2014. december 9., kedd

Karamellás szelet.




Az ismerőseim közül a lapokból készült süteményektől többen óckodnak, mert igaz a süteményt nagyon finomnak tartják, de a lapok sütését viszont már túl macerásnak gondolják. Én ezzel ellentétben szívesen sütöm a lapokból álló süteményeket, méghozzá igen egyszerű módon. Két enyhén lisztezett sütőpapíron felváltva nyújtom, majd sütöm meg a lapokat. Így nem csak egyszerű, de gyors is az egész művelet. Utána pedig már állíthatjuk is össze a süteményt a finomabbnál, finomabb krémekkel. Most a közelgő karácsonyi ünnepekre pl. a finom karamellás krémmel töltött, kakaós lapokból álló sütemény ajánlanám mindazok figyelmébe, akik szeretik a krémes süteményeket. A sütemény tetejét én grillázzsal szórtam meg, mert éppen egy másik süteményhez azt készítettem, de ez a leszórás el is hagyható. Igaz kár lenne elhagyni, mert a süteményt csak még finomabbá teszi a diós-grillázs. Grillázs készítése itt megtalálható.







 Tészta hozzávalói 20 x 30-as lapokhoz:

30 dkg liszt
15 dkg porcukor
2 ek kakaó
5 dkg margarin
1 db tojás (közepes)
1 kk szódabikarbóna
kb. 1 dl tej



A liszthez keverjük hozzá a szódabikarbónát, majd adjuk hozzá a margarint és az ujjbegyünkkel morzsoljuk össze. Ezután keverjük hozzá a porcukrot, és a kakaót, majd adjuk hozzá a tojást, és kezdjük el összegyúrni a tésztát. Közben apránként adagoljuk hozzá a tejet, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk. 

Ezután osszuk el négy egyenlő részre, majd egyesével nyújtsuk ki tepsi méretűre. (Én enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtom ki, majd a papírral együtt helyezem a tepsi hátlapjára.  Két sütőpapírt használok, így ameddig az egyik tészta sül, kitudom nyújtani a következő lapot.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 10 perc alatt süssük készre. (Amikor kivilágosodik a tészta, akkor kivehetjük)

A sütőből kivéve, rögtön csúsztassuk le a papírról és úgy hűtsük ki. (én egy hosszabb pengéjű késsel alányúlok, és óvatosan végighúzom a kést, majd lecsúsztatom a papírról)

A teljesen kihűlt tésztalapokat ezután a karamellás krémmel kenjük meg.







 Karamellás krém hozzávalói:

20 dkg kristálycukor
25 dkg margarin
5 dkg porcukor
6 dl tej
2 cs vaníliás pudingpor
1 cs vaníliás cukor



Egy serpenyőbe tegyük bele a kristálycukrot, majd állandó keverés mellett karamellizáljuk világos színűre. (vigyázzunk nehogy a cukor túl barnára karamellizálódjon, mert keserű lesz!!!!)

Amikor a cukor megkaramellizálódott, vegyük le a tűzről, majd óvatosan öntsünk hozzá 5 dl tejet. (ekkor a cukor hirtelen megkeményedik!!!!)

Ezután tegyük vissza a tűzre, majd kevergetve melegítsük forráspontig, hogy a megkeményedett cukor teljesen feloldódjon. 

A pudingport keverjük simára a maradék tejjel, majd csorgassuk hozzá a karamellás tejhez. Ezután kevergetve, pár perc alatt főzzük sűrűre. Végül hűtsük ki egészen. (közben többször keverjük át)

A porcukrot, és a vaníliás cukrot keverjük simára a margarinnal, majd apránként adjuk hozzá a teljesen kihűlt pudingot. Ezután addig keverjük, hogy egy jó habos krémet kapjunk. (ízlés szerint még porcukrot adhatunk hozzá)







 Helyezzünk tálcára egy tésztalapot, majd egyenletesen kenjük meg a karamellás krémmel. Így járjuk el a többi lappal is, arra figyelve hogy a legfelső lapot csak vékonyan kenjük meg a krémmel.

Ezután a legfelső lapot ízlés szórjuk meg dió-grillázzsal, majd hagyjuk a süteményt pár órát állni, hogy a lapok kellően megpuhuljanak, és az ízek jól összeérjenek. (én mindig előző nap sütöm meg, így van ideje a lapoknak megpuhulni) Grillázs készítése itt megtalálható!!

Tálalás előtt, éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. (mivel krémes sütemény, így tartsuk hűtőben, vagy hideg helyen tálalásig)


9 megjegyzés:

  1. Elkészítettem, de nekem nagyon csomós lett a krém, ráadásul szerintem túl vajas is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, hogy neked nem sikerült, és még nem is ízlik. Többen megsütötték, és képet is küldtek, vagy éppen megosztották a facebookon, de egytől-egyig mindenkinek nagyon szép, csomómentes lett. Lehet a robotgéppel tovább kellett volna keverni, hogy ne legyen benne csomó. Én nem találom a krémet túl vajasnak, de ez ízlés dolga.

      Törlés
  2. Gizike, ha tortába szeretném tenni ezt a krémet , akkor hány tojásos piskótát kellene készítenem?? A krémet most készítem és holnap csinálom a tortát!Általában 4-5 lapra vágok egy 6 tojásos piskótát,a krém mennyisége elegendő lesz e??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva! Szerintem, ha 4-5 lapra vágod el a piskótát akkor biztosan elég lesz bele ennyi krém. A tepsin sütött lapok nagyságából kiindulva a kerek piskóta mérete kisebb lehet, de gondolom kívülről is vékonyan körbe kened majd a krémmel. Ebből a mennyiségből azért elég sok krém lesz.

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm!! Kicsit más lesz a krémem, mert nem volt itthon az éjszaka csak egy van.pudingom , ezért csokissal pótoltam , de így is nagyon finom szerintem!!Puszi érte!!

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a receptet ma megsütöttem! Nagyon finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm hogy megsütötted, és örülök hogy ízlik. Váljék egészségetekre!

      Törlés