2014. november 3., hétfő

Csőben sült harcsa sütőtökkel.




A napokban harcsa paprikást készítettem ebédre, (recept itt megtalálható) és mivel sokalltam hozzá a harcsafilét, így eltettem belőle egy darabkát. Már csak az volt a kérdés, hogy milyen recept szerint készítsem el. Mivel nem volt nagy hangulatom a főzéshez, sőt még a receptkeresgéléshez sem, így aztán egyszerűen a csőben sütést választottam. A halhúst befűszereztem, majd a félpuhára főzött sütőtökkel együtt, besamel mártással nyakon öntöttem. Ezután irány a sütő, és bő fél óra múlva már tálalhattam is. Hal és sütőtök kedvelőknek csakis ajánlani tudom, mert nagyon finom.







Hozzávalók:

30 dkg harcsafilé
30 dkg sütőtök
hal-fűszerkeverék
1 citrom leve
10 dkg sajt



A sütőtököt vágjuk fel kisebb kockákra, majd pár perc alatt főzzük félpuhára. Ezután szűrjük le, és hűtsük ki egészen.

A harcsafilét szintén vágjuk fel kisebb kockákra, majd ízlés szerint szórjuk meg hal-fűszerkeverékkel, sózzuk, és facsarjuk rá a citromlevet. Ezután alaposan forgassuk össze, majd hagyjuk legalább fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

Közben készítsük el a besamel mártást.







Hozzávalók a besamel mártáshoz:

5 dkg vaj
1 ek liszt
3 dl tej
10 dkg reszelt sajt
őrölt fehér bors
szerecsendió



Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá a lisztet, és pirítsuk világos zsemleszínűre. Ezután vegyük le a tűzről, majd keverjük hozzá az előzőleg felmelegített tejet. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg szerecsendióval, és keverjük simára. 

Ezután tegyük vissza a tűzre, és kézi habverővel kevergetve, főzzük sűrűre, csomómentesre. Végül keverjük hozzá a reszelt sajtot, majd vegyük le a tűzről.

Egy sütőtálat (v. kisebb tepsit) kenjünk ki vékonyan vajjal, majd kanalazzunk bele pár kanál besamelt. 

Egy tálba tegyük bele a halat, és adjuk hozzá a kihűlt sütőtököt, majd öntsük rá a maradék mártást. Ezután óvatosan forgassuk össze, majd öntsük a formában lévő mártás tetejére. 
Végül reszeljünk rá a maradék sajtot mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 perc alatt szép pirosra.
A sütőből kivéve tálalás előtt hagyjuk egy kicsit hűlni.





Tálalás előtt szedjük tányérra, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése