2009. december 30., szerda

Franciasaláta.



Franciasalátát szerintem már minden háziasszony készített, így természetesen nálunk is az asztalra kerül minden ünnep alkalmával. Én pl. hideg sültek, vagy éppen sonkatekercsek mellé szoktam tálalni, így lesz ez holnap is. Ma készítettem el, majd a hűtőben pihen, és így jobban összeérnek az ízek a tálalásig. A franciasaláta alapot megvásárolhatjuk fagyasztott állapotban is, de én szeretem magam összeválogatni a hozzávalókat. A zöldborsó, a sárgarépa, a főtt tojás és az alma mellett van hogy apróra vágott csemegeuborkát is teszek bele, de nem mindig. Jó tocsogósan szeretjük, így bőven kerül rá tartármártás is, de ez már ízlés dolga.



Hozzávalók:

 50 dkg zöldborsó (fagyasztott)
3-4 db sárgarépa (mérettől függ)
3-4 db csemege uborka (el is hagyható)
5 db kemény tojás
1 db édes alma
2-3 dl tejföl (20%-os)
kb. 1,5 dl majonéz
 1 tk mustár
késhegynyi őrölt fekete bors
1 tk cukor (ízlés szerint)
csipetnyi só

 
 

 
A sárgarépát pucoljuk meg, vágjuk fel ízlés szerint, majd enyhén sós vízben főzzük roppanósra. Ezután szűrjük le, és hűtsük ki teljesen.
 
A zöldborsót pár perc alatt szintén főzzük enyhén sós vízben, majd szűrjük le, és hűtsük ki teljesen.
 
A tojásokat főzzük keményre, majd pucoljuk meg, és vágjuk fel kisebb kockákra.
 
Az almát, és az uborkát szintén vágjuk fel apróra.
 
A tejfölhöz adjuk hozzá a majonézt, a mustárt, egy csipet sót, ízlés szerint őrölt fekete borsot és  cukrot, majd keverjük alaposan össze. (közben kóstoljuk, és ízlés szerint ízesítsünk utána, ha még szükséges)
 
Egy tálba tegyük bele a teljesen kihűlt sárgarépát és zöldborsót, adjuk hozzá a feldarabolt almát, tojást, és uborkát, majd öntsük rá a tartármártást, és óvatosan keverjük össze.
 
Ezután tegyük be a hűtőbe legalább pár órára hogy az ízek kellően összeérjenek, és közben néha óvatosan keverjük át. 
 
Tálaláskor a franciasalátát ízlés szerint hideg sült húsok, töltött sonkatekercsek..... mellé kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése