2011. július 16., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Édes-csípős csirkeszárny.






Nagyon ritkán vásárolok csirkeszárnyat, igazából nem is tudom megmondani hogy miért, de ennek mostantól vége, mert ezek az édes-csípős pácban sütött szárnyak, annyira finomak lettek, hogy hamarosan ismét elkészítem majd. Mivel ma nem volt olyan nagy meleg, így bátran bemertem üzemelni a sütőmet, (persze azért ma sem fogunk fázni:)))) és mindenkit erre biztatnák. A pácolással gyorsan elkészülünk, és utána már a többi a sütő dolga. Köretnek krumplipürét készítettem, és tálaláskor pedig paradicsomsalátát kínáltam hozzá. Viszont kínálhatunk mellé csak egy finom salátát, mert úgyis remek ebéd, vagy éppen vacsora kerekedik belőle.





 Hozzávalók:

12 db csirkeszárny (kb. 1 kg)
3 ek méz
1,5 dl Floriol étolaj
2 tk Erős Pista (v. csípős paprikakrém)
1-2 ek balzsamecet
1 dl fehérbor (v. víz)
2-3 gerezd fokhagyma
1 tk majoránna
1 kk bazsalikom
1 ek szezámmag
só (ízlés szerint)
1 tk pirospaprika






A csirkeszárnyat tisztítsuk meg a pihéktől, majd folyó víz alatt mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd papírtörlővel töröljük szárazra. (Én minden hiedelemmel ellentétben mindig megmosom a húst, mert kitudja ki fogdosta össze, lehet még a földön is járt.... ezért, ha lehetséges kíméljetek a kioktatástól, mert nem vagyok rá kíváncsi!!!!!) 

Ezután sózzuk be a húst, majd hagyjuk állni, míg elkészítjük a pácot.

Egy tálba kanalazzuk bele a mézet, öntsük hozzá az olajat, adjuk hozzá a fűszereket, a balzsamecetet, ízlés szerint a csípős paprikakrémet, a szezámmagot és a pirospaprikát, majd a préselt fokhagymát.(ennyi paprikakrémtől enyhén csípős lesz, tehát aki csípősebbre szeretné, az több csípős paprikakrémet tegyen hozzá)

Ezután alaposan keverjük össze, majd forgassuk bele a csirkeszárnyat, és hagyjuk 1-2 órát, vagy egy egész éjszakát a pácban állni, hogy az ízek jól átjárják.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymás mellé a bepácolt szárnyakat, és a visszamaradt pácot öntsük rá. Ezután öntsük alá a bort (v. vizet) majd alufóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. egy óra alatt pároljuk puhára.

Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra mindkét oldalát a csirkeszárnyaknak. (Ha sok lenne alatt a lé, öntsünk le belőle, és olajjal pótoljuk..... valamint sütés közben egyszer fordítsuk át a húst.) 

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet, vagy salátát. 

Én krumplipürét és paradicsomsalátát készítettem, majd azzal tálaltam a szép pirosra sütött szárnyakat.


5 megjegyzés:

  1. Ezt ki is fogom próbálni, én szeretem a csirke ezen részét, mert olyan kis zaftos és el lehet rajta rágcsálódni egy darabig :)

    VálaszTörlés
  2. Vicuska!
    Én is szeretem, de mostanában a comb valahogy előtérbe került, de nagyon finom lett, így sűrűbben veszek ezután. Kicsit pikánsan csípős volt, na és a páctól jó valóban jó zaftos.:)

    VálaszTörlés
  3. Én sem sütöttem még soha csak külön szárnyat, de ez a recepted nagyon megtetszett.

    VálaszTörlés
  4. A csirkeszárny nálunk sose volt,mert valahogy a családom nem szerette!De ez volt a mult.Mióta igy készítem a csontot is leszopogatják.Sőt nemrégen pulyka szárnyat vettem.Gondoltam egy merészet és erősebben fűszerezve ugyanígy elkészítettem.Mennyei!!!!Hálás köszönet a receptért!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyanyus, nálunk pont így volt, csirkeszárnyat szinte soha nem vettem, de ez olyan finomra sikerült, hogy apa azóta rendszeresen kéri. Pulykaszárnyat viszont sokszor sütök, azt jobban szeretem mint a pulykacombot.

      Törlés