2009. augusztus 2., vasárnap

Barackos túrós. (tejes pite)




Lassan a végéhez közelít a sárgabarack szezon, és a mi barackfánkon sajnos már nincs is, de a szomszéd kertjében még szépen sárgul a fa a bő terméstől. Mivel nem tudtam megállni,  hogy ne kérjek tőle, mert olyan csalogatóan szép, így gyorsan eldöntöttem hogy megsütöttem ezt a finom süteményt. Őszibarackkal már tavaly többször elkészítettem, és azzal is finom volt. Nagyon finomra sikerült a sárgabarackkal is, így mindenkinek bátran merem ajánlani.


 Hozzávalók 26 cm-es tortaformához:

50 dkg sárgabarack
25 dkg túró
2 cs vaníliás cukor
10 dkg cukor
15 dkg liszt
2 dl tej
3 db tojás
csipet só



A torta formát kibélelni sütőpapírral, majd a kimagozott barackot helyezzük szorosan egymásmellé.

A tojásokat kikeverni a cukorral, a liszttel, a túróval majd folytonos keverés mellett hozzáadni a tejet is. Végül jól összekeverni, és a barack tetejére önteni.

Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt szép pirosra sütni.

A torta formában hagyni kihűlni, majd egy gyors mozdulattal egy tálcára ráfordítani hogy a barack kerüljön felülre, majd a sütőpapírt óvatosan lehúzni.

 Tálalás előtt a tetejét ízlés szerint porcukorral megszórni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése