2014. február 20., csütörtök

Sárgarépás-kukoricás rakott-darált hús.



Szikrázóan süt a nap, szinte már tavasz van odakint, így ez a rakottas is vidám, tavaszias színekben pompázik. Én darált sertés húsból készítettem, de ízlés szerint pulyka, vagy csirkemellel is készülhet.  Az összeállítása igen egyszerű, a többi pedig már a sütő dolga. A vajjal alaposan kikent sütőformába belelapogatjuk a fűszerezett darált húst, majd ízlés szerint rétegezzük az előzőleg félpuhára főzött kukoricát és a sárgarépát, majd irány a sütő. Ezt az egytálételt inkább csak azoknak ajánlanám akik szeretik a kissé szárazabb, nem pedig a zsírban tocsogó ételeket.





Hozzávalók egy kisebb formához:

50 dkg darált hús (sertés, pulyka v. csirkemell)
30-40 dkg csemege kukorica (fagyasztott)
3-4 db nagyobb sárgarépa
10 dkg rizs
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 db tojás
őrölt fehér bors
szerecsendió
2 tk ételízesítő
1 ek mogyoróolaj (v. étolaj)
2 dkg vaj a forma kenéséhez





A rizst enyhén sós vízbe főzzük puhára, majd hűtsük ki teljesen.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, és a mogyoróolajon pároljuk  üvegesre, majd hűtsük ki.

A sárgarépát pucoljuk meg, majd szeleteljük fel. Ezután enyhén sós vízbe, pár perc alatt főzzük félpuhára, majd szűrjük le, és hűtsük ki.

A fagyasztott csemege kukoricát enyhén sós vízbe főzzük 2-3 percig, majd szűrjük le, és szintén hűtsük ki.

A darált húshoz adjuk hozzá az üvegesre párolt vöröshagymát, majd nyomjuk bele a fokhagymát.  Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az ételízesítőt, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, majd kézzel dolgozzuk alaposan össze.

Ezután keverjük hozzá az enyhén felvert egész tojásokat, majd az előzőleg puhára főzött, és kihűtött rizst.

A formát kenjük ki a vajjal, majd tegyük bele a húsos keveréket, és tenyérrel lapogassuk el egyenletesen.

Ezután a húst fedjük be az előzőleg megfőzött kukoricával, és a tetejét rakjuk ki a félpuhára főzött sárgarépával, majd locsoljuk meg egy kevéske olajjal. (a sárgarépakarikákból legalább két sort rakjunk rá, hogy teljesen befedje a kukoricát, mert sütés közben kissé összezsugorodik)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 perc alatt készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 45 percig sütöttem)
A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni.





Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése