2014. augusztus 8., péntek

Házi Pékek Ünnepi Kenyere. Magvas kenyér.




A Házi Pékek Ünnepi Kenyerének a receptjét, ki másnak is köszönhetnénk meg, mint éppen Limarának a kenyerek, és kelt tészták mindentudójának. (Limara "Házi Pékek Alapkönyve a Csipet Kiadó jóvoltából augusztus 20.-án jelenik meg.) Én nagyon ritkán, egy évben esetleg 2-3 alkalommal sütök kenyeret, de ezt a finom, ünnepi kenyeret semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Így aztán összeszedve minden bátorságomat, hozzáláttam a kenyérsütéshez. Minden folyamatot végig izgultam, az elejétől a végéig, és már alig vártam hogy megkóstolhassam a frissen illatozó kenyeret. Mivel nincs tapasztalom a kenyérsütés terén, így a kenyerem egy kicsit laposabb lett, (lehet nem fontam eléggé szorosan) de ettől én még büszkén szegtem meg, mert mégis csak a saját kezem munkája. Ízre pedig nagyon finom, igazán könnyű, ropogós héjú kenyeret kaptam, melyet még biztosan többször meg fogok sütni.







 Hozzávalók 2 kenyérhez:


 Öregtészta hozzávalói:

15 dkg BL80 kenyérliszt
0,9 dl víz
0,3 dkg friss élesztő


A kenyérsütést megelőző napon állítsuk össze az öregtésztát, mert 10-12 órán át pihentetni kell.

Egy tálba öntsük bele a vizet, morzsoljuk hozzá az élesztőt, majd adjuk hozzá a lisztet is. Ezután alaposan gyúrjuk össze, majd letakarva hagyjuk a konyhapulton 10-12 órán keresztül.







Tészta hozzávalói:


3-3 dkg mák, szezámmag és lenmag
0,9 dl meleg víz

50 dkg BL80 kenyérliszt
2 tk só
2 ek burgonyapehely (el is hagyható)
3 ek olaj
1,5 dl tej
1 dl víz
az összes öregtészta (240 g)
1 dkg friss élesztő



A magokat pirítsuk illatosra, majd öntsük ki egy tálba, és öntsük rá a meleg vizet. Ezután tegyük félre, és hűtsük ki.

Egy tálba szitáljuk bele a lisztet, majd keverjük össze a sóval, és a burgonyapehellyel. (a burgonyapehely el is hagyható!!!)

A liszt közepébe csináljunk egy mélyedést, majd öntsük bele az olajat, a tejet, a vizet, és adjuk  hozzá kisebb darabokra tépkedve az öregtésztát, a kihűlt magokat, és morzsoljuk a tetejére az élesztőt. Ezután kezdjük el dagasztani a tésztát, kézzel vagy géppel. 

Kézi dagasztásnál gyúrjuk össze a tésztát, majd tegyük ki a gyúródeszkára, és erőteljes mozdulatokkal kezdjük el gyúrni. Kb. 15 percig gyúrjuk, hogy a tészta szép sima, fényes és rugalmas legyen, és ne ragadjon sem a kezünkhöz, sem pedig a deszkához. (ha kissé még ragacsos lenne, akor egy kevés lisztet még adjunk hozzá)
Ezután tegyük vissza az enyhén kilisztezett tálba, majd letakarva szobahőmérsékleten kelesszük 30-35 percig.

Én  kenyérsütőgépben  dagasztottam meg a tésztát, így először összekevertem a tálba a hozzávalókat, majd átraktam az üstbe, és elindítottam a kelesztő programot. Amikor végzett a gép a kelesztéssel, áttettem a tésztát az enyhén kilisztezett tálba, majd letakarva 35 percig kelesztettem.

A megkelt tésztát borítsuk ki enyhén lisztezett deszkára, majd vágjuk fel 4 egyforma darabra.

A tésztadarabokat egyesével gömbölyítsük, formázzuk cipóvá, majd fóliával letakarva pihentessük 15 percig.

Ezután Limara utasítása szerint  "a cipókból kb. 55 cm hosszú rudakat sodrunk. Két rudat X alakban egymásra fektetünk, és elkezdjük keresztezni őket. Először az alul lévő rúd felső szárát hajtjuk le az alsó mellé, keresztezzük őket (így hurok képződik a másik rúd körül), majd a két szárat V alakban kicsit szétnyitjuk. Ezután a másik rúd felső szárát hajtjuk le és keresztezzük az alsóval a V alak közepén. Váltakozva addig keresztezzük a két rúd szárait, amíg a tészta engedi. A végét szorosan összecsípjük, és a fonatot gyengéden végig görgetjük a deszkán.
Ugyanezt elvégezzük a másik két tésztarúddal is."







Béleljünk ki sütőpapírral egy kb. 35x45 cm-es tepsit, majd egymástól távolabb, fektessük rá a két fonatot. Ezután takarjuk le fóliával, és szobahőmérsékleten 45-50 percig hagyjuk kelni.

A megkelt fonatokat ezután permetezzük le vízzel, és szórjuk meg mákkal.

A sütőt melegítsük fel 220 fokra, majd az egyik sarkába helyezzünk be egy edénybe kb. 1,5 dl forró vizet.
Az előmelegített sütőbe tegyük be a tepsit, majd süssük a kenyereket 30 percig. Ezután vegyük ki a vizes edényt, majd csökkentsük a hőfokot 200 fokra, és süssük a kenyereket szép aranybarnára.

Amikor a kenyerek szép aranybarnára sültek, zárjuk el a gázt, majd egy fakanállal résnyire támasszuk ki a sütőajtót, és hagyjuk még bent 5-10 percig a kenyereket.

Ezután vegyük ki a tepsit a sütőből, helyezzük rácsra a kenyereket, majd permetezzük le hideg vízzel, és hagyjuk teljesen kihűlni.

A teljesen kihűlt kenyeret tálalás előtt éles késsel szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszetős, szerintem tökéletes!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki így is a kenyér. :) Kár, hogy az illata nem jön át a blogon.
    Gizi, benéznél hozzám egy kis játékra? http://homebisztro.wordpress.com/2014/08/10/dijat-kaptam-es-most-adok/

    VálaszTörlés