2014. március 13., csütörtök

Citromos-zöldborsós medvehagymakrémleves polentával.




A megunhatatlan, és számtalan formában elkészíthető medvehagyma, nálunk nagyon kedvelt. (medvehagymás receptek itt megtalálhatóak) Idén szerencsére sokkal előbb, és sokkal kedvezőbb áron lehet hozzájutni mint pl. tavaly, így aztán kihasználom a lehetőséget ameddig csak fellelhető a zöldségesnél. Most pl. egy egyszerű levest készítettem, melybe a medvehagyma mellett került még zöldborsó, krumpli, tejföl, és a íze kedvéért némi citromlé is. Levesbetétnek pedig polentát főztem, majd kihűtve, és felkockázva olívaolajon kicsit megfuttattam. Ez a leves igen egyszerű, olcsó, és nem utolsó sorban nagyon finom. Medvehagyma kedvelőknek a figyelmébe ajánlom.




,


Hozzávalók:

1 kisebb csokor medvehagyma
30 dkg zöldborsó
15 dkg krumpli
1 citrom leve
őrölt fehér bors
3-4 ek tejföl
1 tk liszt
1 l zöldségalaplé
1 ek olívaolaj


Az olajon kezdjük el párolni a zöldborsót, és pár perc után először adjuk hozzá az összevágott krumpli, majd az apróra vágott medvehagymát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a citromlevet, majd pár perc után öntsük fel a zöldségalaplével. Ezután addig főzzük még a borsó, és a krumpli teljesen megpuhul.

Amikor a zöldségek megpuhultak, vegyük le a tűzről a levest, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután tegyük vissza a tűzre és forraljuk fel.

A tejfölt keverjük simára a liszttel, és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett csorgassuk a forrásban lévő leveshez. Ezután kevergetve főzzük még pár percig, majd fedjük le az edényt, és zárjuk el a gázt.







Polenta hozzávalói:

7 dkg kukoricadara
2,5 dl víz
5 dkg sajt
őrölt fehér bors
1 ek olívaolaj


A vizet tegyük fel forrni egy evőkanál kukoricadarával. Amikor elkezd forrni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a maradék kukoricadarát is. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szép lassan kevergetve addig főzzük még besűrűsödik. Ekkor keverjük hozzá a reszelt sajtot, majd 1-2 percig kevergetve főzzük addig, még elválik az edény falától.

Egy tálcát vékonyan kenjünk meg olajjal, majd öntsük rá a sűrűre főzött kukoricadarát. Ezután simítsuk el egy spatulával ízlés szerinti vastagságúra, majd hűtsük ki teljesen.
Amikor teljesen kihűlt vágjuk fel kisebb kockákra.

Egy teflon serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd a felkockázott polentát addig süssük hogy szép színt kapjon.

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd ízlés szerint tegyünk bele a sült polentából és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése