2013. június 10., hétfő

Epres-túrós pite.



A napokban vásároltam néhány csomag Nagyi titka Süteménylisztet, és elérkezett az ideje, hogy kipróbáljam. Nagy kedvencünk a túrós pite, és az érett, piros eperszemeknek sem tudunk ellenállni, így gondoltam összepárosítom a kettőt. A pitetésztát természetesen a süteményliszttel készítettem el, és valami isteni finom, omlós tésztát kaptam sütés után. Így aztán, lehet kicsit drágább a többi lisztnél, de én ezután süteményekhez csakis ezt a lisztet fogom használni. Az epres töltelékhez először eperdzsemet főztem, és azt kanalaztam a pitetésztára, majd következett a túrós piténél már jól bevált  töltelék.  Alig vártam, hogy kihűljön a pite és megkóstolhassam. Nem csalódtam, mert az omlós tészta, és az epres-túrós töltelék nagyon-nagyon finom volt. Természetesen eper helyet, ízlés szerinti gyümölccsel is megsüthetjük. Én legközelebb pl. cseresznyével, és meggyel fogom megsütni. 






 Tészta hozzávalói:

25 dkg liszt
12,5 dkg vaj (v. 10 dkg sertészsír)
6 dkg porcukor
1 db tojás
1 tk sütőpor
csipet só


A lisztet keverjük össze a sütőporral és a csipet sóval, majd adjuk hozzá a vajat (v. zsírt) és kezdjük el összemorzsolni. 
 
Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot is. Végül adjuk hozzá a villával  kissé felvert egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát.
 
Ezután csippentsük le a tészta 1/3-át, majd tegyük be a hűtőbe felhasználásig.

A nagyobb tésztagombócot lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra, majd béleljük vele ki a piteformát. Ezután tegyük hűtőbe, míg a tölteléket elkészítjük.






Epres töltelék hozzávalói:

50 dkg eper
2 cs vaníliás cukor
2 ek kristálycukor
1/2 citrom leve és reszelt héja
1 tk őrölt fahéj
3-4 db szegfűszeg
1 ek étkezési keményítő
1,5-2 dl víz


Az epret alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. (Én félbevágtam az eperszemeket)

Ezután tegyük bele egy serpenyőbe és öntsük fel a vízzel. Ízlés szerint adjunk hozzá cukrot, vaníliás cukrot, az őrölt fahéjat, a szegfűszeget, facsarjuk bele a citrom levét, reszeljük bele a citromhéjat. Ezután néha óvatosan keverjük, rázogassuk meg, és főzzük pár percig. (arra vigyázzunk, hogy az eper nehogy szétfőjön!!!)

Az étkezési keményítőt keverjük simára egy pici vízzel, és állandó keverés mellett csorgassuk rá az eperre, majd pár pillanat alatt, főzzük sűrűre.
Végül hűtsük ki teljesen mielőtt a tésztára kanalaznánk!!!!



Túrós töltelék hozzávalói:

25 dkg túró
8 dkg tejföl
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1db tojás
1/2 cs vaníliás pudingpor (főzős)
1/2 citrom reszelt héja



A túrót tegyük egy tálba, majd villával kicsit nyomkodjuk össze. Ezután adjuk hozzá a tejfölt, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és a pudingport, majd keverjük alaposan össze. Végül adjuk hozzá az egész tojást, és szintén keverjük össze.


A piteformában lévő tészta tetejére egyenletesen kanalazzuk rá a teljesen kihűtött eperdzsemet, majd óvatosan öntsük rá a túrós tölteléket.

A hűtőből vegyük ki a maradék tésztát, majd nyújtsuk ki vékonyra, és vágjuk fel vékony csíkokra. Ezután rácsozzuk be vele a túrós töltelék tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig. (Én légkeverésnél 160 fokon, 35 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt vegyük ki a pitét a formából, majd ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.



4 megjegyzés: