2014. augusztus 6., szerda

Kolbászos-gombás-paradicsomos lasagne.




Lasagne most éppen kolbásszal, gombával, paradicsommal, és természetesen sajttal. Mivel két személyre készült az ebéd, így nem egy tepsibe rétegeztem bele a hozzávalókat, hanem külön-külön kis lábasban sütöttem meg, majd a sütőből kivéve rögtön tálaltam is. (na, jó azért megvártuk ameddig egy kicsit kihűlt és úgy láttunk hozzá az evéshez) Én pl. debrecenit daraboltam fel, de jó minőségi sütnivaló kolbászból is készíthetjük. A paradicsom pedig saját termesztésű, nap érlelte, zamatos, melyet kert hiányában a piacon is beszerezhetünk.







 Hozzávalók 2 adaghoz:

2 pár debreceni (v. jó minőségű kolbász)
6 db lasagne tésztalap
30 dkg gomba
2 gerezd fokhagyma
20 dkg paradicsom
1 ek paradicsompüré
4 ek víz
4 púpozott ek  tejföl
1 tk dijoni mustár
30 dkg sajt
kakukkfű (ízlés szerint)
őrölt bors
1 ek olívaolaj






A lasagne tésztát enyhén sós vízben pár perc alatt főzzük félpuhára, majd szűrjük le.

A debreceni (v. kolbász) bőrét húzzuk le, majd apróra daraboljuk fel. A gombát vágjuk fel ízlés szerint. A paradicsomot vágjuk fel kisebb kockákra. A paradicsompürét keverjük simára a vízzel. A sajtot reszeljük le. A kakukkfűágról tépkedjük le a leveleket.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a feldarabolt kolbászt, és kevergetve süssük pár percig.

Amikor már kissé megpirult, nyomjuk hozzá a fokhagymát, szórjuk rá a lecsipkedett kakukkfűleveleket, majd adjuk hozzá az ízlés szerint feldarabolt gombát. Ezután keverjük alaposan össze, majd pirítsuk kb. 5 percig.

Ezután adjuk hozzá a felkockázott paradicsomot, és öntsük fel a vízzel simára kevert paradicsompürével. Keverjük össze, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd pároljuk pár percig. (a fűszerezéssel vigyázzunk, mert a kolbász már ízesítve van)

Ezután adjuk hozzá a tejfölt, a mustárt, és kb. 25 dkg reszelt sajtot, majd kevergetve addig melegítsük, hogy a sajttal kellően összeolvadjon.

Egy kisebb tepsi alját locsoljunk meg egy evőkanál olívaolajjal, majd helyezzünk rá egy lasagne lapot. Ezután kanalazzunk rá a kolbászos-gombás-paradicsomos-szószos keverékből, majd fedjük be a következő tésztalappal. Ezt addig ismételjük, ameddig a tészta és a ragu el nem fogy. A tetejére mindenképpen ragu kerüljön!!!!!!
Végül a maradék reszelt sajttal szórjuk meg a tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 20 perc alatt szép pirosra.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Én két kisebb lábosba külön-külön állítottam össze, sütöttem készre, majd abban is tálaltam.


2 megjegyzés:

  1. Fantasztikus recept, megérdemelt első helyezés!!!! :) A fotók nagyon meggyőzőek! Gratula!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, nagyon köszönöm!! Bevallom, azért is örültek, hogy ez a receptem nyerte el a zsűri tetszését, mert saját kútfőből jött az ötlet. :)

      Törlés