2010. november 19., péntek

Csokoládé mousse (krém).



Mint már többször is írtam róla, csokoládéimádó vagyok. Teljesen mindegy, hogy milyen formában, csak csokoládé legyen, és főleg jó sok.(igaz utána lelkiismeret furdalásom van, méghozzá igen nagy.:)))) Ezt a receptet a napokban Gordon Ramsay egyik műsorában láttam meg, és rögtön tudtam, hogy mindenképpen elkészítem. Először kicsit furcsának találtam, hogy tejföllel keveri össze az olvasztott csokoládét, de mivel szeretek számomra új dolgokat kipróbálni, így gondoltam lesz ami lesz, elkészítem. Nagyon finom lett, így nem bántam meg, hogy rászántam magam. Csak annyit változtattam rajta, hogy én barna cukorral karamellizált szezámmagot kevertem bele, és a tetejét is azzal szórtam meg (ő ha jól emlékszem pörköltmandulával készítette). Gyors, egyszerű, és isteni finom!!!! Mindenkinek csakis ajánlani tudom, hogy próbálja ki, és szerintem nem fog csalódni.


Hozzávalók:

1 tábla 40%-os csokoládé
2 dl Hulala
2-3 ek tejföl
3 ek méz
karamellizált szezámmag


A csokoládét egy tálba beletördelni, majd vízgőz fölött állandó keverés mellett felolvasztani. Amikor már folyékony, levenni a gőzről a tálat és hozzákeverni a mézet, majd a tejfölt is.

A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan, apránként a csokoládés masszához keverni.
Végül szintén nagyon óvatosan belekeverni a ízlés szerinti mennyiségű karamellizált szezámmagot. (szezámmag helyett lehet belekeverni pirított mandulaforgácsot)

A karamellizált szezámmag receptje itt található.

Tálaláskor fagylaltos kehelybe kanalazni, majd a tetejét szintén megszórni a szezámmaggal. Rögtön fogyasztható!!!!

10 megjegyzés:

  1. Ez igazán nagyon tetszik! mostanában nincs sok időm tévét nézni, örülök, hogy te figyeled az újdonságokat:)

    VálaszTörlés
  2. Tetszik ez a mousse recept, mert nincs benne tojás.Eddig azért idegenkedtem az elkészítésétől, mert mindig olyan receptet találtam, de ezt most elcsenem.:-)
    Aranyos az új képed!:-)

    VálaszTörlés
  3. Én is szintén csokiimádó vagyok! :)))
    Imádnám ezt a krémet is! :)

    VálaszTörlés
  4. Kata!
    Én örülök, ha legalább ilyen módon tudok nektek segíteni. (szobabicajomat tekerve, mindig főzős műsort nézek, és jó nagyokat nyelek közbe:)))

    VálaszTörlés
  5. Nelli!
    A tojással készültnek én sem vagyok a híve. Mostanában már a tiramisut is tojásmentes változatban készítem el. Nyugodtan csenjed csak el.:)))

    Ezzel a képcserével próbálok kicsit ünnepi hangulatot idevarázsolni. Lehet a háttéren is újítanom kéne már, de valahogy én csak ilyen maradi vagyok.:))

    VálaszTörlés
  6. Bianka!
    Bizony-bizony, sajnos nagyon fincsi, így nem is tudtam neki ellenállni.:)))

    VálaszTörlés
  7. Ami!
    Köszöntelek a csokiimádók táborában!!! Tuti, hogy te is imádnád.:)

    VálaszTörlés