2011. január 31., hétfő

Balzsamecetben karamellizált gyümölcsök, mascarponéval.


Megint egy Serényi Zsolt által készített receptet vettem alapul, és változtattam kissé át az én ízlésemre. Ez a változtatás csakis annyiból áll, hogy még Ő körtével készítette, addig én almát, banánt, és mandarint karamellizáltam. A másik aprócska változtatásom pedig annyi volt, hogy én egy evőkanál barna cukrot is tettem a balzsamecetbe. Persze ez el is hagyható, vagy ízlés szerint édesítőszerrel pótolható. A műsorban diétázóknak ajánlotta ezt a receptet, és szerintem is a gyümölcsnapot tartók nyugodtan kipróbálhatják. Zsolt is mascarponéval tálalta, mivel szerinte ennyi egy diétába belefér. Na bizony én meg is fogadtam, és rákerült egy kanál mascarpone, melytől még finomabb lett a gyümölcssalátám. Mindenkinek bátran merem ajánlani, akár diétázik, akár nem, mert így egy igen finom desszertet tud feltálalni.


1 nagyobb alma
1 db banán
4-5 db mandarin
1 dl balzsamecet
1 ek barna cukor (v. édesítőszer)
1 tk vanília aroma
1 ek mascarpone
1 cs vaníliás cukor


Az almát negyedekbe vágni, a magházát kiszedni, majd vékonyan felszeletelni. (nem kell meghámozni!!!)
A mandarint megpucolni és gerezdekre szedni.
A banán haját lehúzni és felkarikázni.

Egy serpenyőbe beleönteni balzsamecetet, hozzáadni a barna cukrot és a vanília aromát.
Kevergetve forráspontig melegíteni.
Ekkor beletenni az almaszeleteket, jól összeforgatni és 3-4 percig párolni. (én fedővel félig lefedve pároltam)
Ezután hozzáadni a mandarint, óvatosan összeforgatni és szintén párpercig párolni. (ekkor már én sem tettem rá fedőt!!!)
Végül hozzáadni a felkarikázott banánt, óvatosan megint összeforgatni és 1-2 percig még párolni.
Ezalatt az idő alatt a balzsamecetes-cukor szépen besűrűsödik, megkaramellizálódik.

Közben a mascarponét simára keverni a vaníliás cukorral.

Tálaláskor tányérra tenni a még meleg gyümölcsöket, majd a tetejére helyezni a mascarponét.
A melegtől a mascarpone szépen elkezd a gyümölcsökre olvadni és ettől nagyon finom lesz.

Cukor nélkül készítve, diétázóknak gyümölcsnapra bátran merem ajánlani, de egy finom desszertként is megállja a helyét.

2011. január 30., vasárnap

Omlós keksz Valentin napra.




Csak két hét és itt van Valentin nap. Ekkor kisebb-nagyobb csecsebecsékkel ajándékozzák meg egymást a párok. Biztosan van azért olyan, aki inkább valami finomsággal szeretne kedveskedni a Kedvesének. Ehhez szeretnék ötletet adni ezzel a kekszrecepttel. Ezért erre az alkalomra pl. a hagyományos csokoládébevonat mellett, most szép rózsaszínű kekszeket is készíthetünk. Bevallom én egy finom süteményt sokkal többre tartok bármilyen csecsebecsénél.:))
Ezt a remek receptet nemrégiben "Ízmorzsák Elif módra"blogban fedeztem fel. Rögtön megtetszett, és gondoltam erre az alkalomra éppen ilyen egyszerű, ám nagyszerű kekszeket fogok sütni. Ő lekvárral ragasztotta össze a szívecskére formázott kekszeket, én ehelyett inkább csokoládéval vontam be. Így is nagyon finom, omlós tésztát kaptam a csokoládé alá rejtve. Mindenkinek bátran merem ajánlani, biztosan nagy sikere lesz vele.







Hozzávalók:

6 dl liszt (kb.2,5 csésze)
2,5 dl porcukor (kb. 1 csésze)
10 dkg vaj
10 dkg mascarpone
1 db tojás
1 tk mandulaaroma
1 kk vaníliaaroma
1 tk sütőpor
csipet só



A szoba hőmérsékletű vajat, és a mascarponét összekeverni, majd ezután hozzáadni a porcukrot, a mandulaaromát, a vaníliaaromát és az egész tojást, és így is jól kikeverni.

Egy tálba beleszitálni a sütőporral és a csipet sóval összekevert lisztet.
Ezután a közepébe mélyedést csinálni, majd beleönteni a mascarponés-vajas masszát.
Jó alaposan összegyúrni, hogy teljesen elváljon az edény falától, és már a kezünkre se ragadjon rá. (ha szükséges még egy pici lisztet adjunk hozzá)
Ezután a tésztát fóliába csomagolva, kb. 1 órára a hűtőbe tenni pihentetni.

A hűtőből kivéve alaposan belisztezett felületen kb. 3-4 mm vékonyra kinyújtani, majd tetszés szerinti formájúra kiszaggatni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd egy kicsit távolabb egymástól, ráhelyezni a kiszaggatott tésztát.
Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 6-8 perc alatt világos színűre sütni. (akkor kell kivenni amikor a széle már kezd egy kicsit barnulni)
A sütőből kivéve rácsra szedni és kihűteni.

Tortabevonó csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd egyesével belemártani a kekszeket, ezután visszatenni a rácsra.
Én a Lidl-be kapható fehér tortabevonó csokoládét színeztem meg piros ételfestékkel, hogy rózsaszínű legyen.





Sweet Valentin Link Party

2011. január 29., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Sült pulykacomb fehérborban párolt zöldségekkel.


Eljött a hétvége és megint egy olyan ötletet szeretnék adni az ebéd elkészítéséhez, amely természetesen nagyon finom, ám mégsem kell órákat a konyhába tölteni az elkészítésével. Pulykacombot sütöttem, de ugye ez csak egy ötlet, így mindenki az ízlésének megfelelő sültet készítsen. Köretnek zöldségeket készítettem, méghozzá sütőzacskóba egy kevés fehérbor és fűszerek társaságában megpárolva. A bortól párolódás közben finom zamatot kapott, viszont az alkoholtartalma teljesen elpárolgott, így aki esetleg amiatt aggódna az is nyugodtan elkészítheti, mert nem fog dalra fakadni a zöldségek elfogyasztása után. Összeállítás után, már csak annyi a dolgunk, hogy betoljuk a sütőbe a húst is, és a zöldségeket is, majd néha rákukkantsunk. A többi pedig a sütő dolga.

A pulykacomb fűszerezése és sütése idekattintva megtalálható!!!! Ezt nem írom most le megint.

Borban párolt zöldségek:

krumpli
sárgarépa
paszternák
zeller
lilahagyma
fokhagyma

majoranna
kakukkfű
bazsalikom
frissen őrölt feketebors
olívaolaj
fehérbor

A zöldségeket megpucolni, majd ízlés szerinti méretűre felvágni.
Egy tálba tenni, és megszórni a fűszerekkel, sózni és borsozni, majd jól összeforgatni.
Egy sütőzacskóba önteni és meglocsolni olívaolajjal. Jól összeforgatni, hogy összekeveredjen az olaj a zöldségekkel.
Végül egy kevés bort önteni a zacskóba, majd a száját jól bekötni és szintén kicsit összerázogatni.
A zacskót egy tepsibe helyezni, majd előmelegített sütőben, közepes lángon készre párolni. (kb. egy óra)
Ezután a sütőből kivenni, majd óvatosan felnyitni a zacskót, de vigyázni a felcsapó gőzre.
Tálaláskor sültek mellé köretként kínálni.

2011. január 28., péntek

Zöldséges fasírt, gombás-rizzsel.



