2014. augusztus 11., hétfő

Gombás frittata fokhagymás-vajas zsemlével.




Igazán egyszerű reggelit, vagy éppen vacsorát varázsolhatunk néhány tojásból, hagymából, és gombából. Igaz kicsivel több időt vesz igénybe mintha csak egy tojásrántottát sütnénk, de mindenképpen megéri a ráfordított időt. Az elkészült frittata mellé pedig fokhagymás vajjal megkent, majd a sütőben ropogósra sült zsemlét is kínálhatunk. A zsemlét bevagdostam, majd  alaposan megkentem kívül-belül a fokhagymás vajjal, majd először fóliába csomagolva sütöttem, végül pedig fólia nélkül. Sütés után a belseje puha maradt, kívül pedig finom ropogósra sült. Az íze pedig valami isteni finom.







Hozzávalók a fokhagymás-vajas zsemléhez:

2 db zsemle
5 dkg vaj
2 gerezd fokhagyma


A zsemléket éles késsel ízlés szerint vágjuk fel, de arra figyeljünk, hogy ne vágjuk teljesen át.

Ezután tépjünk le két nagyobb darab fóliát, majd helyezzük rá  külön-külön a bevágott zsemléket.

A vajat olvasszuk fel, majd nyomjuk bele a fokhagymát, és keverjük össze.

Ezután ecset segítségével, alaposan kenjük meg a zsemléket, kívül-belül a fokhagymás vajjal, majd csomagoljuk be a fóliába. Az elkészült batyukat, tegyük egymásmellé egy tepsire.

Helyezzük be előmelegített sütőbe a tepsit, majd közepes hőmérsékleten, süssük a zsemléket 8-10 percig. Ezután nyissuk szét a fólia tetejét, és süssük a zsemléket 6-8 perc alatt szép pirosra, ropogósra.







Hozzávalók a frittata-hoz:

20 dkg gomba (pl. csiperke)
1 db vöröshagyma
4-5 db tojás
1 dl főzőtejszín
őrölt bors
5 dkg reszelt sajt
2 ek olívaolaj



A gombát és a vöröshagymát vékonyan szeleteljük fel. A tojásokat üssük fel egy tálba, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, öntsük hozzá a tejszínt, és keverjük jó habosra.

Egy serpenyőbe melegítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a vékonyan felszeletelt vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. 

Ezután adjuk hozzá a szintén vékonyan felszeletelt gombát, majd addig pároljuk, még zsírjára sül. Ekkor óvatosan öntsük hozzá a tejszínnel és fűszerekkel simára kevert tojást, majd vegyük le a tűzről és szórjuk meg ízlés szerint reszelt sajttal.

Ezután helyezzük be előmelegített sütőbe, és kb. 10 perc alatt süssük készre.

Tálaláskor a gombás frittata mellé kínáljuk a ropogósra sült, fokhagymás-vajas zsemlét.

1 megjegyzés:

  1. Étvágygerjesztő, szép, szinte érzem az illatát :) Ebédre is szivesen fogadnám :)

    VálaszTörlés