2014. június 29., vasárnap

Leveles tortácskák ribizlis-vaníliakrémmel.




A napokban a kedves szomszédasszonyomtól Jutkától, kaptam egy tál finom, érett ribizlit. Mivel éppen nagy munkában vagyunk (lakás festés, felújítás) így nem sok időm van mostanság sütögetni, ezért valami egyszerű receptet kerestem, melyhez felhasználhatom a ribizlit. Átlapoztam a "A leveles tészta könyve"-t és rátaláltam a keresett receptre. Igaz kicsit a saját ízlésemre formáltam a krémet, és mondhatom nagyon finomra sikerült. A habos-ribizlis-krém már magában elkanalazgatva is nagyon finom, de azért a ropogósra sült leveles tésztával az igazi. Az előnyújtott leveles tésztából korongokat szaggattam ki, majd sütöttem meg a kis tortácskákat. Végül rákanalaztam az előzőleg elkészült ribizlis krémet, és már tálalhattam is. Ribizli helyett ízlés szerint másfajta gyümölccsel is elkészíthetjük. Egy biztos a siker nem marad el, mert olyan finom a vaníliás krém, és a kissé savanykás ribizli együtt.







  Hozzávalók:

1 cs leveles tészta



Az előnyújtott leveles tésztából szúrjunk ki kb. 8 cm-es köröket, majd helyezzük rá egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Ezután villával több helyen szurkáljuk meg a tésztát, hogy sütés közben ne púposodjon fel a közepe. (ha nem előnyújtott a leveles tésztánk, akkor nyújtsuk ki jó vékonyra)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 10-15 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra. (én légkeverésnél 180 fokon, 10 percig sütöttem)

A sütőből kivéve helyezzük rácsra, majd hűtsük ki egészen. (ha sütés közben mégis felpúposodna a közepén a tészta, akkor az ujjunkkal kicsit nyomkodjuk le)







  Hozzávalók a krémhez:


1 cs vaníliás pudingpor (főzős)
1 cs vaníliás cukor
4 ek kristálycukor
3 dl tej
2 ek rumaroma (el is hagyható)
5 g porzselatin
2 dl habtejszín (v. Hulala) 
 20 dkg ribizli



A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd keverjük hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, és a rumaromát. Ezután keverjük hozzá a maradék tejet is.

Kb. fél deci tejet melegítsünk meg, majd adjuk hozzá a zselatint, és addig keverjük még feloldódik. Ezután keverjük hozzá a  pudingos-tejhez.

A keveréket tegyük fel a tűzre, majd állandó keverés mellett főzzük pár perc alatt sűrűre. Ezután vegyük le a tűzről és hűtsük ki teljesen.

A habtejszínt (v. Hulalát) verjük kemény habbá, majd apránként, robotgéppel keverjük hozzá a teljesen kihűlt pudinghoz.

A ribizliszemeket mossuk meg. és csepegtessük alaposan le. Ezután néhány szemet villával nyomkodjunk össze, majd az egész szemekkel együtt adjuk a krémhez, és óvatosan keverjük össze.







 Tálalás előtt a teljesen kihűlt tésztakorongokra kanalazzuk rá a ribizlis vaníliakrémet, és ízlés szerint díszítsük pár szem ribizlivel, és mandulaforgáccsal, majd így kínáljuk.



2014. június 28., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Fokhagymás-szaftos csirkemell.




A szomorkás, hűvösebb napok után végre a hétvégére visszatért az igazi nyári meleg, sok-sok napsütéssel. Kinek is lenne kedve ilyen szép időben az egész hétvégét a konyhában tölteni, mert nekem bizony nincs. Így aztán egy kb. 30 perc alatt elkészíthető ebédet dobtam össze, és hoztam el a hétvégi receptajánlóba. A fűszeres csirkemellet pár perc alatt fehéredésig sütöttem, majd egy kevés borral felöntve, jó szaftosra pároltam. Bor helyett természetesen egy kevéske fizet, vagy éppen zöldségalaplevet is használhatunk, de akkor ajánlanám hogy egy kevés citromlevet is facsarjunk rá, hogy a hús jó omlós legyen. Köretnek én rizst készítettem, de ízlés szerint sült krumplival, vagy egy finom salátával is kínálhatjuk az elkészült szaftos csirkemellet.







Hozzávalók:

1 db csirkemell
4-5 gerezd fokhagyma
kakukkfű
rozmaring
őrölt fehér bors
 0.5 dl fehérbor
2 ek olívaolaj






A csirkemellet vágjuk fel nagyobb darabokra, majd sózzuk be. A friss fűszernövényeket, és a megtisztított fokhagymát vágjuk fel apróra. (szárított fűszereket is használhatunk, azt majd sütéskor morzsoljuk rá a csirkemellre)

Egy wokban (v. serpenyőben) hevítsük fel az olajat, majd keverjük hozzá az apróra vágott fokhagymát. Pár pillanat múlva, adjuk hozzá az előzőleg besózott csirkemell darabokat, majd süssük fehéredésig. (közben többször fordítsuk át a húsdarabokat)

Amikor a hús már kifehéredett, szórjuk meg ízlés szerint a fűszernövényekkel, az őrölt borssal, és keverjük össze. Ezután öntsük fel a borral, és kb. 10 percig pároljuk hogy a szaft besűrűsödjön.

