lehet vele. Mivel nem szerettem volna, csak úgy magában feltálalni, így egy finom bormártást készítettem hozzá. Természetesen tálalhatjuk mártás nélkül is, vagy éppen az ízlésünknek megfelelő mártással. A cukkinit és a gombát előpároltam, majd az előzőleg befűszerezett lazacszeletekkel együtt, leveles tésztába csomagolva sütöttem készre. A ropogósra sült tésztához, és a finom szaftos zöldséges lazachoz, pedig nagyon jól illet a fűszeres mártás.







Hozzávalók:

1 db bőr nélküli lazacfilé (kb. 60 dkg-os)
1 cs leveles tészta
1 zsenge cukkini
4-5 db gomba (nagy)
hal-fűszerkeverék
1 citrom leve
őrölt színes bors
őrölt fehér bors
1 kicsi tojás a lekenéshez
2 ek olívaolaj



A lazacfilét vágjuk el két egyforma darabra, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a hal-fűszerkeverékkel, színes borssal, csepegtessük meg a citromlével, és hagyjuk legalább 30 percet állni, hogy az ízek átjárják.

A gombát, és a cukkinit vágjuk fel vékony szeletekre.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felszeletelt cukkinit, sózzuk, és szórjuk meg őrölt fehér borssal, majd pár perc alatt pároljuk roppanósra. (nem kell neki csak 4-5 perc)
Ezután szedjük ki a serpenyőből, majd hűtsük ki.

A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a szintén felszeletelt gombát, majd enyhén sózzuk, borsozzuk, és pároljuk kb. 10 percig. Ezután a levet lecsepegtetve szedjük ki, majd hűtsük ki.

Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírból, majd az egyik felére helyezzük rá az egyik befűszerezett lazacszeletet. Ezután borítsuk be először a kihűtött cukkinival, majd a gombával, végül pedig helyezzük rá a másik lazacszeletet.

Ezután kenjük körbe a tésztát az előzőleg villával felvert tojással, majd hajtsuk rá a tészta másik felét. Először kézzel, majd egy villával nyomkodjuk alaposan le a tésztaszélét. 

Helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 perc alatt szép pirosra. (én légkeverésnél 150 fokon, 40 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, mielőtt felszeletelnénk.







Fehérbormártás hozzávalói:

2 dkg vaj
2 db vöröshagyma
3 dl fehérbor
3 dl húsalaplé
4 dl főzőtejszín (20%-os)

őrölt bors


Egy serpenyőbe tegyük bele a vajat, majd olvasszuk fel. Ezután adjuk hozzá a nagyon apróra felvágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. (vigyázzunk hogy ne piruljon meg nagyon)

Az üvegesre párolódott hagymához, öntsük hozzá a fehérbort, majd a serpenyő aljáról alaposan kaparjuk fel a zsiradékot. Ezután forraljuk felére a bort, majd adjuk hozzá az alaplevet. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük, hogy kb. 1 dl lé maradjon alatta.

Ezután adjuk hozzá a tejszínt, majd addig főzzük, hogy besűrűsödjön. 

Végül egy szitán szűrjük át, hogy szép selymes legyen a mártás, majd tálalásig tartsuk melegen.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a tésztában sült lazacot, majd kanalazzuk köré a fehérbormártást és úgy kínáljuk. Ízlés szerint másfajta mártást is kínálhatunk hozzá.


Receptneked.hu-Karácsonyi receptversenye és a nyeremény!!!




A Receptneked.hu oldalon még a 2014-es év vége felé Karácsonyi receptversenyt hirdettek meg. Mivel köztudott, hogy szeretek részt venni az ilyen, és ehhez hasonló megmérettetéseken, így természetes volt hogy én is beneveztem jó pár recepttel. Mint mindig, most is az esélytelenek nyugalmával vártam az eredményhirdetést, legfőképpen azért, mert nagyon sok, jobbnál-jobb recept került feltöltésre. Mivel olyan nagy volt az érdeklődés, így az eredményhirdetés időpontja is eltolódott, ezzel is fokozva az izgalmat, hogy vajon kik is lesznek majd a szerencsés nyertesek. Végül aztán december 30.-án nagy izgalommal néztem be az oldalra, és első pillanatban éppen ezt láttam meg "Megvannak a győztesek". Felsóhajtottam, és szép lassan haladtam a 3. helyezettől visszafelé olvasva. Világossá vált előttem, hogy a 3. hely már nem az enyém, sőt tovább haladva, és felsóhajtva a 2. helyen is másnak a neve szerepelt. Pár pillanat múlva, pedig csak néztem ki a fejemből, és egyszerűen nem akartam, vagy nem tudtam hirtelen felfogni, hogy a verseny 1. helyezettje mellett az én receptem, és nevem szerepelt. Néztem, és néztem, majd örömömben felkiáltottam a boldogságtól hogy "MEGNYERTEM!!!!!!" Bevallom még a könnyeim is kicsordultak, de ezek az öröm, és a boldogság könnyei voltak. Ennél már csak akkor volt nagyobb az örömöm, amikor megérkezett a  nyereményt rejtő csomag, és benne lapult ez a szuper robotgép. Izgatottan csomagoltam ki, és a hétvégi sütemény elkészítésénél már munkára is fogom. Egy biztos, már most IMÁDOM!!!


Nagyon, de nagyon köszönöm a Tisztelt Zsűri tagjainak, hogy az én receptemet találták méltónak arra, hogy az első helyezéssel jutalmazzák, és megajándékozzanak ezzel a csodaszép, és hasznos robotgéppel!!!!!



Most pedig jöjjön az első helyezéssel jutalmazott ételről készült fotó. Amennyiben valaki a receptet is szeretné elolvasni, kérem kattintson a "Kolbászos-gombás lasagne" linkre, és már olvashatja is. Esetleg, ha kedvet érez hozzá, akár el is készítheti.





 
"A verseny 1. helyezettje: Kolbászos-gombás lasagne KGizi konyhájából

Ez a recept úgy tökéletes, ahogy van,  ami nem is csoda hiszen a beküldőjének több, mint 40 év tapasztalata van a konyhában! Bár a rangsorolásnál nem vettük figyelembe, de mindenképpen említésre méltó, hogy Gizi több mint 100 kiváló recepttel nevezett a játékra, amiből több is felkerült a TOP listánkra.  :) A nyertes egy Bosch MUM 56Z40 robotgéppel lett gazdagabb!"








2015. január 7., szerda

Füstölt lazac mousse.




Folytatom a karácsonyra készült ételek receptjeinek megosztását. Ez a füstölt lazac mousse szintén az ünnepi asztalra került, mint előétel. Először úgy gondoltam, hogy egy nagyobb formába öntve készítem el, majd felszeletelve tálalom, végül aztán meggyőztem saját magam arról, hogy egyszemélyes adagokban sokkal mutatósabb lesz. Így aztán muffin formába kanalaztam az elkészült krémet, majd pár óra hűtőben való várakozás után, ropogósra sült kiflikarikákkal tálaltam. A hűtőben töltött idő alatt a krém teljesen megdermed, és az ízek kellően összeértek. A könnyű, fűszeres sajtkrém a roppanós uborkával, az újhagymával, és füstölt lazaccal pedig nagyon, de nagyon finom volt.







Hozzávalók 8 szilikonos muffin formához:

15 dkg füstölt lazac
25 dkg mascarpone
3 ek majonéz
1 db újhagyma
3 db csemege uborka
1 ek kapor
2 ek citromlé
2 ek víz
1 dl fehérbor
1 ek zselatin (por)
őrölt fehér bors
1 dl habtejszín







A lazacot, az uborkát, az újhagymát, és a kaprot vágjuk fel apróra.

A mascarponét keverjük simára a majonézzel, a citromlével, majd adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, uborkát, és a kaprot. Ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, majd keverjük alaposan össze. (a sózással óvatosan bánjunk, mert a füstölt lazac sós)
Végül óvatosan keverjük hozzá az apróra vágott füstölt lazacot is.

A vizet és a bort melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a zselatint. Ezután addig keverjük, hogy a zselatin teljesen feloldódjon, majd kevergetve hűtsük ki, hogy éppen csak langyos legyen.

Ezután öntsük hozzá a lazacos-krémes masszához, és óvatosan keverjük össze.

A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd szintén óvatosan keverjük hozzá a lazacos-krémes masszához.

A szilikonos muffin forma belsejét, alaposan spricceljük meg olívaolajjal, majd kanalazzuk bele az elkészült lazackrémet. (ha nem szilikonos formát használunk akkor először béleljük folpack fóliával, majd utána spricceljük meg az olívaolajjal!!!!!)

Ezután tegyük be a hűtőbe pár órára, hogy teljesen megdermedjen, és az ízek kellően összeérjenek.






Ameddig a lazackrém a hűtőben várakozik, addig készítsünk el hozzá a pirított kiflikarikát.

A kiflit vékonyan szeleteljük fel, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. Ezután tegyük be a sütőbe, és közepes hőmérsékleten pár perc alatt, pirítsuk szép pirosra, ropogósra.


Tálalás előtt vegyük ki a lazackrémet a hűtőből, majd óvatosan fordítsuk rá egy tálcára a muffin formát. Ezután szintén óvatosan emeljük le a formát a lazackrémről.


Tálaláskor helyezzük tányérra a lazackrémet, majd a pirított kiflikarikákkal kínáljuk.


2015. január 5., hétfő

Lazac tatár.




Karácsonyra a többféle előételként feltálalt falatkák között kapott helyet ez a lazac tatár is. A füstölt lazac, az újhagyma, és a kapor mellett került bele még némi fekete halikra is, majd az egészet egy sűrűbb tejföllel, sóval és őrölt borssal kevertem össze. Tálalás előtt ropogósra sütött kiflikarikákra kanalaztam rá, majd úgy kínáltam. Ez a tatár nem csak nagyon egyszerű, hanem a ropogós kiflivel nagyon finom is volt. Igaz a füstölt lazacnak köszönhetően olcsónak éppen nem mondható, de ünnepek alkalmával ennyi kis dőzsölést megengedhetünk azért magunknak.







Hozzávalók:

10 dkg füstölt lazac
2 ek fekete halikra (Dán Capelin halikra)
1 db újhagyma
2 tk tejföl (20%-os)
1-2 tk kapor
őrölt fehér bors



A füstölt lazacot, az újhagymát, és a kaprot vágjuk fel apróra.

Ezután a tejfölhöz adjuk hozzá az apróra vágott újhagymát, a kaprot, és ízlés szerint sózzuk és szórjuk meg őrölt borssal, majd keverjük alaposan össze. (a sózással vigyázzunk, mert a füstölt lazac sós)

Végül adjuk hozzá az apróra vágott lazacot, és a fekete halikrát, majd óvatosan keverjük össze. Ezután fóliával lefedve, tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.

Közben vékonyan szeleteljük fel a kiflit, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. 

Helyezzük be a sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra, ropogósra.

Tálalás előtt vegyük ki a lazac tatárt a hűtőből, majd kanalazzuk rá a kiflikarikákra és úgy kínáljuk.


2015. január 3., szombat

Tormakrémmel töltött profiterol füstölt lazaccal.





A karácsonyi ünnepek előtti süteményáradat után most jöjjenek azok a finomságok, melyeket az ünnepekre készítettem.Természetesen a karácsonyi asztalról nálunk sem hiányozhatott a rántott ponty és a halászlé, (korhely harcsa halászlét főztem) de a főszerep mint előétel, mint pedig főételként feltálalva a lazacé volt. Mivel több ötletem volt, és nem tudtam eldönteni melyiket is készítsem el, majd előételként tálaljam fel, így mindegyiket feltálaltam, és mindenki kedvére válogathatott a finom falatkák között. Nekem pl. ez a tormakrémmel töltött ropogós tésztájú profiterol ízlett a legjobban, füstölt lazaccal a tetején. A kis fánkocskák kb. fél óra alatt elkészülnek, így érdemes nemsokkal a tálalás előtt megsütni, mert akkor lesz igazán finom, ropogós. A tormakrémet viszont érdemes akár 1-2 órával előbb kikeverni, majd a hűtőben tárolni tálalásig, mert akkor lesz ideje az ízeknek kellően összeérni.







 Hozzávalók kb. 20 db profiterolhoz:

 7 dkg liszt
5 dkg vaj
6 ml tej
6 ml víz
1/4 tk só
2 db tojás (közepes)


A tejet keverjük össze a vízzel, és a sóval, adjuk hozzá a vajat, majd kevergetve melegítsük forráspontig.

Ezután vegyük le a tűzről, keverjük hozzá a lisztet, majd tegyük vissza a tűzre, és kevergetve pirítsuk pár percig. 

Ezután vegyük le a tűzről, majd hűtsük éppen csak langyosra a tésztát.

Ezután egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat, majd robotgéppel keverjük mindegyikkel simára a tésztát. 

Előzőleg bevizezett kézzel formázzunk diónyi golyókat, majd helyezzük egymástól távolabb, egy sütőpapírral bélelt tepsire. (sütés közben nőni fognak, ezért hagyjunk elegendő távolságot közöttük)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt szép pirosra. Ezután zárjuk el a sütőt, majd hagyjuk még pár percig a fánkokat a meleg sütőben. Ezután vegyük ki, és mielőtt megtöltenénk hűtsük ki egészen.







Tormakrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
2-3 ek torma (üveges csemege)
1/2 citrom leve
cukor (ízlés szerint)
őrölt fehér bors
snidling (ízlés szerint)
1 dl habtejszín

Tálaláshoz 10 dkg füstölt lazac.


A mascarponét keverjük simára a tormával, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, csepegtessük hozzá a citromlevet, és keverjünk hozzá ízlés szerint cukrot, (v. édesítőszert) és apróra vágott snidlinget.

A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a tormás-mascarponéhoz. (keverés közben kóstoljuk, mert lehet nem kell bele az összes hab)

Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.







Közvetlenül tálalás előtt vágjuk le a fánkocskák tetejét, majd töltsük meg a tormakrémmel. Ezután helyezzünk rá egy kis szelet füstölt lazacot, majd a levágott tésztakalapot helyezzük a tetejére, és úgy kínáljuk. (közvetlenül tálalás előtt töltsük meg a fánkot, mert ha sokáig áll megtöltve, akkor a tészta megpuhul, és nem lesz jó ropogós)