2010. július 5., hétfő

Cukorrépa krémleves.




Nem rosszul írtam le ennek a levesnek a nevét, mert igen kérem a szántóföldön található cukorrépából készült. Akik rendszeresen figyelemmel kísérik a konyhai tevékenykedéseimet, tudják hogy szeretek új, érdekes és lehet kicsit bizarrnak tűnő dolgokat kipróbálni. Ez a leves is egy ilyen, kicsit képtelennek tűnő, ám mégis finom. A napi bacajozásom során, elhaladok egy cukorrépa föld mellett és már pár napja motoszkált bennem a gondolat, hogy valamit készíteni kéne belőle. Hiszen mitől is lenne rossz, amikor cukor formájában a rabjai vagyunk. Végül a levest találtam a legmegfelelőbb ötletnek. Fűszerezve, tejszínnel és krémesen megállta a helyét az ebédnél. Jó, lehet nem fogok minden héten főzni, de nem ez volt az utolsó kísérletem sem a cukorrépával. Bátraknak csakis ajánlani tudom.



30 dk cukorrépa
1 vöröshagyma
1 db húsleveskocka
2 dl tejszín
chili
szerecsendió
gyömbér
vaj


A répát jó alaposan megmosni, majd megpucolni és felkockázni, a hagymát apróra vágni.
Egy edénybe tenni a vajat és elkezdeni párolni a hagymát. Párperc múlva hozzáadni a felkockázott répát, jól összeforgatni és még egy kicsit így párolni. Ezután felönteni annyi vízzel, hogy jól ellepje. Ízlés szerinti mennyiségű fűszerrel ízesíteni.(Először csak keveset tenni bele, majd ha szükséges még utána ízesíteni)
Kb. fél óra alatt puhára főzni, majd botmixerrel pépesíteni. Újraforralni, és állandó keverés mellett belecsorgatni a tejszínt. Újra jól kiforralni, de főzni már nem kell.
Tálaláskor levesgyöngyel megszórni.






5 megjegyzés:

  1. Érdekes, de biztos nem lehet rossz

    VálaszTörlés
  2. Még sosem ettem ilyet. Nagyon szívesen megkóstolnám :)

    VálaszTörlés
  3. Bianka!
    Valóban érdekes, de finom. A chili nagyon jót tett neki.:)

    VálaszTörlés
  4. Araniel!
    Én még nem is hallottam róla, csak a fantáziám szüleménye, de attól lehet hogy van ilyen leves.:)))

    VálaszTörlés
  5. Hát én is így vagyok ezzel a gondolattal, hogy valamit kellene belőle főzni, de mit!?
    A nagyim összefőzte céklával, így lett belőle céklasaláta.
    Kipróbálom ezt a levest.
    Valami rétes- vagy sütitölteléket is el tudnék képzelni belőle.

    VálaszTörlés