2013. július 25., csütörtök

Házi sörperec a Váncza süteményes könyvből.



Mónikánál a "Váncza-project" receptjei között találtam rá erre a házilag készült, sörperecre. Rögtön megtetszett, mert kevés hozzávalóból, igen egyszerűen elkészíthető. Mivel sütőporos receptről van szó, így összegyúrás után kimarad a kelesztés, (ezzel már időt spórolunk meg) és rögtön nekilehet állni a sütésnek. Az egész művelet nem tart fél óránál tovább. Főként vendégvárás idején ajánlott kipróbálni, mert mindamellett hogy igencsak kiadós, bizony jól csúszik rá a sör, de ízlés szerint akár egy-két pohár finom bor is. Hasonló sajtos perecet már sokszor sütöttem, annak finom puha, és könnyű a tésztája, (recept itt megtalálható)  még ennek a perecnek finom omlós, ropogós. Mindkettőt csakis ajánlani tudom pl. egy baráti összejövetelre, kerti partira, vagy ha, éppen valami finom ropogtatni valóra vágyunk.






Hozzávalók:

30 dkg liszt
8 dkg zsír
1 cs Vánzca sütőpor
1 tojás sárgája (+ 1 a lekenéshez)
2 tk só
2-3 ek tej
köménymag







A lisztet keverjük össze a sütőporral és a sóval, majd adjuk hozzá a zsírt, és morzsoljuk össze. Ezután adjuk hozzá a tojássárgát és kezdjük el összegyúrni. Gyúrás közben apránként adjuk hozzá a tejet, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.

Ezután nyújtsuk ki a tésztát kb. 1-cm vastagságúra, majd perecszaggatóval, szaggassuk ki. (A leeső tésztát szintén gyúrjuk össze, majd szaggassuk ki.)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá a kiszaggatott pereceket. Ezután kenjük le a tetejét tojássárgával, majd ízlés szerint szórjuk meg sóval, és köménymaggal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép barnára. (én légkeverésnél 150 fokon, 10 percig sütöttem)

A kisült perecek nagyon finom omlósak, és hűvös, száraz helyen több napig tárolhatjuk.

5 megjegyzés:

  1. De jó kis recept. Ilyesmit kerestem, vendégségbe megyek a jövő héten és ez pont olyan, amire jól csúszik a hideg sör. Nagyon kínáltatja magát.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek lettek:))
    Örülök hogy ízlett:)

    VálaszTörlés
  3. Se ven exquisitos gizi me gustó tu molde,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
  4. Gizike, imádom ezt a finom ropogós házilag készült kis pereceket. Nekem is van pontosan ez e perec forma, de még nem használtam. Okvetlen ki kell hogy próbáljam a receptedet. A köménymag is finom rajta. Puszillak

    VálaszTörlés