A napokban láttam ezt a receptet a Tv-Paprika egyik új műsorában, melyben Serényi Zsolt cukorbetegek, lisztérzékenyek és diétázók részére ajánl különböző ételeket. Szívesen nézem az Ő műsorait, mert nagyon jó recepteket mutat be, melyek nemcsak egészségesek, de nagyon finomak is. Már több ételt elkészítettem, így bátran kimerem jelenteni, hogy finomak. Nagyon megtetszett ez a zöldségekkel készült fasírt, és mivel már elég régen sütöttem, így nem is volt kétséges hogy elkészítem. Én sertéscombból készítettem, de csirkemellel, vagy pulykamellel is biztosan nagyon finom. Ugyan Ő bő olajban sütötte ki a fasírtotokat, én viszont a jól bevált sütőben való sütéshez ragaszkodtam. Így is elég szaftos lett, és a lakás sem telt meg az olajszaggal. Köretnek, mivel a húsba tettem gombát és még maradt ki, így gombás-rizst készítettem. Persze a köret ízlés szerint készíthető hozzá. Mindenkinek bátran merem ajánlani, mert nagyon finom!!!




50 dk darálthús (sertés, pulyka v. csirkemell)
1-2 marék zöldborsó
1 db vöröshagyma
15 dk gomba
1 sárgarépa (nagyobb)

őröltbors
szerecsendió
2 tojássárgája
2-3 ek zsemlemorzsa
olívaolaj

A vöröshagymát és a gombát apróra felvágni.
Egy serpenyőbe pici olajat önteni, majd megpárolni a hagymát. Ezután kiszedni és kihűteni.

Szintén egy pici olajat önteni a serpenyőbe, majd beletenni az apróra vágott gombát és addig párolni még teljesen zsírjára sül. Ezután kiszedni és kihűteni.

A zöldborsót enyhén sós vízbe 2-3 percig főzni, majd leszűrni és szintén teljesen kihűteni.
A sárgarépát megpucolni és nagy lyukú reszelőn lereszelni.

Egy tálba tenni a darálthúst és hozzáadni a teljesen kihűlt hagymát, gombát, zöldborsót és a lereszelt sárgarépát.
Ízlés szerint fűszerezni, majd jól összekeverni.
Rászórni a zsemlemorzsát, hozzáadni a két tojássárgáját, majd jól összegyúrni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd megspriccelni olívaolajjal.

Vizes kézzel a masszából egyforma méretű gombócokat formálni, majd zsemlemorzsába meghempergetni, végül pedig a sütőpapírral bélelt tepsibe egymásmellé helyezni.
Minden gombóc tetejét szintén megspriccelni egy kevés olívaolajjal.

Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes lángon szép pirosra sütni.
Tálaláskor ízlés szerinti körettel tálalni. Én gombás-rizst kínáltam hozzá.

Díjakat kaptam!!!


Nagy öröm ért a napokban többszörösen is, mivel Ditta, Mesi és Mária , valamint Iván is megajándékozott ezzel a díjjal. Nagyon szépen köszönöm mind a négyüknek, hogy gondoltak rám!!!!
Mivel már kicsit megkéstem ezzel a bejegyzéssel, így szerintem már mindenki többszörösen is megkapta. Ezek után én már név szerint nem küldeném tovább senkinek, viszont megajándékoznák vele minden kedves blogger társamat. Fogadjátok olyan szeretettel, mint amilyennel én adom.






Kreatív blogger díjat már anno kaptam, és akkor is nagyon örültem neki. Nincs ez most sem másképpen. Nagyon köszönöm Dittának és Cakeninek, hogy megajándékoztak ezzel a díjjal is.
Most ezt sem küldeném már tovább, viszont szintén minden kedves blogger társamat megajándékoznák vele. Fogadjátok szeretettel!!!

2011. január 27., csütörtök

Rizskoch újragondolva, és muffin formába sütve.



Ez a rizskoch is úgy indult mint eddig mindig. A hozzávaló rizst szépen megfőztem, kevertem-kavartam, majd egy közepes méretű tepsibe öntettem. Vagyis csak öntöttem volna, de a massza több volt, mint amennyi a tepsibe belefért. Ekkor jött az ötlet, hogy a kimaradt masszát muffin formákba kanalazva süssem meg. Így ízre éppen olyan lett mint a tepsiben sütött, de mégis kicsit más. Kicsit más, kicsit finomabb, na és kicsit kapósabb. Mert bizony sokkal nagyobb keletje volt mint a kockára vágott testvéreinek. Ezek után lehet legközelebb szintén így fogom sütni????? Mindenesetre kisgyerekes anyukák figyelmébe ajánlanám, mert a gyerekeknek biztosan tetszene a formája. Természetesen most is mint mindig borsodóval tálaltam, de készíthető hozzá vaníliás öntet, vagy akár csokoládés is.




5 dl tej
1 dl tejszín
12,5 dk rizs
3 db tojás
5 dk margarin
1 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor
porcukor
citromhéj
mazsola

Egy edénybe önteni a tejet, a tejszínt, egy diónyi margarint, csipet sót, a rizst és egy kevés porcukrot.
Felforralni, majd lefedni a tetejét és előmelegített sütőbe helyezni. Közepes lángon, készre párolni. (én jénai tálba teszem be, így látom amikor a rizsszemek már teljesen magukba szívták a tejet)

A tojásokat kettéválasztani, majd a sárgáját kikeverni a vaníliás cukorral, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral és a pudingporral.
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni.

A megfőtt rizst kivenni a sütőből, majd átönteni egy tálba. Hozzáadni a margarint és jól összekeverni, hogy teljesen felolvadjon.
Ezután hozzáönteni a cukros-pudingos-tojássárgát, belereszelni a citromhéjat és ízlés szerinti mennyiségű mazsolát adni hozzá.
Óvatosan összekeverni hogy a rizsszemek ne törjenek össze.
Végül apránként, szintén óvatosan belekeverni a kemény habbá vert tojásfehérjét.

Szilikonos muffin formát vékonyan kikenni margarinnal, majd belekanalazni a masszát. ( 3/4 részéig legyen benne)

A sütőt előmelegíteni, majd behelyezni a formát és közepes lángon szép pirosra sütni.
A sütőből kivéve, még melegen kifordítani a formából.

Tálaláskor a tetejét porcukorral megszórni, és borsodóval, vaníliás vagy csokoládés öntettel kínálni.

2011. január 26., szerda

Natúr pontyszelet párolt zöldséggel.


Eddig a pontyszeletet vagy halászlébe főztem bele, vagy pedig prézlibe panírozva bő olajba sütöttem ki. Most ezen kicsit változtattam és natúr sütöttem meg, egy egészen pici fűszeres olívaolajban. Nagyon finom lett, sütés közben jól átjárták a hal húsát ezek az ízek. Mivel nem vette körül a húst a panírréteg, így a zsírréteg is kitudott sülni belőle. Persze ettől még nem lett száraz, sőt nagyon finom szaftos, ám zsírmentes halszeleteket kaptam. Nekem nagyon ízlett, így biztos hogy ezután csakis így fogom megsütni a pontyszeletet. Köretnek párolt zöldséget kínáltam hozzá, így a mai ebéd akár diétásnak is nevezhető.

Pác a sütéshez:

0,5 dl olívaolaj
1 tk worchester szósz
1 tk szójaszósz
2 gerezd fokhagyma
szerecsendió
majoranna
kakukkfű
bazsalikom

A halszeleteket besózni és egy kicsit állni hagyni. (7 pontyszeletet sóztam be)

Az olívaolajat egy tálkába önteni , majd hozzáadni a worchester szószt, a szójaszószt, belenyomni a fokhagymagerezdeket, és végül az ízlés szerinti mennyiségű fűszert. (nem kell a fűszerekből csak egy-két csipet)
Jól összekeverni és ezt is egy kicsit állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek.

Egy teflonserpenyőbe önteni a fűszerezett olívaolajat és elkezdeni felmelegíteni.
Ha már kellően felmelegedett, belehelyezni a halszeleteket és szép lassan mindkét oldalát párperc alatt készre sütni. (én sütés közben kétszer átfordítom, hogy teljesen átsüljön)

Közben egy jénaiba beletenni a zöldségkeveréket, ízlés szerint sózni, megszórni őrölt fehérborssal és vajdarabkákat pötyögtetni rá.
Tetejét lefedve, mikróba puhára párolni.
Tálaláskor a halszeletek mellé köretként a párolt zöldséget kínálni.

2011. január 25., kedd

Máktorta vaníliás krémmel.



Ezzel a tortarecepttel a TV-Paprika egyik műsorában találkoztam, nem is egyszer. Rachel Allen sütötte már többször is.(na jó tudom csak egyszer, de többszöri ismétlését láttam már:))) Rögtön az első alkalommal elhatároztam, hogy ezt nekem is meg kell sütnöm. Aztán szépen feledésbe merült, de mivel azóta ismét és ismét megnéztem, hát már nem halogattam tovább. Elkészült végre az én máktortám is. Bizony csak most bánom igazán, hogy eddig halogattam. A tésztája szaftos, a ropogó mákszemtől és a főzött krémtől pedig nagyon finom. Minden mákimádó figyelmébe ajánlanám, és persze mindenkit az elkészítésére biztatnák.





20 cm-es tortaformához:

15 dk vaj
10 dk cukor
10 dk liszt
1 tk sütőpor
7,5 dk mák
3 tojás

A vajat és a cukrot egy keverőtálba tenni, majd robotgéppel elkezdeni keverni.
Ha már elégé sima az állaga, egyesével hozzákeverni az egész tojásokat.
Ezután beleszitálni a sütőporral elkevert lisztet és így is jól kikeverni.
Végül beleönteni a mákot és így is jól kikeverni.

Egy 20 cm-es tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát. Elsimítani, de a közepébe egy kis mélyedést csinálni, így egyenletes magasra jön majd fel a teteje.
Előmelegített sütőben, közepes lángon kb 40 percig sütni.
A nyitott sütőajtónál hagyni párpercig, majd kivéve rácsra tenni és teljesen kihűteni.
Ha teljesen kihűlt a sütőpapírt óvatosan lehúzni róla.
Ezután kettévágni, majd a közben elkészített krémmel megkenni.




Krém:

2 tojássárgája
10 dk porcukor
2 dl tej
1 tk vaníliaaroma
15 dk vaj

A tojássárgákat egy tálba tenni és jól kikeverni.
A tejet és a cukrot egy edénybe önteni és kevergetve, hogy a cukor teljesen feloldódjon jól felmelegíteni.
Ezután állandó keverés mellett a tojássárgához keverni, majd visszatenni a tűzre és mérsékelt lángon, lassan kevergetve 10 perc alatt sűrűre főzni. (besűrűsödik, de még lefolyik a kanálról)
A tűzről levéve kihűteni.
A vajat és a vaníliaaromát jól kikeverni, majd kanalanként hozzákeverni a kihűtött masszát.

A kettévágott tortának az alját megkenni a krémmel, majd ráhelyezni a tetejét és kívül is bevonni a maradék krémmel.
Tetejét mákszemekkel díszíteni.
Tálalás előtt, 1-2 órát állni hagyni hogy az ízek jól összeérjenek.

Cékla-alma-mandarin saláta.



Még nem késő összedobni ezt a finom, vitaminokkal teli salátát ebédre, na de vacsorára biztosan elkészül. Az idei télen elég ritkán sikerül céklát beszereznem, ezért nagyon megörültem, hogy megint sikerrel jártam. Nem is bonyolítottam túl, most csak egy egyszerű salátát készítettem. Nekem nagyon ízlett és bizony nagyon laktató volt. A cékla mellé mindenki ízlésének megfelelő gyümölcsöt választhat, és a tetejét akár pirított mandulával, vagy szezámmaggal is meglehet szórni. Még azelőtt az egyszerű céklasalátán kívül mást nem is készítettem belőle, mostanság egyre többféle étel készítéséhez használom. Levesnek, töltve, chips formájában, de különböző saláták elkészítéséhez is szívesen használom fel a céklát.
Mindenkinek a figyelmébe ajánlanám a többi céklás receptemet is, hátha valaki éppen kedvet kap az elkészítésükhöz.




cékla
alma
mandarin (v. narancs)
citromlé
méz
csípős magos mustár
csipet só
olívaolaj
mandula

A céklát jól megmosni, majd annyi vízbe hogy jól ellepje, feltenni főni.
Ha puhára főtt, akkor megpucolni, majd ízlés szerinti méretűre felvágni. (én kb. 1 órán át főztem)

Az almát meghámozni, és szintén ízlés szerint feldarabolni.
A mandarint megpucolni, majd gerezdekre szedni. (narancs esetén, kisebb darabokra összevágni)

Egy tálba belenyomni a citromlevet, majd hozzáadni a mézet, a mustárt, csipet sót és az olívaolajat és jól összekeverni. (aki édesebben szereti egy pici cukrot, vagy édesítőszert is tehet hozzá)
Ezután beletenni a feldarabolt céklát és a gyümölcsöket, majd kézzel jó alaposan összeforgatni.
Legalább egy óráig állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek. Közben többször kézzel kicsit összeforgatni.
Tálaláskor a tetejét pirított mandulával megszórni.

2011. január 24., hétfő

Joghurtos sárgaborsó főzelék.





Szeretem a sárgaborsó főzeléket, mégis kitudja miért csak nagyon ritkán főzök. Most is egy, a Doctor Pepper által tett megjegyzés mely szerint egy "sárgaborsó főzelékből nehéz lenne bármit is kihozni" (na nem szó szerint írta, de a lényege ez volt) juttatta eszembe ezt a finomságot. Nem is vártam vele tovább, ma bizony eme főzelék volt az ebéd. Na, és hogy azért megcáfoljam a sárgaborsó főzeléket is ellehet készíteni többféleképpen, én pl. joghurttal és mustárral ízesítettem,és nagyon finomra sikerült. Feltétnek pedig egyszerűen csak tükörtojást sütöttem, majd azzal tálaltam. Az ebédünk pedig nem csak egyszerű, de nagyon finom volt.

Mivel úgy látom, hogy a sárgaborsó elégé háttérbe szorult pl. a lencsével szembe, szeretnék megkérni mindenkit, ha tudd valami finom, esetleg különleges receptet, kérem küldje el nekem. Előre is köszönöm!!!





Hozzávalók:


25 dkg sárgaborsó
1 db vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 db húsleveskocka
2 dl natúr joghurt (v. tejföl)
1 ek mustár
1 ek liszt

őrölt fehér bors
víz






A sárgaborsót hideg vízben, többször mossuk át, hogy főzés közben ne habozzon majd.

Ezután tegyük egy edénybe, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a leveskockát, majd főzzük puhára.

A joghurtot és a mustárt keverjük simára a liszttel, majd keverjünk hozzá egy kevés főzőlevet is. Ezután csorgassuk a forrásban lévő borsóhoz, keverjük simára, és főzzük még pár percig, hogy a főzelék kellően besűrűsödjön.

Tálaláskor merjük a főzeléket tányérba, majd ízlés szerinti feltéttel kínáljuk. Én tükörtojással kínáltam, de jól illik hozzá pl. a sült hús, fasírozott, pörkölt......

2011. január 23., vasárnap

Mazsolás-narancsos Túró Rudi torta.




Egyik nagy kedvencünk a Túró Rudi torta. Már a blogírásom kezdetén felkerült az első, és saját ötlet alapján készített változatom. Akkor kakaós piskóta alappal készítettem és bizony nagyon finom volt. Itt megtekinthető!!! Azután a vacsoracsatának köszönhetően, megszületett egy másik, ám szintén nagyon finom Túró Rudi tortám. A napokban pedig Doctor Pepper csábított el egy saját készítésű tortájával, és egyben mindenkit tortakészítésre biztatott. Természetesen én sem tudtam neki ellenállni, olyan remek recepttel rukkolt elő. Igaz a recept remek, a tortáról készült kép csábító, na de nem is én lennék, ha nem változtattam volna rajta. (igaz aki csatlakozott a felhívásához, mindenki másképpen készítette el a saját tortáját) Mondhatom nagyon finomra sikerült, így egy remek tortát tálalhattam megint fel. Gyorsan el is fogyott, mert egyszerűen nem tudtunk neki ellenállni. Mindenkinek bátran merem ajánlani az elkészítését, biztosan nem fog csalódni benne.







20 cm-es tortaformához valók:

6,5 dkg csokoládé (nálam 46 %-tej)
6,5 dkg vaj
8,5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 db tojás
3,5 dkg liszt



A csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd félretenni.

A puha vajat habosra keverni a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzákeverni az egész tojást, majd a lisztet is. Pár perc alatt simára keverni, végül belekeverni az olvasztott csokoládét.

Egy 20 cm-es tortaforma alját kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát és egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél, 150 fokon 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve rácsra tenni és teljesen kihűteni. (ha kihűlt a sütőpapírt lehúzni róla)



Első túrós réteg hozzávalói:

25 dkg túró
1 dl tejszín (nálam Hulala volt)
5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
reszelt narancshéj
10 g zselatin
mazsola



A túrót a porcukorral és a vaníliás cukorral összekeverni, majd belereszelni a narancshéjat. (aki édesebben szereti az több cukrot tegyen bele)

A tejszínt forráspontig melegíteni, majd a tűzről levéve hozzáönteni a zselatint és simára keverni.
Langyosra hűteni, majd a túrós masszához keverni. Ezután ízlés szerinti mennyiségű mazsolát szintén a túrós-masszához keverni.

A teljesen kihűlt tortalapot visszahelyezni a formába, majd rákanalazni a túrós tölteléket és egyenletesen elsimítani a tetejét.
Hűtőbe tenni, hogy a töltelék kellően megdermedjen. (kb. 1 óra)



Második túrós réteg hozzávalói:

25 dkg túró
1 dl tejszín (nálam Hulala volt)
5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
reszelt narancshéj
10 g zselatin
mazsola

tortadara a szóráshoz


A túrót a porcukorral és a vaníliás cukorral összekeverni, majd belereszelni a narancshéjat. (aki édesebben szereti az több cukrot tegyen bele)

A tejszínt forráspontig melegíteni, majd a tűzről levéve hozzáönteni a zselatint és simára keverni.
Langyosra hűteni, majd a túrós masszához keverni. Ezután ízlés szerinti mennyiségű mazsolát szintén a túrós-masszához keverni.

A hűtőből kivenni a tortát, ízlés szerint megszórni tortadarával. Ezután rákanalazni a második réteg túrós tölteléket, tetejét egyenletesen elsimítani, majd visszahelyezni a hűtőbe, hogy a töltelék megdermedjen. (kb. 1 óra)


Tetejére:

10 dkg tortabevonó csokoládé ( tejcsokoládés)


A tortabevonó csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd simára keverni.

A hűtőből kivett torta tetejére csorgatni, majd visszatenni pár percre a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt a tortát ízlés szerint felszeletelni, majd úgy kínálni.


2011. január 22., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Tejfölös-tárkonyos raguleves.


A hétvégére most egy kiadós levesreceptet ajánlanák mindenkinek. Jó sok zöldséggel, na és persze hússal (mert a férfiak szerint csakis azzal lehet jóllakni:))). Tejföllel és tárkonnyal nagyon finom, de persze aki esetleg nem szereti a tárkonyt az ki is hagyhatja belőle. Én sertéscombból készítettem, viszont csirkemellből is nagyon finom. Levesbetétnek petrezselymes-vajas galuskát szaggattam bele. Mivel itt a farsangi fánksütés ideje, második fogásnak akár egy finom fánkot is kínálhatunk mellé.


50 dk sertéscomb
3 db sárgarépa
1 db zöldség
20 dk zöldborsó (fagyasztott)
1 db vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
petrezselyemzöld
1 db paradicsom
1 db paprika
2-3 db babérlevél

őrölt bors
tárkony
ételízesítő
2 dl tejföl
1 ek mustár
1 tk liszt
Floriol olívaolaj


A húst ízlés szerinti nagyságúra felkockázni.
A sárgarépát és a zöldséget megpucolni és szintén feldarabolni. A petrezselyemzöldet apróra vágni.

Egy edénybe olajat önteni, majd beletenni a sárgarépát, a zöldséget és elkezdeni párolni.
Párperc után hozzáadni a megmosott és jól lecsepegtetett húst, összekeverni és addig párolni még a hús kifehéredik.
Ezután vékonyan beleszeletelni a fokhagymát, hozzáadni a zöldborsót és párpercig még tovább párolni.
Közben megszórni ételízesítővel és ízlés szerinti mennyiségű szárított tárkonnyal, és kicsit még párolni.
Ezután rászórni a lisztet, jól összekeverni, majd felengedni annyi vízzel hogy jól ellepje.
Végül beletenni az egész vöröshagymát, a paradicsomot, a paprikát, babérlevelet, az apróra vágott petrezselyemzöldet ízlés szerint sózni és megszórni őrölt borssal.
Felforralni, majd lassú tűzön készre főzni.
A tejfölt és a mustárt simára keverni, majd felengedni egy kevés levessel és így is jól elkeverni.
Végül állandó keverés mellett a levesbe csorgatni.
Ízlés szerint galuskát szaggatni bele, újraforralni és párpercig még főzni.
Én petrezselymes-vajas galuskát szaggattam bele.


Második fogásnak pedig fánkot ajánlanák. Több receptem is van, és mind nagyon finom, így most ízelítőnek, ötletnek néhány recept következik:



2011. január 21., péntek

Joghurtos fánk.



A napokban a facebook Floriol Testőr oldalon találtam rá Lila Füge joghurtos fánk receptjére. Fánkot már többfélét sütöttem, de joghurtosat még nem, így elhatároztam, hogy mindenképpen megsütöm. Nem is vártam vele tovább, ma ez a finom fánk volt az ebédünk. A tésztája kelesztés után egy kicsit lágyabb, de azért könnyen lehet vele dolgozni. Sütés után viszont egy pillekönnyű tésztát kaptam. Saját főzésű sárgabarack lekvárral tálaltam. Természetesen én is Floriol olajban sütöttem, igaz én a triót választottam. Tapasztalatból mondom, hogy a Floriol olajakkal sokkal finomabbak az olajban sütött sütemények és az ételek. Mindenkinek csakis ajánlani tudom a kipróbálásukat.





Kb. 16 db fánkhoz:

1 dl tej
1.5 dl natúr joghurt
2 dkg élesztő
2 ek cukor
25 dkg liszt
1/4 tk szódabikarbóna
csipet só
5 dl  olaj a sütéshez


A joghurtot kelesztőtálba tenni.
A tejet forráspontig melegíteni, majd levenni a tűzről és hozzáönteni a joghurthoz.
Beletenni a cukrot, jól összekeverni és végül belemorzsolni az élesztőt.
Ezután a tál tetejét lefedni és 5 percig pihentetni, majd hozzáönteni a csipet sóval és a szódabikarbónával összekevert lisztet.

Keverőlapáttal jól összekeverni, tetejét liszttel megszórni, majd a tál tetejét lefedve, egy órán át meleg helyen keleszteni.

Kelesztés után, lisztezett felületre borítani, majd a tetejét is jól megszórni liszttel és tenyérrel ujjnyi vastagra szétnyomkodni. (kelesztés után elég lágy lesz a tészta, ezért bőven alá kell lisztezni hogy ne ragadjon le)
Fánkszaggatóval kiszaggatni, majd egy konyharuhával letakarva még 20 percig keleszteni.

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd óvatosan belehelyezni a fánkokat. (egyszerre legfeljebb 3-4 db-ot, mert sütés közben nőni fognak)
Mindkét oldalát szép pirosra sütni, majd lecsepegtetni és papírtörlőre kiszedni.

Még melegen porcukorral megszórni és ízlés szerinti lekvárral tálalni.

2011. január 20., csütörtök

Cékla májas-baconös töltelékkel.



Lehet kicsit furcsának tűnik ez a recept, de bátran merem ajánlani, mert nagyon finom és főként igen laktató. Szeretem a sült céklát és arra gondoltam, miért is ne lehetne megtölteni. Manapság már minden zöldségfélét fellehet dobni, egy finom töltelékkel. Volt itthon csirkemáj és bacon, így ezekből készítettem el a tölteléket, majd az előzőleg megfőzött céklába töltöttem bele. Végül irány a sütő, és a sütési idő vége felé, még reszelt sajttal is megszórtam. Nekem nagyon ízlett, és minden céklaimádónak bátran merem ajánlani.




6 db cékla
3-4 db csirkemáj
5 dk bacon
1db lila hagyma (kisebb)
2-3 gerezd fokhagyma
ételízesítő
őrölt fehérbors
majoranna
szerecsendió
gyömbér(zacskós őrölt)
olívaolaj
sajt

Lehetőleg egyforma nagyságú céklát választani, (nekem ez sajnos nem sikerült) majd jó alaposan megmosni és feltenni főni.
Ha megfőtt (kb. másfél óra) akkor kiszedni a vízből, és teljesen kihűteni.
Ha kihűt, megpucolni, majd a belsejébe mélyedés vájni.(óvatosan kell bánni vele, mert könnyen elreped. én mokkás kanállal vájtam ki)
Ameddig a cékla fől, ellehet készíteni a tölteléket.

A csirkemájat, a lila hagymát és a bacont felkockázni.
Egy serpenyőbe elkezdeni pirítani a bacont. Ha már kezd szint kapni hozzáadni a hagymát, majd vékonyan beleszeletelni a fokhagymát is.
Ha kellően megpárolódott, hozzáadni a feldarabolt csirkemájat, és ízlés szerint fűszerezni.
Párperc alatt, többször átkeverve készre sütni.

A tölteléket belekanalazni a céklába.
Egy tepsibe kevés olívaolajat önteni, majd egymásmellé helyezni a megtöltött céklákat.
Megszórni egy pici őrölt gyömbérrel és egy pici őrölt borssal, majd megspiccelni olívaolajjal.

Előmelegített sütőbe, magasabb hőfokon kb. 30 percig sütni. (én légkeverésnél 180 fokon sütöttem)
A sütési idő vége előtt kivenni a sütőből, és reszelt sajttal megszórni, majd visszahelyezve addig sütni , még a sajt ráolvad.
Melegen tálalni. Nagyon kiadós és laktató.

2011. január 19., szerda

Őzpörkölt főtt krumplival.



Nagyon szeretem a vadhúsból készült ételeket, de bekel hogy valljam én még nem főztem. Eddig úgy véltem, a vad elkészítésének másak a szabályai, mint egy átlagos ételnek. Ezt az elgondolásomat, most éppen saját magam cáfoltam meg. A napokban ajándékba kaptam egy darabka őzlapockát. Nem akartam megsérteni a kedves ajándékhozót, így első nekifutásom az internet böngészésével kezdődött. Több receptet, jó tanácsot átfutottam, és végül megszületett a saját készítésű pörköltem. Főzés közben kicsit azért aggódtam, de amint kiderült teljesen feleslegesen. Nagyon finomra sikerült, és nem is olyan nagy nehézség az elkészítése. Köretnek sós vízben főtt krumplit készítettem, mert szerintem ez illett hozzá a legjobban.




1 kg őzlapocka
1 nagy vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
15-20 dk bacon
1 db paprika
1 db paradicsom
köménymag (egész)
majoranna
3-4 szem borókabogyó

pirospaprika
csípős Piros Arany
Erős Pista (paprika keverék)
2-3 dl félédes vörösbor
víz

A húst lefejteni a csontról, majd ízlés szerinti méretűre feldarabolni.
A bacont és a vöröshagymát apróra felkockázni, a paradicsomot és a paprikát vékonyan felszeletelni.

Egy edénybe beletenni a bacont és elkezdeni zsírjára sütni.(ha kevés lenne, akkor egy kevés zsírt is tenni hozzá)
Ha már kezd egy kis színt kapni hozzáadni a vöröshagymát és együtt párolni tovább. Közben belenyomni a fokhagymát, és megszórni egész köménymaggal.
Ezután beletenni először a felszeletelt paprikát majd a paradicsomot is. Párpercig így párolni tovább, majd hozzáadni a feldarabolt hús és a csontot.
Jól összeforgatni és addig párolni, még a hús kifehéredik.
Ekkor ízlés szerint fűszerezni, megszórni pirospaprikával és jól összekeverni.
Végül felönteni annyi vízzel, hogy ellepje. Kiforralni, majd mérsékelt lángon főzni.
Ha már félpuhára főtt a hús, akkor hozzáönteni a vörösbort. Megint kiforralni és addig főzni még a hús teljesen megpuhul és jó sűrű lesz a szaftja. (ha szükséges, akkor a bort pótolni kell főzés közben)

Tálaláskor ízlés szerint főtt krumplit, galuskát, vagy friss kenyeret kínálhatunk hozzá.

2011. január 18., kedd

Citromos-mákos palacsinta.



A napokban a GasztroTipp oldalon nézelődve találtam rá Ildinyó palacsinta receptjére. Rögtön megtetszett és amint láttam, nem csak nekem, mert már mások is megsütötték. Nem is halogattam tovább, nálam is elkészült egy kisebb adag palacsinta. Egyszemélyes adag, és bőven jóllehet lakni vele. Persze aki egy egész családnak süti az mindenképpen emeljen a hozzávalók mennyiségén.(Ildinyónál nagy adaghoz való recept található) Kicsit sűrűbb a tésztája, így a merőkanállal alakítottam ki a méretét, és a vastagságát is. Így is gyorsan átsültek a palacsinták. Málnadzsemet főztem hozzá, mellyel nagyon finom volt. Persze lekvárral is tálalható, sőt még a mogyorókrémet is eltudom képzelni mellé.





10 dkg liszt
1 dkg mák (egész)
1 dkg cukor
1/2 sütőpor
csipet só
1 db tojás
1/2 citrom leve
citromhéj
1 ek olaj
16 dkg tejföl és tej keveréke


Egy tálba összekeverni a lisztet, a mákot, a csipet sót, a sütőport, a cukrot és a reszelt citromhéjat.

Egy másik tálba beleütni a tojást, majd hozzáadni az olajat és a tejfölös-tej keverékét. (tej és a tejföl fele-fele arányba legyen keverve) Ezután jól kikeverni.

Végül a száraz hozzávalókhoz hozzákeverni a folyékony hozzávalókat, és szintén jól összekeverni.

A palacsintasütőt kicsit kikenni olajjal, majd kisebb palacsintákat sütni belőle.

Tálaláskor lekvárt kínálni mellé. Én málnadzsemet főztem és azzal tálaltam.


Málnadzsem:

10 dkg málna (fagyasztott)
1 dl vörösbor
cukor (v. édesítőszer)
1 cs vaníliás cukor
fahéj
reszelt narancshéj
1 ek keményítő

A málnát a borral, a cukorral, a fahéjjal és a reszelt narancshéjjal feltenni főni. Felforralni, majd a hőfokot mérsékelve kb. 5-6 percig főzni.

A keményítőt egy pici vízzel simára keverni, majd állandó keverés mellett a málnához önteni.
Kevergetve addig főzni még besűrűsödik.

Tálaláskor langyosan a palacsinták tetejére csorgatni.

2011. január 17., hétfő

A legegyszerűbb cukkini főzelék.





Nevetségesen egyszerű, ám annál finomabb ez a cukkini főzelék. Szerencsére a nyáron nagyon sokat termet a cukkini, így a fagyasztóba is került belőle bőven. Igaz fagyasztás után, már csak főzeléket, és krémlevest készítek belőle, mert kiengedett állapotban rántani, vagy tölteni már nem lehet. Mivel ma nem sok kedvem volt a főzéshez, viszont enni azért kell, hát előkaptam egy adag cukkinit a fagyasztóból. Nem bonyolítottam túl ezt a főzeléket, ám meglepő módon nagyon finomra sikerült. A cukkinit vöröshagymával, fokhagymával, fűszeresen puhára főztem, majd botmixerrel pépesítettem. Végül kukoricaliszttel simára kevert tejföllel besűrítettem, és már tálalhattam is. A főzelék mellé pedig szezámmagos panírban készült rántott csirkemájat kínáltam, így lett teljes az ebéd. Nyáron friss, zsenge cukkiniből pedig még ennél is finomabb főzeléket készíthetünk, ilyen egyszerű módon. (további cukkinis receptek itt megtalálhatóak)







Hozzávalók:

50 dkg cukkini
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma

1 db húsleveskocka
őrölt fehér bors
1-2 ek kukoricaliszt
3-4 ek tejföl







 A cukkinit, a vöröshagymát, és a fokhagymát ízlés szerint daraboljuk fel. Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, majd sózzuk, borsozzuk, és adjuk hozzá a leveskockát.
Főzzük puhára, majd botmixerrel pépesítsük.

A kukoricalisztet keverjük simára a tejföllel, majd adjuk hozzá a pépesített cukkinihez. Kézi habverővel keverjük simára, majd forraljuk újra fel. Ezután mérsékeljük a lángot, és kevergetve főzzük még pár percig.

Tálaláskor a főzelékhez ízlés szerint kínálhatunk sült húst, fasírtot, tükör tojást, vagy éppen mint én most, rántott csirkemájat.


2011. január 16., vasárnap

Kelt hájas tészta lekvárral.




Már jó régen sütöttem lekváros hájas süteményt, pedig nagyon szeretjük. Régen alig vártam a disznóvágást, hogy friss hájat tudjak eltenni és néhányszor élvezzük ezt a finom süteményt. Aztán az egészséges táplálkozás jegyében, szépen száműzve lett a sütemények közül. Közben eltelt jó pár év, és most már valahogy kevésbé sem tudom követni mi is számít egészséges táplálkozásnak. Viszont a disznóvágás decemberben megvolt, és én alig vártam hogy megint legyen friss háj. Rögtön konyhakészen csomagoltam el, így ha sütni akarok csak elő kell venni a fagyasztóból.Tegnap aztán hozzáfogtam az első adag felhasználásához, és elkészült a kelt hájas tészta. Anyukám mindig ezt az élesztős változatot sütötte, nagyon szerettük és én is szívesen sütöm. A tésztája a kelt és a leveles tészta keveréke, és nagyon finom. Főleg langyosan nem lehet ellenállni neki. Elég időigényes, mert sokat kell a tésztát pihentetni, így csakis akkor érdemes nekilátni a sütésnek, ha bőven van rá idő. A frissen kisült, illatozó kiflik, vagy párnácskák, viszont kárpótolnak a konyhában töltött időért.






 Hozzávalók:

70 dkg liszt
40 dkg háj (tisztítva,darálva)
2 ek tejföl
2 egész tojás
1 dl fehérbor (v. 1 ek ecet)
1 mk só
1 kk cukor
2 dkg élesztő
víz
dió


A hájat 1-2 óráig vízben áztatni, majd szárazra törölni, lehártyázni és húsdarálón ledarálni.
10 dkg liszttel jól összedolgozni, majd felhasználásig hideg helyre tenni.

A megmaradt lisztet egy tálba tenni, majd mélyedést csinálni a közepébe és beleütni egy egész tojást és egy tojássárgáját.
 Az élesztőt elkeverni egy pici vízzel és szintén beleönteni.
Ezután hozzáadni a többi hozzávalót, és elkezdeni összedolgozni, hogy kelt tészta keménységű legyen. A vizet apránként adagolni, nehogy túl lágy legyen a tészta. (egy közepes keménységű tésztát kell gyúrni, ami már nem ragad, de még elég lágy)
Végül deszkára borítani, kicsit átgyúrni, majd jól belisztezett felületre tenni, tetejét letakarva 30 percig pihentetni. (én azzal a tállal takarom le amibe összegyúrtam)

Pihentetés után a tésztát vékonyra kinyújtani, majd rákenni a liszttel összedolgozott hájat. (én kézzel apró darabokba ellapogatom és úgy terítem be vele a tésztát)
Ezután felcsavarni, majd a sodrófával veregetve téglalap alakúra lapítani, végül vékonyra kinyújtani.
Ezután az alsó felét felhajtani a közepéig, majd a felső felét szintén a közepéig hajtani. Ezután a jobb felét hajtani a közepéig, majd a bal felét hajtani a közepéig. Végül összehajtani mintha egy könyv lenne. Letakarva 20 percig pihentetni.
Utána még kétszer megismételni ezt a folyamatot. (tehát vékonyra kinyújtani a tésztát és ismét a hajtogatás, majd a pihentetés következik)

A tésztát végül téglalap alakúra nyújtani úgy, hogy kb. félcenti vastag legyen. Késsel ízlés szerinti nagyságú kockákra felvágni, majd minden kockára lekvárt tenni.
Ezután ráhajtani a tésztát, kicsit újjal lenyomkodni, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire egymásmellé tenni.
Tetejét felvert tojásfehérjével megkenni, és apró darabokra vágott dióval megszórni.

Előmelegített, forró sütőbe tenni, majd kb. 20 perc alatt szép pirosra sütni.
A sütőből kivéve, még melegen a tetejét porcukorral megszórni.

Kicsit hűlni hagyni, majd tálalni. Langyosan a legfinomabb!!!


2011. január 15., szombat

Hétvégi receptajánló !!! Grillezett pulykamell, párolt zöldséggel.


Hétvégére egy gyorsan elkészíthető, és főként nagyon egészséges ebéd elkészítését ajánlanám. Nálunk a tegnapi nap, zajlott az egészséges táplálkozás jegyében, így ma egy kicsit bűnözhettem és hájas kiflit sütöttem. Na de ez majd egy következő bejegyzés lesz. Addig is visszakanyarodva ehhez a recepthez, még a karácsonyra vásárolt pulykamellből tettem el párszeletet és azt pácoltam be, majd serpenyőbe sütöttem meg. (a kinti grillezéshez még igencsak hideg az idő) Köretnek mexikói zöldségkeveréket pároltam, és ez éppen elég is volt a hús mellé. Persze ízlés szerint készülhet csirkemellből, de a köret szerintem úgy is elég hozzá. Legalábbis nekünk bőven elég volt. Egy jó félóra alatt elkészíthető, finom, egészséges és nagy előnye még, hogy nem kell órákat a konyhába tölteni a főzéssel.

6 szelet pulykamell
mexikói zöldségkeverék

vaj
őrölt fehérbors

A páchoz:

olívaolaj

majoranna
bazsalikom
szerecsendió
fokhagyma
szójaszósz
worchester szósz

A hússzeleteket nagyon óvatosan húsklopfolóval kicsit megveregetni.

A páchoz valókat egy tálba tenni, belenyomni a fokhagymát, majd jól beleforgatni a hússzeleteket.
1-2 órára hűtőbe tenni, de közben többször átforgatni, hogy a páclé mindenhol jól átjárja.

Egy teflon serpenyőbe beleönteni a hús alatt összegyúlt páclét, majd ha már kellően felmelegedett, beletenni a hússzeleteket.
Alacsony hőfokon, 5-6 percig sütni, majd átfordítani és a másik oldalát szintén párperc alatt szép pirosra sütni.

Közben a zöldségkeveréket egy jénaiba tenni, majd ízlés szerint sózni, megszórni őrölt fehérborssal, és vajdarabokat pötyögtetni a tetejére.
A jénai tetejét lefedve, a mikróba közepes fokozaton, kb. 20 perc alatt puhára párolni. (sütőben is meglehet párolni) Közben többször jól átkeverni.
Tálaláskor a sült pulykamell mellé a párolt zöldséget köretként kínálni.

2011. január 14., péntek

Gyümölcsleves fahajas tejszínhabbal.


Tegnap nézelődés közben Dittához is bekukucskáltam mint, minden nap, és nála megláttam hogy gyümölcslevest főzött. Nagyon guszta volt, tele sok-sok gyümölccsel. Rögtön el is döntöttem, hogy ma nálunk is ez lesz az ebéd. Igaz én csak cseresznyéből és almából főztem, de ízlés szerint bármilyen gyümölcsből készíthető. Viszont, hogy egy kicsit feldobjam, tejszínhabbal tálaltam. A tejszínbe felverés előtt fahajat szórtam, majd tálaláskor szintén azzal szórtam meg a tetejét. Mivel most hideg van, így langyosan tálaltam. Nagyon finom volt, ahogy a selymesen-krémes levesen szétterült a tejszínhab. Közeleg a hétvége, így akár desszertként is készíthető egy finom gyümölcsleves.

cseresznye (fagyasztott, befőtt)
alma
tejszín
vaníliás pudingpor
cukor
vaníliás cukor
fahéj
szegfűszeg
reszelt narancshéj
Hulala (v. habtejszín)

A kimagozott cseresznyét felönteni annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd beletenni a fűszereket, a cukrot, a reszelt narancshéjat és félpuhára főzni. (én fagyasztott cseresznyét tettem bele, ha befőttből készül, akkor a levét is hozzáönteni)

Az almát megpucolni, ízlés szerint feldarabolni, majd a félpuhára főtt cseresznyéhez tenni.
Addig főzni, még az alma is puhára fő. (vigyázni, mert gyorsan megpuhul, nehogy szétfőjön)

A pudingport simára keverni a tejszínnel, majd állandó keverés mellett, óvatosan a levesbe csorgatni. Jól kiforralni és párpercig még főzni.
Végül levenni a tűzről és langyosra hűteni.

A Hulalába őrölt fahajat szórni, majd kemény habbá verni.

Tálaláskor a langyos leves tetejére kanalazni a fahajas tejszínhabot.

2011. január 13., csütörtök

Lúdláb torta.





Karácsonyra sütöttem meg ezt a tortát, de valahogy megfeledkeztem róla, pedig maga a torta, nehezen felejthető volt. Mivel jó ideje készültem már arra hogy Lúdláb tortát süssek, így több receptet is áttanulmányoztam. Mivel szinte mindegyik recept más volt, így végül a saját ízlésemre formálva készült el a krém. Egy vékony piskótalapot sütöttem, majd arra került rá a habos-meggyes krém. A torta tetejét egy kissé vastagabb ganache krémmel (csokoládékrémmel) vontam be, így szeletelésnél nem repedt szerteszét, és a tortához is nagyon jól illett.






Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

2 db  tojás
6 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 ek forró víz
6 dkg liszt


A keverőtálba tegyük bele a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat. 

Ezután keverjük jó habosra, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig.

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd fakanállal, óvatosan keverjük, forgassuk össze.

A sütőformát béleljük ki sütőpapírral (v. zsírozzuk és lisztezzük ki), majd egyenletesen simítsuk bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 12-15 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 12 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki teljesen.





Krém hozzávalói:

20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
20 dkg vaj
2 dl tej
1 cs csokoládés pudingpor
10 dkg étcsokoládé (70%-os)
2 ek rum
3 dl Hulala (v. habtejszín)
1 üveg magozott meggybefőtt


A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a rumot, és a felkockázott puha vajat, majd keverjük jó habosra.

A pudingport keverjük simára a tejjel, majd állandó keverés mellett főzzük sűrűre. A tűzről levéve, rögtön adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, majd addig keverjük még felolvad, és a massza teljesen kihűl.

Ezután állandó keverés mellett, apránként adjuk hozzá a vajas keverékhez, majd keverjük simára.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd fakanállal, óvatosan keverjük össze a krémmel.

A sütőpapírral kibélelt tortaformába helyezzük vissza a teljesen kihűlt tésztát, majd egyenletesen kanalazzuk rá a krém felét.

Ezután ízlés szerint rakjuk ki a meggyszemekkel, majd szintén egyenletesen kanalazzuk rá a maradék krémet. 

Ezután pár órára helyezzük be a hűtőbe (v. tegyük hideg helyre) hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.






Ganache krém (csokoládékrém) hozzávalói:

10 dkg étcsokoládé (70%-os)
1 dl Hulala (v. habtejszín)
1 tk vaj


A tejszínhez adjuk hozzá a vajat, majd állandó keverés mellett, melegítsük forráspontig.

Ekkor vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, és keverjük simára.

A tortát vegyük ki a hűtőből, helyezzük rá egy tálcára, és az éppen csak langyos csokoládékrémmel vonjuk be. (ízlés szerint az oldalát is bevonhatjuk a csokoládékrémmel)

Ezután helyezzük be a hűtőbe, hogy a csokoládékrém teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt a tortát ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.


2011. január 12., szerda

Céklasaláta sajtkosárban.



Télen igen sokszor veszek céklát, és készítem el főleg salátának. Igaz már levest is főztem belőle, sőt még tésztát is ízesítettem vele, és nekem nagyon ízlett. A céklás receptek itt megtekinthetőek, hátha valaki kedvet kap az elkészítésükhöz. Mostanában többfelé találkoztam céklás süteménnyel, és hamarosan én is megpróbálkozom vele, mert nagyon kíváncsi vagyok, milyen is lehet a céklától az íze. Most viszont egy könnyű salátát készítettem, és kétféle sajtból készített kosárkában tálaltam. Már maga a saláta is nagyon finom volt, de így a ropogós sajttal együtt.....Remek ebéd kerekedett a kettő együtteséből, és még igen laktató is volt. A sajtkosárka elkészítése is nagyon egyszerű, és percek alatt elkészül. Persze a saláta sajt nélkül, sültek mellé is tálalható. Mindkét változatban, bátran merem ajánlani mindenkinek.







 Hozzávalók:


6 db cékla (közepes méretű)
2 db alma
2-3 dl tejföl
majonéz
csípős mustár

cukor (v. édesítőszer)


A céklát puhára főzni, majd kihűteni és lehámozni a külső héját, végül ízlés szerinti méretűre feldarabolni.
Az almát szintén meghámozni, majd akkorára feldarabolni mint a cékla.

Egy tálba tenni a tejfölt, a majonézt, egy pici csípős mustárt, csipet sót, és ízlés szerint cukrot, vagy édesítőszert és jól kikeverni. (én magos-csípős mustárt tettem bele)

Végül a feldarabolt céklát és az almát egy tálba tenni, majd ráönteni a jól kikevert tartármártást.
1-2 órát pihentetni, közben többször átkeverni, hogy az ízek jól összeérjenek.


Sajtkosár hozzávalói:

15 dkg trappista sajt
15 dkg edami sajt


Az ízlés szerinti fajtájú sajtokat, külön-külön lereszelni.
Sütőpapírra kör alakban először a trappista sajtból tenni, majd a tetejére edami sajt kerüljön.
Mikróba pizzasütő fokozaton, 2 perc alatt szép pirosra sütni. (akinek nincs ilyen fokozat a mikróján, az tepsire téve, magas hőfokon, sütőben is megsütheti)
Kivéve, rögtön egy formára ráfordítani és kicsit rányomkodni, hogy felvegye a kosárformát. (én egy pohárra fordítottam rá, ettől kapta a kosárformát)
A formán hagyni kihűlni!!!! (gyorsan kihűl és megkeményedik)

Tálalás előtt a sajtkosarakba kanalazni a salátát, és úgy tálalni.

2011. január 11., kedd

Paszternák-püré.




A kacsasült és a fügés párolt káposzta mellé készítettem még köretnek ezt a pürét. Először krumplipürére gondoltam, de amikor megláttam a paszternákot (amely saját termés), arra gondoltam, miért is ne lehetne a köret most egy kicsit más. Levesnek megfőzve, húsok mellé megpárolva már többször készítettem, és a húslevesbe is mindig kerül paszternák. Tehát mivel eddig szerettük, így már hozzá is láttam az elkészítéséhez. Persze azért egy kevés krumpli is került bele. Szerecsendióval és borssal ízesítve, tejszínnel és margarinnal jól kikeverve, nagyon finom volt.







Hozzávalók:

4-5 db paszternák
1 db krumpli
5 dkg margarin
tejszín

őrölt fehér bors
szerecsendió


A paszternákot, és a krumplit megpucolni, majd ízlés szerint feldarabolni.

Egy edénybe tenni és felönteni annyi enyhén sós vízzel, hogy jól ellepje, majd puhára főzni.

Amikor puhára főtt, leszűrni róla a vizet, majd hozzáadni a margarint és robotgéppel elkezdeni keverni.

Közben ízlés szerint fűszerezni és hozzáönteni egy kevés tejszínt.(a tejszínt apránként önteni hozzá, nehogy túl híg legyen a püré)

Krémesre, jó habosra keverni, majd visszatenni a gázra és fakanállal kevergetve, pár perc alatt kicsit összemelegíteni.

Húsok mellé köretként tálalni.

2011. január 10., hétfő

Fügés pároltkáposzta.



A vasárnapi kacsasült mellé párolt káposztát terveztem, és mivel fejes káposztám volt itthon, így adott volt, hogy abból készítem el. Már éppen a káposztát vágtam össze, amikor eszembe jutott, hogy még az ünnepekre vettem aszalt fügét, és az egyik csomag olyan kemény volt, hogy képtelenség volt elrágcsálni. Gondoltam leszeletelem, és hozzáteszem majd a párolódó káposztához, mert elrontani biztosan nem fogja. Akkor még nem sejtettem, hogy milyen jó ötlet, és a káposztának remek íze lesz az édes fügétől. Nagyon finom lett!!! A finom ropogós kacsasült, és az édes fügés káposzta remekül illettek egymáshoz. Köretként még paszternák pürét készítettem, mely szintén illett ehhez a párosításhoz. Most készítettem fügés káposztát először, de azt már tudom, hogy nem utoljára. Mindenkinek bátran merem ajánlani, biztosan nem fog csalódni ha elkészíti.








 Hozzávalók:

1 kisebb káposzta
1 db vöröshagyma
4-5 ek méz
2 dl édes fehérbor
csipet só
2 db babérlevél
1 cs aszalt füge
olívaolaj


A káposztát vékonyra leszeletelni, majd enyhén besózni, és kicsit állni hagyni.
A hagymát megpucolni, félbevágni és vékonyan felszeletelni.

Egy edénybe beletenni a mézet, habosodásig melegíteni, majd beleönteni egy kevés olívaolajat. Ezután hozzáadni a felszeletelt vöröshagymát, és elkezdeni párolni.
Amikor már kicsit összeesett, hozzáadni a jól kinyomkodott káposztát, összeforgatni, majd felönteni a borral. Ezután beletenni a babérlevelet, és lefedve elkezdeni párolni.

Közben ízlés szerinti méretűre feldarabolni a fügét, majd a félig megpárolódott káposztához keverni.
Lefedve, néha óvatosan átkeverve, szép lassan puhára párolni.

Közben ha szükséges, még egy kicsi bort önteni alá, és ízlés szerint mézzel, vagy egy pici cukorral utána ízesíteni. (mi édesebben szeretjük, így én édesítőszerrel még kicsit utána ízesítettem)

Tálaláskor sültek mellé köretként kínálni.

2011. január 9., vasárnap

Főzött fánk, kinyomós fánk, vagy minek is nevezzelek.


Elkezdődött a farsangi fánkszezon, már alig vártam, mert szeretem a fánkot mindenféle formában megsütve. Most erre az igen egyszerű receptre esett a választásom, mivel kb. félóra alatt elkészíthető, és feleannyi idő sem kell ahhoz hogy a tányéron csak a hűlt helye maradjon. Főzött fánk az eredeti neve, mert a tésztát meg kell főzni, vagyis pirítani egy kicsit. Kinyomós fánk nevet pedig azért kapta, mert eredetileg egy speciális kinyomóval lehetett a forró olajba nyomni. A nagymamának volt ilyen kinyomója, de az idő folyamán sajnos elkallódott, így jó ideig kanállal szaggattam az olajba. A mostanában kapható kekszkinyomókhoz van olyan csillagforma mellyel, szép kis fánkokat lehet kinyomni, de én most mégis az egyszerűbb, kanalas változatot választottam. Persze ettől csakis a fánk formája lett más, mert az ízén ez semmit nem változtatott, sőt most Floriol olajban sütöttem és ettől még finomabb lett. Az olajat egyáltalán nem szívta magába, mindenkinek csakis ajánlani tudom a Floriol olajakat, akár sütéshez, akár főzéshez, mert az étel sokkal finomabb lesz tőle. Vaníliás porcukorba jól megforgatva és vörösboros-málnadzsemmel tálalva, nagyon-nagyon finom volt ez az egyszerű fánk.




15 dk liszt
2 dl víz
8 dk margarin
3 db tojás
csipet só
olaj

A vizet a margarinnal és egy csipet sóval feltenni forrni.
Ha már forr, állandó keverés mellett hozzákeverni a lisztet. Kislángon 3-4 percig kevergetve kicsit lepirítani. (ezalatt az idő alatt teljesen elválik az edény falától, de nem ég le)

Ezután levenni a tűzről, majd robotgéppel elkezdeni keverni a forró tésztát. Keverés közben egyesével hozzákeverni az egész tojásokat.(minden tojással jól elkeverni)
Végül ha már mindhárom tojás belekerült, párpercig még keverni, hogy teljesen sima állagú legyen a massza.

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd egy kávéskanállal kis halmokat szaggatni bele a tésztából. (ne kerüljön bele egyszerre sok, mert sütés közben megnő a tészta) Az első adagot nagylángon sütni, majd a lángot mérsékelve sütni a többi fánkot.( az első adag sütésénél kellően felforrósodik az olaj, így a többit már csak kislángon szabad sütni, nehogy hírtelen süljenek a fánkok)

Sütés közben többször átfordítani a tésztát, hogy átsüljön és pillekönnyű legyen. (én 4-szer, 5-ször átforgatom sütés közben)
Ezalatt az idő alatt a fánkok megnőnek és szép pirosra sülnek.

Ha már szép pirosra sültek, kiszedni és papírtörlőre tenni, hogy a felesleges olajat felszívja.
Végül vaníliás cukorral összekevert porcukorba jól meghempergetni.
Tálaláskor kínálhatunk hozzá lekvárt, csorgathatunk rá csokoládét, de csak megcukrozva is nagyon finom.

Mivel nekem volt lefagyasztott málnán, így dzsemet főztem hozzá, és azzal tálaltam.

Vörösboros- málnadzsem:

20 dk málna
1,5 dl édes vörösbor
cukor (v. édesítőszer)
fahéj
narancshéj
2 cs vaníliás cukor
1 ek keményítő

A málnát a borral, a cukorral, reszelt narancshéjjal és egy pici fahéjjal feltenni főni. Felforralni, majd párpercig lassú tűzön néha megkeverve főzni.

A keményítőt egy pici vízzel simára keverni, majd állandó keverés mellett a málnához önteni.
Addig főzni még besűrűsödik, majd lezárni, kihűteni és tálaláskor a fánkra csorgatni.