2014. november 24., hétfő

Fűszeres-sörös csülök.




A csülköt eddig is kicsontozva, és bepácolva sütöttem meg, most viszont annyiban változtattam, hogy sörben párolódott, melytől finom omlós lett a hús. Mivel azt szerettem volna, hogy az ízek jól átjárják a csülköt, így előző este bepácoltam, majd éjszaka a hűtőben várakozott. Sütés előtt aztán a bőrös felével felfelé került a tepsibe, majd baconnel borítottam be. Ezután aláöntöttem a sört és a pácot, majd irány a sütő. Kb. 2 órára le is volt róla a gondom, majd azután a fóliát levéve, már csak szép pirosra kellett sütni. Köretnek krumplipürét készítettem hozzá, de ízlés szerint más körettel is tálalhatjuk.







 Hozzávalók:

1 db bőrös csülök
1 cs bacon
4 gerezd fokhagyma
4-5 db lila hagyma
őrölt bors
őrölt kömény
majoranna
rozmaring
1 dl olaj
2 dl sör






A csülköt csontozzuk ki, majd a bőrét irdaljuk be.

Az olajat keverjük össze ízlés szerint sóval, őrölt borssal, őrölt köménnyel, majorannával, rozmaringgal, és zúzott fokhagymával.

Tegyük egy tálba a csülköt, majd öntsük rá az olajjal összekevert fűszereket, és alaposan dörzsöljük be a húst. Ezután tegyük be éjszakára a hűtőbe, hogy jól átjárják az ízek.

Másnap a bepácolt csülköt tegyük bele egy tepsibe a bőrös felével felfelé, majd borítsuk be a baconszeletekkel. Ezután helyezzük köré a megpucolt és félbevágott lila hagymát, majd öntsük alá a visszamaradt pácot, és a sört. Ezután fóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 2 óra alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra. (pirítás közben többször locsoljuk meg a szafttal)

Ameddig a csülök a sütőben csücsül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem.

Tálalás előtt ízlés szerint daraboljuk fel a csülköt, majd helyezzük tányérra a körettel és a vele sült lila hagymával együtt, és úgy kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése