2013. március 9., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Töltött csirke gazdag töltelékkel.



Erre a hétvégére egy olyan receptet hoztam melynek az előkészítése kicsit időigényesebb, de a végeredmény minden percért kárpótolni fog bennünket. A csirkét egy igazán gazdag töltelékkel töltöttem meg, került bele gomba-bacon-csirkemáj-főtt tojás és a fűszerekkel sem spóroltam. Ez a töltelék most annyiban is változik attól amit eddig készítettem, hogy minden hozzávalót kisebb darabokra felvágva előpároltam, majd úgy töltöttem bele a csirke belsejébe. (mivel ez a töltelék akár két csirke megtöltéséhez is elegendő lenne, én a maradékot külön fóliára tettem, és úgy sütöttem meg a csirkével együtt) Mivel nem szerettem volna, hogy a melle húsa nagyon kiszáradjon sütés közben, így a bőre alá néhány vékony szelet bacont helyeztem. (mondhatom ilyen finom, és szaftos csirkemellet már régen ettem, érdemes kipróbálni) Végül pedig a megtöltött, és sütésre kész csirke bőrét Vénusz margarinnal (ízlés szerint vajjal) alaposan bekentem, melytől sütés után nemcsak szép piros lett, hanem finom ropogós is. Tálaláskor krumplipürét, és csemege uborkából készült salátát kínáltam mellé.





 Hozzávalók:

1,5 kg-os csirke
4 db csirkemáj
30 dkg gomba
3 db főtt tojás
1 db vöröshagyma
petrezselyemzöld
10 dkg felkockázott bacon
1 cs szeletel bacon
3 db szikkadt zsemle
1 db tojás
őrölt bors
szerecsendió
majoranna
kakukkfű
10 dkg Vénusz margarin
2 dl fehér bor





A csirkemájat és a gombát vágjuk fel kisebb darabokra. A a vöröshagymát és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra. A szikkadt zsemléket áztassuk be langyos tejbe (v. vízbe, majd nyomjuk ki alaposan.

A felkockázott bacont tegyük egy serpenyőbe, majd süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki és tegyük félre.

A maradék zsiradékba kezdjük el üvegesre párolni a vöröshagymát, majd adjuk hozzá a gombát, és  süssük zsírjára. Ezután szedjük ki és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékba tegyük bele az apróbb darabokra vágott csirkemájat, majd kevergetve süssük 1-2 percig. Ezután szedjük ki, és szintén tegyük félre kicsit hűlni.

 Egy tálba tegyük bele az alaposan kinyomkodott zsemléket, majd adjuk hozzá az elősütött bacont, a hagymás-gombát, az apróra összevágott főtt tojásokat és a petrezselyemzöldet, valamint  a csirkemájat, majd ízlés szerint fűszerezzük. Alaposan keverjük össze, majd keverjük hozzá az egész tojást is.

A csirkét kívül-belül sózzuk be, majd a melle bőre alá helyezzünk be néhány szelet bacont. Így sütés közben a mell húsa nem fog kiszáradni, jó szaftos marad.

Ezután az elkészült tölteléket kanalazzuk bele a csirke belsejébe, majd bacon szeletekkel zárjuk le. (hústűvel rögzítsük a szalonnaszeleteket, majd kössük össze a csirke combjait) Végül kenjük be a csirke bőrét vékonyan margarinnal, (v. vajjal) ettől szép piros, és ropogós lesz.

A maradék margarinnal (v. vajjal) kenjük ki egy tepsit. Ezután szórjuk meg ízlés szerint fűszerekkel, majd öntsük bele a bort. Végül helyezzük bele a megtöltött csirkét, és a maradék tölteléket. (én rácsra tettem a csirkét, és fóliára a maradék tölteléket) Ezután fedjük le fóliával.

 Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk egy órán át. Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra.
A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, úgy szépen feltudjuk darabolni.





Tálaljuk ízlés szerinti körettel és salátával. Én krumplipürével és csemege uborkából készített salátával tálaltam.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta a csirkéd, igazi hétvégi ebédre való :) A falvédőd is nagyon tetszik! Családi készítésű?

    VálaszTörlés
  2. Hű, de guszta! De a falvédő se semmi, megfogott :)

    VálaszTörlés
  3. De rég láttam ilyen falvédőt. Ez nagy divat volt a régi idők konyhájában. A csirkéd fantasztikus a töltelékkel. Rég sütöttem így egyben pipit...Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta, imádom! Sütve is, de Mi néha úgy is szoktuk, hogy csak simán a húslevesben fő meg, megsütni nem is érkezem, mert elfogy, mire a sütőbe kerül. :))

    VálaszTörlés