2013. október 8., kedd

Céklás-burgonyás halpogácsa.




Ez a céklás-burgonyás halpogácsa egyszerűen, és gyorsan elkészíthető, mégis igen laktató. Nem kell hozzá más mint cékla, burgonya, ízlés szerint tonhal vagy lazac konzerv, némi fűszer, majd gyorsan összegyúrjuk, megformázzuk,  és már mehet is a sütőbe. Ezután nincs más dolgunk mint ízlés szerint elkészíteni a salátát amivel majd tálaljuk. Mivel a masszába került főtt krumpli is, így szerintem külön köretet nem kell készíteni hozzá. Én most még a saláta készítéssel sem bajlódtam, egyszerűen  csak csemege uborkával tálaltam, és így is nagyon finom volt.







Hozzávalók 6-8 db-hoz:

15 dkg főtt cékla
25 dkg főtt krumpli
1/2 lila hagyma
1 db tonhalkonzerv (150 gramm)
őrölt fehér bors
zsemlemorzsa
olívaolaj


A főtt céklát és a burgonyát törjük össze egy villával. A lila hagymát vágjuk fel nagyon apróra. A tonhalkonzervet öntsük bele egy szűrőbe és csepegtessük alaposan le.

Ezután tegyük bele egy tálba a az összetört céklát és burgonyát, majd adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, és a lecsepegtetett tonhalat. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd gyúrjuk össze a masszát.

Vizes kézzel formázzunk a masszából pogácsákat, majd óvatosan forgassuk bele a zsemlemorzsába.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg olívaolajjal. Ezután helyezzük rá, egymástól kicsit távolabb a halpogácsákat, majd szintén spricceljük le olívaolajjal mindegyiket.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 150 fokon sütöttem)

Tálaláskor ízlés szerint salátát kínáljunk a halpogácsákhoz. Én csemege uborkával kínáltam. (más köret nem kell hozzá, csak saláta vagy savanyúság)

1 megjegyzés:

  1. Ezt nagyon szeretném! Talán egyszer sütöttem olajos hallal fasírtot, finom volt. Szóval guszta nagyon!

    VálaszTörlés