2013. január 5., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Fűszeres lazac hasselback krumplival.



 Hétvégére most egy olyan receptet szeretnék ajánlani, melyet én karácsony szenteste tálaltam fel.  Mivel karácsonykor nálunk mindig a lazac kapja a főszerepet, így nem történhetett ez idén sem másképpen. A változatosság kedvéért viszont mindig másképpen készítem el ezt a nemes halat. Most például egy fűszeres-vajas-kapros masszával borítottam be a lazac húsát, majd sütőzacskóban sütöttem készre. A sütőzacskóban párolódás közben az ízek remekül átjárták a hal húsát, és igazán finom, szaftos maradt. Köretként hasselback krumplit készítettem, mely igazán jól illet a fűszeres lazachoz. Ünnepi alkalmakra, vagy éppen a hétvégi asztalra is bátran merem ajánlani.






Hozzávalók:

2 szelet lazac
6 dkg vaj
3 ek olívaolaj
2 ek kapor
3 gerezd fokhagyma
2 tk magos mustár
1/2 citrom leve
őrölt fehér bors

2 db sütőzacskó a sütéshez


A lazacszeleteket enyhén sózzuk be, és hagyjuk egy kicsit állni.

A vajat, olívaolajat, fokhagymát, kaprot, mustárt, a citromlevet, és ízlés szerinti mennyiségű sót és őrölt borsot tegyük bele az aprítóba, és pár perc alatt keverjük pépesre. (turmixgéppel is pépesíthetjük)

Azután a halszeletekre kenjük rá a fűszeres masszát, majd mindegyiket tegyük bele egy sütőzacskóba. A zacskó száját ezután jó szorosan kössük be. (én a zacskóból vágtam le egy vékony csíkot, és azzal kötöttem be)

Egy tepsire helyezzük rá egymástól kicsit távolabb a sütőzacskóban lévő halszeleteket majd helyezzük be az előmelegített sütőbe. 
Közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig, hogy a lazac húsa kellően átsüljön.

Az elkészült halat vegyük ki a sütőből, majd óvatosan nyissuk fel a sütőzacskót. Ezután emeljük át a lazacszeleteket a  tányérra.


Hasselback krumpli hozzávalói:


3 db nagyobb méretű krumpli
5 dkg vaj
őrölt bors
kakukkfű
2-3 ek olívaolaj


A krumpli pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és éles késsel vagdossuk be a tetejét. Ezután enyhén sós vízbe, főzzük félpuhára, majd szűrjük le és hagyjuk kicsit hűlni.

A vajat olvasszuk fel, majd keverjük össze ízlés szerinti mennyiségű sóval, őrölt borssal, és kakukkfűvel.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olívaolajjal. Ezután tegyük rá egymásmellé a félpuhára főzött krumplikat, majd a fűszeres vajjal kenjük le mindegyik tetejét.

Ezután tegyük be az előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

Tálaláskor a fűszeres lazacszeleteket a szép pirosra sült krumplival kínáljuk.

5 megjegyzés:

  1. Olyan finomra készítetted Gizike a lazacot, hogy átjött az illata ide hozzánk.:)

    VálaszTörlés
  2. Csak a megfelelő receptre várt a lazacom a hüttőben! És tessék, megvan:) Nagyon finomnak igérkezik!

    VálaszTörlés
  3. Imádom a lazacot, ez is remekül hangzik:) Nálam is készült egy nagyon finom lazac, majd nemsokáéra felteszem, de ezt is mentem, mert elég sok lazacot készítek, és szeretem a változatosságot.

    VálaszTörlés
  4. Ritkán veszek lazacot, elég borsos az ára, pedig nagyon szeretem. Mostanában a harcsát szoktam venni. Lehet megsütöm legközelebb ebben a bundában. Biztos az is finom lesz... Nagyon guszta ebéd!

    VálaszTörlés