Közben készítsünk ízlés szerint köretet a húshoz. Én rizst készítettem, de pl. krumplit is süthetünk hozzá.

Tálaláskor tegyük a csirkemell darabokat tányérra, majd locsoljuk meg a szafttal. Köretként kínálhatunk mellé rizst, sült krumplit, vagy ízlés szerint salátát.

2014. június 26., csütörtök

Tiroli rétes.




Nagyon szeretjük a rétest, főleg az igazi, lehelet vékonyra kézzel húzott tésztával készült házi rétest. Emlékszem gyerekként nagy élmény volt amikor az anyu és a nagymama hozzáláttak a rétes készítéshez. A vászon abrosszal leterített asztal kint állt a hűs fa alatt, és Ők nagy ügyességgel húzták a tésztát, mely rendre engedelmeskedett nekik. Sajnos én nem merem bevállalni a rétestésztának eme változatát, így a szomszéd Teri nénitől kb. 30 évvel ezelőtt kapott recept alapján sütöm a rétes. Még a nagymamáék a húzott rétesnek voltak a mesterei, addig a Teri néni valami isteni finom tiroli rétest tudott sütni. Abban az időben igen gyakran megsütöttem én is, aztán valahogy felváltotta a kész réteslapból sütött. Igaz az meg sem közelíti a saját készítésű tésztából sütött rétest........ Hosszú kihagyás után a napokban megint a kezembe került a recept, így aztán hozzá is láttam a sütéshez. A töltelék pedig nem is lehetett volna más mint túrós, és a meggyszezonnak köszönhetően meggyes-mákos.







Tészta hozzávalói 4 rúdhoz:

20 dkg  finom liszt
10 dkg rétes liszt
3 dkg zsír
1 dl tejföl
1 db tojás
1 dl víz
1 kk ecet
csipet só

Lekenéshez:

12 dkg zsír (olvasztott)
10 dkg finom liszt



A vizet langyosítsuk meg, majd keverjük össze az ecettel.

A kétféle lisztet és a csipet sót keverjük össze, majd adjuk hozzá a zsírt, a tejfölt, a tojást, és egy kevés ecetes vizet. Ezután gyúrjuk össze úgy, hogy könnyen nyújtható, lágyabb tésztát kapjunk. (a maradék ecetes vizet apránként adagoljuk hozzá, mert lehetséges hogy nem kell bele az összes!!!!!!)

A lekenéshez olvasszuk fel a zsírt, majd adjuk hozzá a lisztet, és keverjük simára. Ezután hűtsük ki, hogy éppen csak langyos maradjon, és könnyen kenhető legyen.

Nyújtsuk ki a tésztát vékonyra, majd kenjük rá a zsíros-lisztes keveréket. Ezután tekerjük fel mint a bejglit, majd tegyük be a hűtőbe legalább egy órára hogy kellően lehűljön, és könnyen nyújtható legyen.

A hűtőből kivett tésztát vágjuk négy egyenlő részre, majd nyújtsuk ki olyan vékonyra amennyire csak lehetséges, és töltsük meg.







 Túrós töltelék hozzávalói:

50 dkg túró
porcukor (ízlés szerint)
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
10 dkg mazsola
3-4 ek édes morzsa (pl. összemorzsolt babapiskóta)



A túrót keverjük össze ízlés szerint porcukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, a mazsolával, majd osszuk el kétfelé.

A vékonyra kinyújtott tésztát kenjük le olvasztott zsírral, majd az egyik felét, egy szélesebb csíkban szórjuk meg az édes morzsával. (az édes morzsához babapiskótát vagy kekszet daráljunk le)

Ezután az édes morzsára kanalazzuk rá az egyik fele túrót, és a tészta két szélét hajtsuk rá, majd tekerjük fel. 
A másik tésztával is így járjunk el, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire egymástól kicsit távolabb a két megtöltött rudat.







Meggyes-mákos töltelék hozzávalói:


50 dkg cukrozott meggy (v. meggybefőtt)
10 dkg darált mák
porcukor (ízlés szerint)
2 cs vaníliás cukor
3-4 ek édes morzsa (pl. összemorzsolt babapiskóta)


Én a meggyet előző nap kimagoztam, lecukroztam, majd alaposan lecsepegtettem mielőtt a tésztába tettem.

A mákot daráljuk meg, majd keverjük össze ízlés szerint porcukorral.

A vékonyra kinyújtott tésztát kenjük le olvasztott zsírral, majd az egyik felét, egy szélesebb csíkban szórjuk meg az édes morzsával. (az édes morzsához  babapiskótát vagy kekszet daráljunk le)

Ezután szórjuk meg a cukros-mák felével, majd a meggy felével. Ezután szórjuk meg a meggyet a vaníliás cukorral, majd a tészta két szélét hajtsuk rá, és tekerjük fel.
A másik tésztával is így járjunk el.

Ezután helyezzük szintén a tepsire egymástól kicsit távolabb a megtöltött rudakat, majd olvasztott zsírral kenjük le mindegyiket.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt süssük szép pirosra. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem)
 A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk kihűlni.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

2014. június 24., kedd

Tárkonyos zöldségleves húsgombóccal.




Szeretek friss, zsenge zöldségekből levest főzni, így aztán amikor megláttam Sárinál a húsgombócos karalábélevest rögtön el is döntöttem, hogy valami hasonló készül majd nálam is ebédre. A karalábé mellett került a levesbe még sárgarépa, és zöldborsó is. Mivel a tárkony az egyik kedvenc fűszernövényem, így azt sem sajnáltam ki belőle. A húsgombócnak köszönhetően pedig egy igazán laktató levest tudtam feltálalni, így második fogást már nem is készítettem, de ez már csakis átvégy dolga.








Hozzávalók:

1 db karalábé
30 dkg zöldborsó
2 db sárgarépa
1 db paradicsom
1 kisebb paprika
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
30 dkg darált hús (sertés comb)
2-3 ek rizs
1 tk liszt
1,5 dl tejföl
1 dl főzőtejszín
őrölt bors
tárkony
1 tk pirospaprika 
2 ek olívaolaj
 1,5 l víz








A karalábét, a sárgarépát, és a vöröshagymát pucoljuk meg, majd a karalábét vágjuk kisebb kockákra, a vöröshagymát vágjuk fel apróra, a sárgarépát pedig vékonyan karikázzuk fel. A borsót fejtsük ki.

A darált húst ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, adjuk hozzá a pirospaprikát és a rizst, majd dolgozzuk alaposan össze. Ezután vizes kézzel, formázzunk belőle diónyi gombócokat.

A hagymát kezdjük el az olajon üvegesre párolni, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, és a kifejtett borsót.  Pár percig pároljuk, közben ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és tárkonnyal. Ezután öntsük fel a vízzel, tegyük bele a paprikát és a paradicsomot, majd forraljuk fel. Amikor felforrt, tegyük bele a húsgombócokat, és forraljuk fel újra, majd vegyük kisebbre a lángot és addig főzzük, még a gombócok megfőnek.

A lisztet keverjük simára a tejföllel, majd keverjük hozzá a tejszínt is. Amikor a leves készre főtt, csorgassuk hozzá a leveshez, óvatosan keverjük össze, majd forraljuk fel, és hagyjuk még pár percig főni.

Tálalás előtt hagyjuk a levest kicsit hűlni, majd úgy kínáljuk.

2014. június 17., kedd

Eperdzsemes-fahéjas rúd.




Ritkán sütök kelt tésztát, így aztán ezt a fahéjas rudat is már elég régen készültem megsütni. A receptre még Limaránál találtam rá, és azóta már sok-sok blogban visszaköszönt. Mivel ma inkább tavasziasnak, mint nyáriasnak mondható az időjárás, így a sütéssel járó meleg sem okozott gondot. Így aztán elő is kerestem ezt a remek receptet, és hozzáláttam a sütéshez. Limara cukros-fahéjas rúdját aztán a nemrégiben főzött eperdzsemmel megtöltve sütöttem meg. A kelt tészta már a cukros-fahéjas szórással is finom lenne, de így a dzsemmel a közepén......... Alig győztük kivárni hogy legalább langyosra hűljön, és már faltuk is befelé. Dzsem helyett akár vanília krémmel is megtölthetjük a rudakat, mint ezt Limara is tette, a siker pedig így is, úgy is, garantált.








Hozzávalók 10 db-hoz:

50 dkg liszt
3 ek porcukor
1 tk só
2 db tojássárgája
2,5 dl tej
5 dkg vaj
2,5 dkg élesztő
 1 kisebb üveg eperdzsem

A lekenéshez, szóráshoz:

4-5 ek kristálycukor
1 ek őrölt fahéj
3 dkg vaj









 Az élesztőt futtassuk fel egy kevés langyos, cukros tejben.

A vajat olvasszuk fel, majd hagyjuk langyosra hűlni. A tojások sárgáját keverjük simára a porcukorral, majd keverjük hozzá az olvasztott vajat, és a maradék tejet. Ezután öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe, majd öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt is. Végül kanalazzuk hozzá a sóval összekevert lisztet. 
Ezután indítsuk el a dagasztó programot, majd dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát)

A megdagasztott tésztát tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen kelesszük 45-50 percig.

Amikor a tészta megkelt, borítsuk ki egy lisztezett felületre, majd felezzük el. Ezután mindegyik tésztadarabot osszuk el öt-öt egyenlő részre. A feldarabolt tésztákat ezután formázzuk gombóccá.

A megformázott gombócokból egyesével nyújtsunk ki hosszú csíkokat, majd a tészta egyharmad részét vágjuk be több helyen derelyevágóval (v. éles késsel). A másik felére vékony csíkba kanalazzuk rá az eperdzsemet, majd a két szélét hajtsuk be, végül pedig tekerjük fel. (a két szélét azért kell behajtani, hogy a dzsem sütés közben ne folyjon ki)

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá, egymástól kicsit távolabb a megformázott rudakat. Ezután takarjuk le egy konyharuhával, majd kelesszük újra 45-50 percig.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 15 perc alatt szép pirosra.

A sütőből kivéve a forró tésztát kenjük le olvasztott vajjal, és szórjuk meg a cukros-fahéjas keverékkel. Ezután helyezzük rácsra, és hűtsük ki.

Az eperdzsemes-fahéjas rudakat langyosra hűtve tálaljuk, mert úgy a legfinomabb. Ízlés szerint lekvár helyett, pudingos töltelékkel is megtölthetjük.


2014. június 14., szombat

Cseresznyés sütemény olajos kevert tésztával.



A nyári gyümölcsök érésével egy időben  nálunk megkezdődik a gyümölcsös sütemények, torták, piték sütése. Mivel a gyümölcsöt csak le kell szedni a fáról így, ha éppen megkívánjuk a süteményt, akkor pl. ezt az egyszerű kevert tésztát hívom segítségül. Robotgéppel pikk-pakk kikeverem a tésztát, majd ízlés szerint cseresznyével, meggyel, ribizlivel, vagy éppen sárgabarackkal megszórom a tetejét, és már mehet is a sütőbe. Sütőtől függően, pedig kb. 40-45 perc alatt el is készül a sütemény. Ezután csak türelmesen ki kell várni, hogy legalább langyosra hűljön, és már kínálhatjuk is. A tészta pedig az olajnak köszönhetően finom szaftos marad még másnapra is, persze csakis ha marad belőle, mert bizony nagyon eteti magát ez a sütemény.






 Hozzávalók egy nagy (pl. gáz) tepsihez:

35 dkg liszt (pl. Nagyi titka)
5 db tojás (nagy)
8 dkg kristálycukor
2 dl étolaj
1 dl tej
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
12 dkg vaníliás pudingpor (3 csomag főzős pudingpor)
1 cs sütőpor
1 kg kimagozott cseresznye





A cseresznyét magozzuk ki, majd alaposan csepegtessük le.

A tojások sárgáját keverjük habosra a porcukorral, és a vaníliás cukorral. Ezután először állandó keverés mellett, apránként adagoljuk hozzá az étolajat, majd a tejet is. (ekkor teljesen felhígul majd)

A tojások fehérjét kezdjük el robotgéppel habbá verni, majd amikor már kifehéredik, apránként kanalazzuk hozzá a kristálycukrot, és addig verjük hogy jó kemény habot kapjunk.

A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, és a sütőporral, és a pudingporral, majd szitáljuk hozzá a tojásos-olajos-cukros keverékhez. Ezután robotgéppel szintén keverjük simára.

A felvert tojásfehérjehab egyharmad részét adjuk hozzá a masszához, majd bátran keverjük össze, hogy egy lágyabb masszát kapjunk. (nem baj ha ez a hab összetörik, mert csak így lesz lágyabb a massza)

Ezután a maradék habot fakanállal apránként, óvatosan, keverjük hozzá a masszához.

Egy nagyobb tepsit (v. gáztepsit aminek magasabb a pereme) béleljünk ki sütőpapírral (v. kenjük ki olajjal, és szórjuk meg liszttel) majd öntsük bele a tésztát, és egyenletesen simítsuk el.

Ezután a kimagozott, lecsepegtetett cseresznyét egyenletesen szórjuk rá a tészta tetejére.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 perc alatt készre.(tűpróbáig) Én légkeverésnél 160 fokon, 40 percig sütöttem.
A sütőből kivéve hagyjuk a tepsiben teljesen kihűlni.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a sütemény tetejét porcukorral, majd szeleteljük fel, és így kínáljuk.

2014. június 13., péntek

Kapros spárgasaláta rántott mozzarellával.




Ezt az egyszerű, és gyorsan elkészíthető ebédet a harmincperces receptek csoportjába sorolnám. Mivel a saláta is percek alatt elkészül, és a mozzarellának sem kell sok idő ahhoz hogy a panír ropogósra süljön. A spárgához, és a sárgarépához pedig nagyon jól illik a kapros dresszing, így aztán én nem sajnáltam, és bőségesen szórtam is hozzá. A mozzarella kisütése sem vesz sok időt igénybe, mivel már előre bepanírozhatjuk, majd a fagyasztóba tárolhatjuk sütésig. Spárgakedvelőknek pedig csakis ajánlani tudom ezt a finom salátát főleg, ha még a kapor is a kedvenceik közé tartozik.







Hozzávalók a salátához:

1 cs zöld spárga
2 db sárgarépa
1 csokor kapor
3 ek méz
3 ek olívaolaj
2 tk magos dijoni mustár
1/2 citrom leve
csipet só


A spárga alsó, fás részét törjük le, majd vágjuk félbe. A sárgarépát pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. Ezután enyhén sós vízbe, főzzük pár perc alatt roppanósra, majd szűrjük le, és hűtsük ki egészen.

Egy tálba keverjük össze az olívaolajat, a mézet, a mustárt, a citromlevet, egy csipet sót, és az apróra vágott kaprot. (ízlés szerint tehetünk több mézet, vagy édesítőszert, ha édesebben szeretjük)

Ezután a dresszinget öntsük rá a kihűlt zöldségekre, majd kézzel, óvatosan forgassuk össze. Tálalás előtt hagyjuk kicsit állni, hogy az ízek jól összeérjenek.








Rántott mozzarella hozzávalói:

2 db mozzarella (nagy)
2 ek kukoricaliszt
2 db tojás
zsemlemorzsa
őrölt színes bors
olaj a sütéshez



A mozzarellát vágjuk félbe, majd egy papírtörlővel itassuk le róla a nedvességet. Ezután ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a borssal, és hagyjuk kb. 10 percig állni, majd duplán panírozzuk be.

Ezután minden darab sajtot forgassuk bele a kukoricalisztbe, majd a felvert tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába. Ezt a műveletsort ismételjük meg még egyszer, majd tegyük be kb. 30 percre a fagyasztóba a bepanírozott sajtdarabokat.

Egy serpenyőbe forrósítsuk fel az olajat, majd a fagyasztóból kivett sajtot, óvatosan helyezzük bele. Ezután addig süssük, még mindkét oldala szép pirosra sül, majd szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges zsírt felszívja.  (átfordításnál vigyázzuk, óvatosan fordítsuk át)

Tálaláskor halmozzuk a salátát a tányérra, majd helyezzük mellé a rántott mozzarellát, és úgy kínáljuk.

2014. június 11., szerda

Spárga citromos bodzamártással.




A végéhez érkeztünk a spárgaszezonnak, de szerencsére még sikerült két csomaggal beszereznem. Így aztán gyorsan két finomságot is készítettem. Először ez az egyszerűen csak bepanírozott, majd olívaolajjal meglocsolt, és sütőben ropogósra sütött spárga készült el. A spárga már így magában is nagyon finom volt, de én azért készítettem még hozzá egy finom bodzamártást is. A bodzavirággal szintén szerencsém volt, mert az utolsó néhány virágot sikerült begyűjtenem. A mártás receptjére a culinaricum blogban bukkantam rá, és rögtön megtetszett. A kissé savanykásan édes, bodzaízű mártás pedig remekül illett a ropogósra sült spárgához.







Spárga hozzávalói:

1 cs zöld spárga
1 tojás (nagy)
3-4 ek kukoricaliszt
1 cs zsemlemorzsa
őrölt fehér bors
2 ek olívaolaj


A spárgát hajlítsuk meg, majd a fás végét törjük le. Ezután alaposan mossuk meg, majd enyhén sós vízben, forrástól számítva, főzzük két percig. Ezután szűrjük le, és hideg vízzel öblítsük, majd csepegtessük le.

Ezután egyesével először forgassuk bele a kukoricalisztbe, majd a sóval és őrölt fehér borssal ízesített felvert tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük le olívaolajjal. Ezután helyezzük egymásmellé a bepanírozott spárgát, majd szintén spricceljük le olívaolajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt szép pirosra, ropogósra.






Citromos bodzamártás hozzávalói:

5-6 bodzavirág
5 dl víz
1 citrom leve és reszelt héja
1 mk só
1 tk őrölt fahéj
1 cs vaníliás cukor
3-4 ek barna cukor
2 dl natúr joghurt
3-4 ek kukoricakeményítő


A bodzavirágot csipkedjük le a száráról, majd pár órára áztassuk be a vízbe. (én egész éjszakára a vízben hagytam ázni)

Ezután adjuk hozzá a sót, a barna cukrot és a vaníliás cukrot, az őrölt fahajat, reszeljük bele a citromhéjat, és nyomjuk bele a citrom levet. Forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a lángot, és főzzük kb. 5 percig. 
Ezután vegyük le a tűzről, és botmixerrel pépesítsük, majd szűrjük le.

A kukoricakeményítőt keverjük simára a joghurttal, és egy kevés bodzalével.

A maradék bodzalevet tegyük vissza a tűzre, forraljuk fel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a keményítős-joghurtos keveréket. Ezután kevergetve addig főzzük, még kellően besűrűsödik. (én 4 ek keményítőt kevertem a joghurthoz, így egy sűrűbb mártást kaptam)

Tálaláskor helyezzük tányérra a spárgát, majd a bodzamártással kínáljuk. (a mártást tálalhatjuk kis tálkában, vagy ízlés szerint a spárga mellé kanalazva)


2014. június 10., kedd

Eperdzsem.




Kivártam, hogy  igazán érett, édes epret tudjak vásárolni, melyből aztán finom dzsemet főztem. A cukor mellett, vaníliás cukorral, őrölt fahéjjal, és reszelt citromhéjjal ízesítettem a feldarabolt epret, majd hagytam 3 órán át állni, hogy a cukor és a fűszerek kellően átjárják a gyümölcshúst. Ezután kevergetve főztem, majd Knorr dzsemesítővel sűrítettem be. Természetesen dzsemesítő nélkül is készíthetjük, viszont akkor készüljünk fel rá, hogy elég hosszú időbe telik, mire kellően besűrűsödik. A megtelt dzsemes üvegek már szépen sorakoznak a kamra polcain, és várják hogy palacsintába, süteménybe, vagy éppen reggelire kenyérre kenve kínáljam majd ezt a finom eperdzsemet.







Hozzávalók 4 db 3,5 dl-es üveg dzsemhez:

2 kg eper
70 dkg kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
1 tk őrölt fahéj
1 citrom reszelt héja
1 cs Knorr dzsemesítő






Az epret alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. Ezután egy edénybe keverjük össze a cukorral, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, és az őrölt fahéjjal, majd hagyjuk pár órán át állni. Közben többször keverjük meg.

Ezután tegyük fel a tűzre, és állandó keverés mellett, főzzük 15 percig, majd vegyük le a tűzről.

Ezután kézi habverővel kevergessük, és közben szórjuk bele a dzsemesítőt. Addig keverjük, még a dzsemesítő teljesen feloldódik.

Végül merjük bele az előzőleg sterilizált üvegekbe, majd zárjuk le a tetejét, és szobahőmérsékleten hagyjuk teljesen kihűlni.

Dzsemesítő nélkül is megfőzhetjük az eperlekvárt, de akkor elég hosszú ideig kell kevergetve főzni, ahhoz hogy kellően besűrűsödjön.






Az elkészült dzsemet kínálhatjuk reggelire egy szelet kétszersülttel, tölthetjük palacsintába, vagy éppen tehetjük süteménybe is.


2014. június 8., vasárnap

Epres-krémsajtos jégkrémszelet.




"Hosszú forró nyár", akarom mondani hosszú hétvégében van részünk. Ilyenkor nincs is jobb mint a vízparton ülve fagylaltot, vagy éppen jégkrémet nassolni. Persze nem mindenki utazott vízpart közelébe, és lehet a fagylaltárus is igen messze van tőlünk, akkor csakis egy megoldás jöhet szóba, hogy saját magunk készítsünk egy finom jégkrémszeletet. Én most éppen eperrel készítettem, de cseresznyével, meggyel, vagy éppen őszibarackkal is eltudnám képzelni. Ennek a desszertnek az összeállítás nem tart fél óránál tovább, majd irány a fagyasztó, és már csak türelemmel kell kivárnunk, hogy megdermedjen, és fogyasztható legyen. Nagy előnye, hogy az elkészült jégkrémszeletet akár 1-2 hónapig is a fagyasztóban tárolhatjuk, majd fogyasztás előtt kb. 10 perccel elegendő kivenni, hogy a krém egy kicsit meglágyuljon, és ne legyen vad hideg.







 Kekszes alap hozzávalói:

18 dkg Győri Édes keksz
15 dkg Győri Édes kakaós keksz
15 dkg Rama margarin



A kétféle kekszet tegyük bele egy tálba, majd kézzel morzsoljuk össze úgy, hogy jó morzsalékos legyen. (ízlés szerint aprítógéppel is felapríthatjuk)

A margarint olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a morzsalékos kekszhez, és keverjük alaposan össze.

Egy 20 x 30 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral (v. folpack fóliával) úgy, hogy túllógjon a széleken, majd öntsük bele, és lapogassuk el egyenletesen a margarinnal összekevert kekszet. Ezután tegyük be a hűtőbe, addig még az epres krémet elkészítjük.







 Epres-krémsajtos jégkrém hozzávalói:

40 dkg eper
2 dl zsíros habtejszín (v. Hulala)
20 dkg fehér csokoládé
50 dkg mascarpone
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
40 dkg vaníliás jégkrém (Carte d'or)



Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután egy szitán szűrjük át, hogy a magok ne kerüljenek bele, és szép selymes legyen.

