2014. február 1., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Dubarry szelet.



Dubarry szeletet gyakran készítek ősszel, amikor olcsóbban belehet szerezni a karfiolt. Csodálkoztam is a bevásárlás alkalmával, hogy most a téli időszakban is elég kedvező áron hozzá lehetett jutni. Mivel a karfiol a kedvenc zöldségeim közé tartozik,és már elég régen volt dubarry szelet, így nem is gondolkodtam azon, hogy megvegyem-e. Köretnek rizst készítettem hozzá, de ízlés szerint akár krumplipürével is kínálhatjuk. A karfiolt pedig ízlés szerint brokkolira cserélhetjük, azzal is éppen olyan finom lesz mint a karfiollal.





 Hozzávalók:

8 szelet karaj
őrölt fehér bors
2-3 ek kukoricaliszt
2-3 ek olívaolaj
1 kisebb karfiol 
besamel mártás

Szóráshoz reszelt sajt és zsemlemorzsa.


A karajszeletek széleit néhány helyen vágjuk be, (így sütés közben nem fog összezsugorodni a hússzelet)  majd klopfoljuk ki. Ezután sózzuk be és hagyjuk legalább egy fél óráig állni, hogy a só átjárja. 

A besózott, és levet engedett hússzeleteket töröljük papírtörlővel szárazra, majd ízlés szerint szórjuk meg az őrölt borssal. Ezután forgassuk bele a kukoricalisztbe, majd helyezzük bele a felmelegített olajba, és lassan mindkét oldalát süssük szép pirosra.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük le olívaolajjal. Ezután helyezzük rá, egymástól kicsit távolabb az elősütött hússzeleteket.

A karfiolt szedjük rózsáira, majd enyhén sós vízben főzzük félpuhára. Ezután szedjük ki a főzővízből és alaposan csepegtessük le.

A tepsiben lévő hússzeletek tetejére halmozzuk rá az előzőleg alaposan lecsepegtetett karfiolrózsákat, majd kanalazzuk rá a besamel mártást.






Besamel mártás hozzávalói:

6 dkg liszt
8 dkg vaj
5 dl tej
2 db tojássárgája
1 dl főzőtejszín
őrölt fehér bors
szerecsendió


Egy serpenyőbe hevítsünk fel 6 dkg vajat, majd adjuk hozzá a lisztet, és állandó keverés mellett csináljunk világos rántást. (nem szabad megpirítani a lisztet) Ekkor vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a tejet.  Ezután kézi habverővel keverjük simára, csomómentesre, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg szerecsendióval. Tegyük vissza a tűzre, majd kevergetve főzzük sűrűre. 

Amikor már besűrűsödött, vegyük le a tűzről és hagyjuk pár percig hűlni. Ezután adjuk hozzá a megmaradt vajat, a tojássárgákat, és a tejszínt, majd keverjük simára. Végül egy szűrőn szűrjük át, hogy szép selymes mártást kapjunk.





Az elkészült mártást kanalazzuk rá a karfiol tetejére úgy, hogy lehetőleg mindenhol befedje. Ezután szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal, és egy kevés zsemlemorzsával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

Tálaláskor ízlés szerint rizzsel vagy krumplipürével kínáljuk.

1 megjegyzés:

  1. Nagy kedvenc! Már csak azért is, mert életemben először ehhez sikerült rendesen eltalálnom a besamel mártást :)

    VálaszTörlés