2014. április 29., kedd

Fűszeres lencsés-sárgaborsó tojással.




A sárgaborsólevest és a főzeléket nagyon szeretem, és főleg télen többször is megfőzöm mindkettőt. Azonban most rátaláltam egy sárgaborsóval, és vörös lencsével készült egytálétel receptre, amely rögtön megtetszett. Kicsit a saját ízlésemre formálva aztán el is készítettem. Nekem nagyon ízlett, mert nemcsak egyszerű, hanem igen laktató is. A sütőben töltött idő pedig csakis attól függ, hogy lágyabban, vagy esetleg jobban megsütve szeretnénk elfogyasztani a tojást. Én kicsit keményebbre sütöttem, mert úgy szeretem, de ez már ízlés dolga.







Hozzávalók:

15 dkg vörös lencse
15 dkg sárgaborsó (feles borsó)
1 ek olaj
2-3 db újhagyma
2 gerezd fokhagyma
0,5 l zöldségalaplé
1 mk curry
őrölt fehér bors
koriander levél (ízlés szerint)
petrezselyemzöld (ízlés szerint) 
2 dkg vaj
4 db tojás






Az újhagymát szeleteljük fel vékonyra, majd az olajon futtassuk meg. Ezután adjuk hozzá a vörös lencsét, és a sárgaborsót. Keverjük össze, majd öntsük fel a zöldségalaplével. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, őrölt borssal, és a curryvel, majd főzzük puhára. (amikorra a lencse és a borsó megfől felszívja az alaplevet, és besűrűsödik)

Ezután vegyük le a tűzről, majd keverjünk hozzá ízlés szerint apróra vágott korianderlevelet, és petrezselyemzöldet.

A formát kenjük ki a vajjal, majd öntsük bele a fűszeres lencsés-sárgaborsót. Ezután csináljunk kis mélyedéseket, és óvatosan üssük bele a tojásokat, majd szórjuk meg egy csipet sóval.

Helyezzük be a sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 15-20 percig. (a sütési idő attól függ, hogy a tojásokat lágyabbra, vagy keményebbre szeretnénk sütni)

A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni, majd szedjük tányérra, és úgy kínáljuk.

2014. április 26., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Szabolcsi töltött káposzta.



Évekkel ezelőtt egy kedves barátnőmnél ettem először szabolcsi töltött káposztát. Ő annyira finomra tudta ízesíteni, hogy nem győztük enni. Volt hogy kevesebb sűrített paradicsommal, és volt hogy jó sok paradicsomos lével öntötte fel. Nekem mindkét változat nagyon ízlett, de általában én is elég sok paradicsommal készítem. Természetesen az már ízlés dolga, hogy ki mennyivel is készíti. Azért is szeretem ezt a káposztát, mert az összeállítás után már nincs vele több gond, hiszen a sütőben párolódik puhára, készre. Mivel ezen a hétvégén igen változékony, és hűvös az idő, így igencsak jólesik a finom töltött káposzta mellett, a sütőből kiáramló meleg is.  Egy szelet friss kenyérrel pedig a káposzta mellett, még a finom paradicsomos szaftot is kedvünkre tunkolhatjuk. Mivel Szabolcsban készült töltött káposztát még nem ettem, így nem is tudom összehasonlítani az általam főzöttel, de nekem így is nagyon ízlik, még ha esetleg némileg el is tér a kettő egymástól.






Hozzávalók:

1 nagyobb fej káposzta
50 dkg darált hús (sertés comb)
15 dkg rizs
1 db vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
őrölt bors
szerecsendió
pirospaprika
1 üveg sűrített paradicsom
2 ek olaj
víz





A káposzta torzsáját éles késsel vágjuk ki, majd helyezzük bele egy nagyobb edénybe. Öntsük fel meleg vízzel, majd kezdjük el felforralni. A főzés közben leváló leveket szedjük ki, és alaposan csepegtessük le, majd hagyjuk langyosra hűlni. Amikor már csak langyosak a levelek, a vastagabb ereket vágjuk ki egy késsel, mielőtt megtöltenénk.

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. Ezután egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, pároljuk üvegesre, és hagyjuk langyosra hűlni.

A darált húst tegyük egy tálba, majd adjuk hozzá a langyosra hűlt vöröshagymát, nyomjuk bele a fokhagymát, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, és pirospaprikával, majd alaposan dolgozzuk össze. Végül adjuk hozzá a rizst, majd szintén dolgozzuk össze a masszát.

Ezután a kihűlt káposztaleveleket töltsük meg a húsos töltelékkel. (én a levelek közepére tettem egy gombóc tölteléket, majd két oldalról ráhajtottam a levelet, végül pedig feltekertem)

Egy nagyobb edény alját rakjuk ki a maradék, és a kisebb káposztalevelekkel, majd szépen sorba helyezzük rá egymásmellé a megtöltött káposztát.

A sűrített paradicsomot keverjük össze annyi vízzel, hogy miután ráöntöttük, éppen csak ellepje a káposztát.

Ezután fedjük le az edényt, és forraljuk fel a paradicsomos levet. Amikor elkezd forrni, zárjuk el a gázt, és tegyük be az edényt közepes hőmérsékletű sütőbe. A sütőben hagyjuk bő egy órán át, hogy a töltelék teljesen puhára főjön. Ekkor kóstoljuk meg, és ha a töltelékben a rizs már teljesen megpuhult, akkor kapcsoljuk ki a sütőt, és hagyjuk az elkészült káposztát tálalásig a meleg sütőben.

Tálaláskor szedjük a töltött káposztát tányérra, locsoljuk meg egy kevés paradicsomos lével, majd friss kenyérrel kínáljuk.

2014. április 22., kedd

Sült fűszeres hónapos retek.




A friss, zsenge hónapos retket nagyon szeretem elropogtatni, még akár csak úgy önmagában is. (gyerekként egy szelet kacsa zsíros kenyérrel, de sokszor ettem uzsonnára, és imádtam) A napokban éppen a TV-Paprikát néztem amikor is az egyik műsorban (már nem emlékszem pontosan hogy melyikben) sült hónapos retket készítettek. Rögtön el is határoztam, hogy az ünnepek után én is megcsinálom. Aztán nem is várakoztam vele addig, hanem a frissen kisült, és illatozó sonkás csiga mellé készítettem el. A feldarabolt retket mogyoróolajon megfuttattam, meglocsoltam balzsamecettel, fűszereztem sóval, borssal, és kakukkfűvel, majd roppanósra pároltam, végül pedig szép pirosra sütöttem. A sült retek már magában is nagyon finom volt, de a langyos sonkás csigával egyszerűen abbahagyhatatlan.........







Hozzávalók:

2 cs hónapos retek
2 ek mogyoróolaj
2-3 ek balzsamecet
kakukkfű
őrölt fehér bors 







A retket ízlés szerint daraboljuk fel. (a kisebbeket negyedeljük, a nagyobbakat pedig ízlés szerint daraboljuk fel)

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a feldarabolt retket.(ízlés szerint használhatunk mogyoróolajat, olívaolajat, vagy éppen napraforgó étolajat is)

Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg kakukkfűvel, majd locsoljuk meg két evőkanál balzsamecettel. Ezután forgassuk alaposan össze, majd a a serpenyőt félig lefedve, pároljuk 10-15 percig. (közben többször forgassuk össze, és ha szükséges még ízesítsünk utána)

Amikor a retek már kellően megpárolódott, vegyük le a fedőt, majd vegyük nagyobbra a hőfokot, és pár perc alatt pirítsuk szép pirosra, ropogósra. (párolás közben többször ellenőrizzük egy villával, hogy a retek kellően megpuhult e)

Tálaláskor a sült fűszeres reteksalátát ízlés szerint kínálhatjuk pl. sós kalácsok, húsok, pástétomok....... mellé.

2014. április 19., szombat

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!!




Minden Kedves Látogatómnak, Bloggertársamnak, Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!!


A lányoknak-asszonyoknak sok-sok locsolót kívánok!!! A fiúknak-férfiaknak pedig kívánok sok-sok piros tojást cserébe a locsolásért!!!







2014. április 18., péntek

Édes és sós kalácsok, kuglófok....



Elérkezett a visszaszámlálás, és már nyakunkon van a húsvéti ünnep. Ezzel a néhány kalácsrecepttel szeretnék ötletet adni mindazoknak, aki még tanácstalanok, hogy milyen kalács, esetleg kuglóf kerüljön az ünnepi asztalra. Süthetünk édes, vagy éppen sós kalácsot. Ízlés szerint kuglófot, vagy éppen nagy briós. Egyben azonban biztosak lehetünk a saját készítésű kaláccsal biztosan nagy sikerünk lesz. Mindenkinek jó nézelődést, receptválogatást, és legfőképpen csodaszép kalácsot kívánok.



























































2014. április 17., csütörtök

Zöldcsütörtöki spenótos-metélt.




Ma van zöld csütörtök, vagyis húsvét előtti nagycsütörtök. A régebbi időkben faluhelyen ilyenkor különleges hagyományokat követtek, és ezen a napon zöld ételeket ettek. Főként olyasmit főztek, amely ilyenkor a kertben már megterem. Pl. spenótot, salátát, és nem volt ritka, hogy az ételekbe még zsenge csalánlevelet is belefőztek. A mai rohanó világban úgy veszem észre, hogy egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítunk ezeknek a hagyományoknak. Én azért megpróbálom betartani, és nagycsütörtökön mindig valami zöld ételt készítek. Ma pl. spenótos-tejszínes ragu készült ebédre, melyet metélt tésztával tálaltam. Ízlés szerint reszelt sajttal is megszórhatjuk ezt a finom tésztát, de anélkül is kínálhatjuk.






 Hozzávalók:

 30 dkg spenót
3 db újhagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
őrölt fehér bors
szerecsendió
5 dkg vaj
20 dkg széles metélt 







A spenótot alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le, és vágjuk fel ízlés szerint. (én vékonyan felcsíkoztam a spenótleveleket)
Az újhagymát vékonyan szeleteljük fel, a fokhagymát pedig vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá a felszeletelt újhagymát és pároljuk pár percig, hogy kellően összeessen. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, és futtassuk meg egy kicsit az újhagymával. Végül adjuk hozzá a felcsíkozott spenótot, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval. Keverjük alaposan össze, majd félig lefedve a serpenyő tetejét, pároljuk kb. 10 percig. (közben többször keverjük meg, nehogy lekapja a spenótot)

Amikor a spenót már kellően megpárolódott, vegyük ki a felét, majd adjuk hozzá a tejszínt, és botmixerrel pépesítsük.

Ezután a spenótos-tejszínes pépet öntsük hozzá a megmaradt párolt spenóthoz, majd kevergetve főzzük pár percig. (amennyiben szükséges, ízesítsünk utána)

Közben a széles metéltet főzzük ki enyhén sós vízben. (a készre főtt tésztát rögtön tálaljuk)

Tálaláskor a kifőtt tésztát szedjük tányérra, majd kanalazzuk rá a tejszínes spenótot. Végül ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, és úgy kínáljuk.


2014. április 16., szerda

Húsvéti receptajánló!

Néhány nap múlva itt a húsvét, így gondolom lassan minden háziasszony összeállítja, hogy mi is kerüljön majd az ünnepi asztalra. A főtt sonka mellett elmaradhatatlan a kalács, melyet süthetünk édes és sós változatban. Készíthetünk még ízlés szerint salátákat, töltött tojásokat, tortákat, édes és sós süteményeket, és még számtalan sok-sok finomságot. Én most néhány ötletet szeretnék adni, és ezzel is megkönnyítve mindazoknak a dolgát akik benéznek hozzám, hogy mit is készítsenek a család számára. (hasonló húsvéti receptek a linkre kattintva megtalálhatóak)

Mindenkinek jó nézelődést, receptválogatást, és sütést-főzést kívánok!!!