A tejszínt és a fehér csokoládét gőzfürdő fölött, állandó kevergetés mellett olvasszuk össze, majd vegyük le a gőzfürdőről, és tegyük félre, hogy kihűljön.
 
A jégkrémet vegyük ki a fagyasztóból, és hagyjuk kicsit meglágyulni. (annyi idő elegendő lesz, ameddig a többi hozzávalót robotgéppel összekeverjük)

A mascarponét, a porcukrot, és a vaníliás cukrot tegyük bele egy keverőtálba, majd robotgéppel keverjük simára. Ezután keverjük hozzá a pépesített epret, majd a felolvasztott csokoládés tejszínt is. Végül állandó keverés mellett, kanalanként adjuk hozzá a jégkrémet is. Addig keverjük, még teljesen sima krémet kapunk.

Vegyük ki a hűtőből a kekszes alapot, majd öntsük rá az epres-krémsajtos-jégkrémes keveréket. Ezután tegyük be a fagyasztóba pár órára, vagy egy napra, hogy teljesen megdermedjen.







Tálalás előtt vegyük ki a fagyasztóból, majd éles, vízbe mártott késsel, ízlés szerint szeleteljük fel. Ezután a sütőpapír segítségével emeljük ki a tepsiből, majd díszítsük reszelt csokoládéval, és félbevágott eperszemmel a szeletek tetejét. Ezután várjunk kb. 10 percet, hogy a krém egy kicsit meglágyuljon, ne legyen olyan vad hideg, majd úgy kínáljuk.

(A fagyasztóban akár 1-2 hónapig is tárolhatjuk felszeletelve, de tálalás előtt kb. 10 perccel érdemes kivenni, hogy kissé meglágyuljon a krém, és ne legyen olyan vad hideg.)


2014. június 6., péntek

Epres-mákos pohárkrém.





Kihasználva hogy még lehet kapni nap érlelte finom, édes epret, délutáni nassolásra egy egyszerű pohárkrém készítettem. Az epret pár perc alatt fűszerekkel ízesítve főztem, majd kissé besűrítettem. Ameddig az eper teljesen kihűlt, megpörköltem a mákot, kikevertem a tejfölös krémet, majd összeállítottam a  pohárkrémet. Ezután rövid időre betettem a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek, majd amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott. Mivel éppen egy hosszú hétvége előtt állunk, és az időjárás is igazi nyárias lesz, sütemény helyett készítsük el inkább ezt a finom pohárkrémet. A siker pedig biztosan nem marad majd el, és boldogan kanalazza majd a család apraja, és nagyja.  








Hozzávalók 4 pohárhoz:

25 dkg eper
4 db babapiskóta
2 ek mák
4 dl tejföl
2 cs vaníliás cukor
porcukor (ízlés szerint)
1/2 citrom reszelt héja
2 ek barna cukor
1 mk őrölt fahéj
1 tk étkezési keményítő
2 ek víz







Először az epret készítsük el, mert mielőtt összeállítanánk a pohárkrémet, teljesen ki kell hűteni.

Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd ízlés szerint daraboljuk fel.

Ezután tegyük bele egy edénybe, majd adjuk hozzá a barna cukrot, egy csomag vaníliás cukrot, az őrölt fahéjat, és a vizet. Forraljuk fel, majd vegyük a lángot kicsire, és főzzük pár percig.

Az étkezési keményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd öntsük hozzá az eperhez, és kevergetve sűrítsük be. Ezután vegyük le a tűzről, majd hűtsük ki egészen.

A mákot tegyük bele egy teflon serpenyőbe, majd kevergetve, pár pillanat alatt pörköljük meg. Ezután rögtön öntsük ki egy tányérra, majd hűtsük ki teljesen. (vigyázzunk nehogy a mák megégjen!!!)

A tejfölt keverjük simára ízlés szerint porcukorral, egy csomag vaníliás cukorral, a citrom reszelt héjával, és a teljesen kihűlt mákkal.

A babapiskótát tördeljük kisebb darabokra.

A poharak aljára kanalazunk a teljesen kihűtött eperből 1-2 kanállal, majd kanalazzunk rá a tejfölös krémből. Ezután rakjuk ki a babapiskótával, majd kanalazzuk rá a maradék tejfölös krémet, és a maradék epret.

Ezután tegyük be kb. fél órára a hűtőbe, hogy a babapiskóta kissé megpuhuljon, és az ízek összeérjenek.

Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a pohárkrémet a hűtőből, és rögtön kínáljuk.

2014. június 4., szerda

Mentás-tejszínes eperkrémleves.





Még mindig eper, mivel egyszerűen nem tudom megunni. A napokban többféle süteményt, pohárkrémet, és mint pl. most, krémlevest készítettem ebből a finom, édes gyümölcsből. (további epres receptek itt megtalálhatóak)  Az eper mellett került a levesbe még gyömbér, és egy jó maréknyi mentalevél is. Sőt, a mentalevéllel most nem csak a levest ízesítettem, hanem a habgaluskát is mellyel a levest tálaltam. Ízlés szerint pedig tálalhatjuk langyosra, vagy éppen teljesen lehűtve, mert így is, úgy is, nagyon finom.







Hozzávalók:

50 dkg eper
15 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
3 db tojássárgája
2 ek vaníliás pudingpor (v. 1 ek liszt)
1 mk őrölt fahéj
1 marék mentalevél
gyömbér (kb. 2 cm-es darab)
2 dl tejszín
1 l víz


Az epret alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. Ezután öntsük fel a vízzel, majd adjunk hozzá 10 dkg cukrot, a vaníliás cukrot, a mentalevelet, az őrölt fahéjat, és főzzük kb. 10 percig.
Ezután vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük.

A tojások sárgáját keverjük simára a maradék cukorral, a pudingporral, és a tejszínnel. 

Tegyük vissza a leturmixolt levest a tűzre, majd amikor már forr, állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a tojásos-pudingos-tejszínes keveréket.
Ezután vegyük kisebbre a lángot, majd kevergetve főzzük 2-3 percig, majd vegyük le a tűzről, és szűrjük át egy szitán. (azért kell átszűrni, hogy az összeturmixolt menta ne kerüljön a levesbe, és szép selymes legyen)







Mentás hab hozzávalói:

3 db tojásfehérje
1 ek kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
mentalevél (ízlés szerint)


A tojásfehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, adjuk hozzá először a vaníliás cukrot, majd a kristálycukrot, és végül az apróra vágott mentalevelet is. Ezután addig verjük tovább, hogy jó kemény habot kapjunk.

Egy edénybe forraljunk fel kb. egy liter vizet, majd kanállal szaggassuk bele a keményre vert tojáshabot. Ezután többször átfordítva, főzzük keményre, majd szedjük ki egy szűrőbe és csepegtessük le. 

Tálaláskor a langyosra hűtött levest merjük tányérba, majd helyezzük rá a lecsepegtetett mentás habocskákat és úgy kínáljuk.

2014. június 2., hétfő

Spárga és sárgarépa fokhagymás vajban, buggyantott tojással.





Mivel volt itthon egy csomag spárga, így egy egyszerű, és gyors ebédet szerettem volna készíteni. Először spárgakrémlevesre gondoltam, aztán eszembe jutott, ez a fokhagymás vajban párolt spárgás sárgarépa. Már csakis az volt a kérdés, mivel is tálaljam. Hússal semmiképpen nem szerettem volna, így aztán buggyantott tojást készítettem hozzá. Az egész ebéd készítés nem tartott fél óránál tovább, és már ebédelhettünk is. Persze nem csak ebédre, hanem egy könnyű vacsoraként is megállja a helyét ez a fogás. (további spárgás receptek itt találhatóak)







Hozzávalók:

1 cs zöld spárga
1 nagyobb sárgarépa
5 dkg vaj
3 gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)


A spárgákat egyesével hajlítsuk meg, majd törjük le az alsó, fás részét. A sárgarépát pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. 
 
Ezután tegyük bele egy edénybe, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje a zöldségeket. Szórjuk meg egy csipet sóval, és pár perc alatt főzzük roppanósra, majd öntsük le a főzővizet. (forrástól számítva 4-5 perc főzés elég ahhoz hogy még roppanós maradjon a spárga is és a sárgarépa is)

A vajat hevítsük fel egy serpenyőbe, majd nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket. Keverjük össze, majd adjuk hozzá a roppanósra főtt spárgát, és a sárgarépát. 
 
Ezután ízlés szerint sózzuk, frissen őröljünk rá  színes borsot, és nyomjuk rá a citromlevet. Óvatosan forgassuk, és melegítsük össze, majd zárjuk el a gázt, fedjük le a serpenyőt, és tálalásig tartsuk melegen.






Buggyantott tojás hozzávalói:

4 db tojás
1 l víz
2 tk ecet



A tojásokat egyesével készítsük el.

Forraljuk fel a vizet, majd adjuk hozzá az ecetet.
 
Egy tálba üssünk bele egy tojást. 
 
A forrásban lévő vizet keverjük meg  egy kanállal, hogy örvény keletkezzen a közepén, majd vegyük kisebbre a lángot. 
 
Ezután öntsük bele a tojást úgy, hogy a tál szinte beleérjen a vízbe, majd gyöngyözve főzzük 2-3 percig, hogy a sárgája még lágy maradjon. 
 
Végül szűrőkanállal emeljük ki a vízből, csepegtessük le, és tálalásig tartsuk melegen.(minden tojással így járjunk el)

Tálaláskor halmozzuk a spárgás sárgarépát tányérra, majd helyezzük a tetejére a tojást és ízlés szerint sózzuk meg, majd úgy kínáljuk.

 
1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 199 kcal

Fehérje: 9 g

Zsír: 15 g

Szénhidrát: 7 g