2012. július 28., szombat

Szilvás gyümölcskenyér.




Meglátni, majd rögtön beleszeretni a gyümölcskenyérbe, a pillanat műve volt. Pénteken megjelent a GoodFood magazin 6. száma, melyből egy példányt rögtön be is szereztem. Már a címlapfotón látható gyümölcskenyér képe magával ragadott, olyan szép színes, és csalogató volt.  Igaz a képen málna, és szeder került a gyümölcskenyérbe, viszont mivel éppen szilva volt csak itthon, így én azzal készítettem el. Most sem kellett csalódnom a receptben, mert nem csak látványra, de ízre is egy finom, szaftos tésztájú,  gyümölcsös süteményt kaptam. Mivel volt egy megkezdett mascarponé a hűtőbe, így gondoltam készítek egy finom, citromos krémet és majd azzal tálalom, mert elrontani biztosan nem fogja. Bizony nem rontotta el, sőt........olyan jól illett a süteményhez, hogy nem győztük egymásután eltüntetni a szeleteket a tányérunkról. Hétvége lévén pedig csak egy egyszerű, és gyorsan elkészíthető, kolumbiai krumplilevest (recept itt megtalálható) készítettem a gyümölcskenyér mellé.





Hozzávalók 25 x 10 x 7 cm-es formához:


17,5 dkg vaj
17,5 dkg porcukor
25 dkg liszt
2 tk sütőpor
2 db tojás (nagy)
2 tk vaníliaaroma
20 dkg szilva

A megsült kenyér tetejére:

3 ek kristálycukor
10 dkg szilva
2 ek citromlé





A szilvákat vágjuk félbe, a magokat távolítsuk el, majd vágjuk kisebb darabokra.

 Szitáljuk  bele a keverőtálba a sütőporral elkevert lisztet, a porcukrot, és a feldarabolt vajat, majd kezdjük el összekeverni. Amikor már morzsalékos, állandó keverés mellett, adjuk hozzá a vaníliaaromát, majd egyenként a tojásokat. Ezután addig keverjük, hogy egy sima állagú, sűrű masszát kapjunk.

A sütőformát béleljük ki sütőpapírral, majd kanalazzuk bele a tészta egyharmadát, és simítsuk el egyenletesen. Ezután szórjuk meg ízlés szerint a feldarabolt szilvával, majd kanalazzuk rá a megmaradt tészta felét. Szintén simítsuk el egyenletesen, és szórjuk meg a feldarabolt szilvával. Végül kanalazzuk rá a megmaradt tésztát, majd simítsuk el egyenletesen, hogy a gyümölcsöt teljesen befedje.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon kb. 60 perc alatt süssük szép aranybarnára. (én légkeverésnél 150 fokon 55 percig sütöttem, és amikor kezdett szépen barnulni, lefedtem egy sütőpapírral, nehogy a teteje megégjen)

A megmaradt feldarabolt szilvát keverjük össze a citromlével, és a kristálycukorral, majd kanalazzuk a sütőből kivett, megsült tészta tetejére. Ezután tegyük vissza még pár percre a meleg sütőbe, hogy egy kicsit rákaramellizálodjon a cukor és a gyümölcs.

A sütőből kivett gyümölcskenyeret a formában hagyjuk teljesen kihűlni, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.


12 megjegyzés:

  1. Még sosem ettem gyümölcskenyeret:) Felkerült a listára, de már annyi minden van a listán, nem tudom mikor kerül sorra:)

    VálaszTörlés
  2. Csodásan fest. Ha érik a szilvánk szerintem kipróbálom.

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikusan néz ki szilvával is, el tudnám képzelni egy pohár tejjel akár most is:)

    VálaszTörlés
  4. Én is tegnap este pont ezt néztem ki, de látom Te gyorsabb voltál:)! Nagyon gusztusos:)!

    VálaszTörlés
  5. Nekem a szilvás jobban bejön:) Jól jönne most a kávémhoz.:)

    VálaszTörlés
  6. Ennyi finom Good Foodos recept után úgy döntöttem én is ezt a receptújságot fogom vásárolni! Nagyon tetszik, csak szilva kellene...:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta, ízlene nekem is!:)

    VálaszTörlés
  8. Olyan régen írtam, pedig mindig megnézem a receptjeid, nagyon fogamra való mindegyik!!! Valahogy leeresztettem egy kicsit nincs energiám kommenteket írni, pedig tudom, hogy milyen jólesik ez mindenkinek, ezért kérlek, hogy ne haragudj, majd visszarázódom ebbe is! Most pedig nézelődöm még egy kicsit! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbikám dehogy haragszom meg rád,ezzel én is éppen így vagyok mint TE. Mindenkihez benézek, de kommentelni már nincs sem erőm, sem pedig időm. Lehet többen ezért megharagszanak rám, de annyi időt elvesz minden nap, hogy megfogadtam, csakis pár naponta szánom ezután rá az időmet. Pihenj jól, töltődj fel, és ősszel újult erővel folytathatod a blogolást.:)

      Törlés
  9. Már tegnap akartam kommentálni ehhez a finom szilvás kenyérhez, csak órák hosszákat a kis konyhámban töltöttem, és utána végre a tengerparti levegőre mentem...teljesen egyedül...ami ritkán fordul elő, mert minden Vasárnap a családdal vagyok.

    Nagyon ötletes és finom a fel apritott szilvák a gyümölcs kenyér tetején is szenzációs meg milyen guszta a kinézete is! Én is sütöttem gyümölcs kenyeret ma, és majd Szerdán teszem fel a blogomra a postot. Az enyém őszi barack, és áfonyás kombináció!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÓÓÓÓ Elisabeth, most egy kicsit irigykedem a tengerparti sétádra. Én is nagyon szeretek egyedül sétálni a Duna partján, és hallgatni a madárcsicsergést. Na, de a tenger azért mégis más...

      Ma van szerda, így megyek és meglesem a Te gyümölcskenyeredet, biztosan nagyon finom a kétféle gyümölccsel, és a tésztájára is kíváncsi vagyok.

      Törlés
  10. Nagyon köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!!
    Szívesen küldenék mindenkinek egy szeletkét, mert valóban nagyon finom. Eddig kimaradt nálam a gyümölcskenyér, mert túl száraznak gondoltam a tésztáját, de ezt most meg kell cáfolnom, mert ez a recept nagyon jó szaftos. Gyümölcsöt pedig ízlés szerint választhatunk hozzá, nekünk a szilvával bizony nagyon bejött.:)

    VálaszTörlés