2014. június 24., kedd

Tárkonyos zöldségleves húsgombóccal.




Szeretek friss, zsenge zöldségekből levest főzni, így aztán amikor megláttam Sárinál a húsgombócos karalábélevest rögtön el is döntöttem, hogy valami hasonló készül majd nálam is ebédre. A karalábé mellett került a levesbe még sárgarépa, és zöldborsó is. Mivel a tárkony az egyik kedvenc fűszernövényem, így azt sem sajnáltam ki belőle. A húsgombócnak köszönhetően pedig egy igazán laktató levest tudtam feltálalni, így második fogást már nem is készítettem, de ez már csakis átvégy dolga.








Hozzávalók:

1 db karalábé
30 dkg zöldborsó
2 db sárgarépa
1 db paradicsom
1 kisebb paprika
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
30 dkg darált hús (sertés comb)
2-3 ek rizs
1 tk liszt
1,5 dl tejföl
1 dl főzőtejszín
őrölt bors
tárkony
1 tk pirospaprika 
2 ek olívaolaj
 1,5 l víz








A karalábét, a sárgarépát, és a vöröshagymát pucoljuk meg, majd a karalábét vágjuk kisebb kockákra, a vöröshagymát vágjuk fel apróra, a sárgarépát pedig vékonyan karikázzuk fel. A borsót fejtsük ki.

A darált húst ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, adjuk hozzá a pirospaprikát és a rizst, majd dolgozzuk alaposan össze. Ezután vizes kézzel, formázzunk belőle diónyi gombócokat.

A hagymát kezdjük el az olajon üvegesre párolni, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, és a kifejtett borsót.  Pár percig pároljuk, közben ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és tárkonnyal. Ezután öntsük fel a vízzel, tegyük bele a paprikát és a paradicsomot, majd forraljuk fel. Amikor felforrt, tegyük bele a húsgombócokat, és forraljuk fel újra, majd vegyük kisebbre a lángot és addig főzzük, még a gombócok megfőnek.

A lisztet keverjük simára a tejföllel, majd keverjük hozzá a tejszínt is. Amikor a leves készre főtt, csorgassuk hozzá a leveshez, óvatosan keverjük össze, majd forraljuk fel, és hagyjuk még pár percig főni.

Tálalás előtt hagyjuk a levest kicsit hűlni, majd úgy kínáljuk.

1 megjegyzés: