2013. december 18., szerda

Bounty rolád.




Az idei karácsonyi receptek között több kókuszos sütemény is található. Mondhatnám azt is hogy ez a véletlen műve, de nem így van. Eddig is szívesen sütöttem kókusszal, de most valahogy ezek a sütemények lettek a kedvenceink. Na, azért a bejglit és az Eszterházy tortát kókuszreszelék nélkül fogom megsütni. Visszatérve a Bounty roládhoz, melyhez egy vajas-kakaós piskótát sütöttem, és főzött kókuszos krémmel töltöttem meg. Az elkészült roládra végül olvasztott csokoládét csorgattam, és kókuszreszeléket  szórtam. Ezt a süteményt is az ünnepeket előtt már 2-3 nappal megsüthetjük, és hűvös helyen tárolva, az ízek jobban  összeérnek.







 Tészta hozzávalói:

4 db tojás
15 dkg porcukor
12 dkg liszt
4 dkg kakaó (cukrozatlan)
6 dkg vaj


Egy keverőtálba tegyük bele a porcukrot, majd üssük bele a négy egész tojást. Robotgéppel keverjük ki jó habosra. (legalább háromszorosa legyen)

Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a felolvasztott, és éppen csak langyos vajat, majd keverjük még 2-3 percig. (az olvasztott vajtól kicsit összeesik a massza!!!!)

A lisztet keverjük össze a kakaóval, majd szitáljuk hozzá a habos masszához. Ezután fakanállal keverjük óvatosan össze. 

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen simítsuk bele a kakaós masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 12-15 perc alatt készre. (úgy kell sütni mint a piskótát)

Amikor a tészta megsült vegyük ki a sütőből, majd fordítsuk rá egy vékonyan liszttel megszórt sütőpapírra. Ezután húzzuk le a tetejéről a sütőpapírt, majd még melegen tekerjük fel a tésztát. Így hagyjuk teljesen kihűlni.






Kókuszos krém hozzávalói:

5 dl tej
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs tejszínízű pudingpor
10 dkg vaj
10 dkg kókuszreszelék

Tetejére 10 dkg jó minőségű olvasztott csokoládé.



Egy serpenyőbe öntsünk bele 4 dl tejet, majd adjuk hozzá a kókuszreszeléket és a cukrot. Ezután kevergetve főzzük 5-6 percig.

A pudingport keverjük csomómentesre a maradék tejjel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a kókuszos tejhez. Kevergetve pár perc alatt főzzük sűrűre, majd vegyük le a tűzről és hűtsük ki egészen.

Amikor a kókuszos massza már kihűlt, adjuk hozzá a feldarabolt vajat, majd keverjük ki jó habosra a krémet.

Tekerjük ki a papírból a teljesen kihűlt tésztát, majd kenjük rá a kókuszos krémet. Ezután tekerjük fel, majd tegyük be a fagyasztóba legalább fél órára, hogy a krém teljesen megdermedjen. (így a csokoládé is előbb megdermed majd a tetején, és szeletelni is könnyebb lesz)

A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd csorgassuk rá a fagyasztóból kivett rolád tetejére. Ezután szórjuk meg ízlés szerint kókuszreszelékkel, és várjuk meg hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt éles késsel szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. (Érdemes legalább egy nappal előbb megsütni, hogy az ízek kellően összeérjenek. Ekkor az elkészült roládot tegyük hűvös helyre, vagy a hűtőszekrénybe.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése