2014. december 17., szerda

Tangó szelet.




A karácsony előtti sütemény ajánlóban ma egy nagyon finom, krémes süteményt hoztam. Igaz az ismerőseim között vannak olyanok akik nem szeretik a lapokból álló süteményeket, mert a lapok sütését macerásnak gondolják, de ez nem így van. Igen egyszerűen és gyorsan megsüthetjük a lapokat, majd ízlés szerinti krémmel összeállíthatjuk a süteményt. Pl. ez a tangó szelet is egy igen egyszerű, ám nagyon finom és mutatós sütemény. Az ünnep előtt már 1-2 nappal megsüthetjük, így legalább az ízek jól összeérnek, és a tetejére pakolt piskótatallér, melyet készen vásároltam, kellően megpuhult. Tálalás előtt ízlés szerint szeletelhetjük kisebb kockákra, esetleg hosszabb csíkokra, vagy mint én is tettem, nagyobb szeletekre.







  Tészta hozzávalói 20 x 30 cm-es tepsihez:

20 dkg liszt
10 dkg porcukor
5 dkg margarin
1 ek kakaó
1 db tojás
1/2 cs sütőpor
1-2 ek tejföl


A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd morzsoljuk össze a margarinnal. Ezután keverjük hozzá a porcukrot, a kakaót, majd adjuk hozzá a tojást, és egy evőkanál tejfölt. Gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát, hogy könnyen nyújtható legyen. (ha szükséges akkor apránként adjunk hozzá még tejfölt)

Ezután felezzük el a tésztát, majd nyújtsuk ki tepsi méretűre. A tepsi hátlapját zsírozzuk és lisztezzük meg, és tegyük rá a kinyújtott lapot, majd villával néhány helyen böködjük meg. 
A másik tésztával is így járjunk el. (én lisztezett sütőpapíron nyújtom ki, és a papírral együtt teszem át a tepsire, így egyszerűbb megsütni a lapokat)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-12 perc alatt világos színűre. (én légkeverésnél 160 fokon, 10 percig sütöttem)
A sütőből kivéve tegyük a lapot rácsra, és hűtsük ki egészen.







Krém hozzávalói:

3 cs vaníliás pudingpor (főzős)
8 dl tej
20 dkg margarin
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor



A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel. A maradék tejet tegyük fel melegedni, majd amikor már majdnem forr, öntsük hozzá a pudingos keveréket. Ezután állandó keverés mellett, pár perc alatt, főzzük sűrűre, majd hűtsük ki egészen.

A porcukrot és a vaníliás cukrot, keverjük habosra a margarinnal, majd apránként keverjük hozzá a teljesen kihűlt pudingot.

Az egyik tésztalapot tegyük bele a tepsibe, melynek a hátlapján sütöttük, majd kanalazzuk rá a krém 2/3 részét. 
Egyenletesen simítsuk el, és helyezzük rá a másik lapot, majd tenyérrel egy kicsit nyomkodjuk le.
Ezután kanalazzuk rá a megmaradt krémet, majd szintén egyenletesen simítsuk el.


Díszítés a tetejére:

1 cs piskótatallér
2-3 dkg csokoládé


A krém tetejére ízlés szerint helyezzük rá a piskótatallért, majd olvasztott csokoládéval csorgassuk meg.
Ezután tegyük be a sütemény a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2 megjegyzés:

  1. Ez egy nyerő ünnepi sütemény lesz nálunk, előre látom.Mentem a receptet Gizike.
    Mária Vargáné Sipos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mária, nagyon örülök hogy mentette a receptet, és köszönöm! Jó krémes, olyan igazi ünnepi sütemény, nálunk nagy kedvenc.

      Törlés