2024. április 13., szombat

Stefánia reszelt-főtt tojással és sajttal.

 


Stefániát sokszor készítek, de valahogy a főtt tojás nem igen kedvelt nálunk, mert a sárgája túl fojtós..... így aztán most egy ötlet alapján a tojás reszelve került a húsmasszába, és így már szívesen ettük meg. Mivel mindenkinek kedvezni szerettem volna, így az egyik felébe a reszelt tojás, míg a másik felébe sajt került. Tálaláskor hagymás tört krumplival, és fejes salátával kínáltam, de ez már ízlés dolga.



 
 
Hozzávalók:

70 dkg darált sertéscomb
 
3 db főtt tojás
 
15 dkg trappista sajt
 
2 db zsemle
 
1 db vöröshagyma
 
2-3 gerezd fokhagyma
 
só (ízlés szerint)

őrölt fekete bors (ízlés szerint)

 2 tk ételízesítő
 
csipetnyi őrölt szerecsendió (el is hagyható)
 
1 db tojás (nagy) 
 
  4-5 ek Vénusz étolaj
 



 
A 3 tojást főzzük keményre, majd tegyük hideg vízbe hogy lehűljön. Ezután pucoljuk meg, és tegyük félre. A sajtot vágjuk ketté, és szintén  tegyük félre.
 
A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk fel apróra, és két evőkanál olajon pároljuk világos zsemle színűre, majd hűtsük ki egészen.

A zsemlét öntsük fel hideg vízzel, majd amikor már megszívta magát, alaposan nyomkodjuk ki. 

A darált húshoz adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, a vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a szerecsendióval, majd gyúrjuk össze.

Ezután adjuk hozzá az egész tojást, és szintén gyúrjuk alaposan össze a masszát.
 
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olajjal. (a sütőpapír el is hagyható, de így könnyebb lesz majd elmosni a tepsit)
 
Ezután a húsmassza felét helyezzük rá egy csíkban, majd az egyik felére reszeljük rá az előzőleg keményre főzött tojásokat, a másik felére pedig  tegyük rá a két szelet sajtot.

Ezután a maradék húsmasszával fedjük be úgy, hogy ne maradjon rés, ne tudjon majd kifolyni a sajt.(nekem azért egy kis helyen kifolyt)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. egy óra alatt süssük szép pirosra. (Én légkeverésnél 170 fokon, 60 percig sütöttem.)



A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük ki a tepsiből, és ízlés szerint szeleteljük fel.

Tálaláskor a felszeletelt stefániát ízlés szerinti körettel, salátával kínáljuk. Jól illik hozzá pl. a krumplipüré, a hagymás tört krumpli, de pl. egy tányér főzelék is. A reszelt főtt tojás szaftosabb marad, nem lesz a sárgája fojtós, így nálunk mindenki szívesen megeszi.


2024. április 3., szerda

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves.

 

 

A húsvéti bőséges ebédek, és vacsorák után, bizony nagyon jólesett ez az egyszerű fokhagymaleves, melyet még ízletesebbé tett az elősütött császárszalonna, és a sűrítéshez  használt csorgatott tojás. Az egész levesfőzés pedig nem tartott röpke egy óránál tovább és már tálalhattam is. Tálaláskor kínálhatunk a leveshez pl. pirított zsemlekockát, krutont, vagy éppen egy-egy szelet kenyeret, de magában elkanalazgatva is nagyon finom, és jól érződik a fokhagyma íze. Én rozskenyeret pirítottam, és azzal tálaltam.



Hozzávalók:

6-8 nagyobb gerezd fokhagyma

20 dkg császárszalonna

3 db tojás (nagy)

só (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

őrölt feketebors (ízlés szerint)

2 tk pirospaprika

1 ek étolaj

1-1,5 l víz



A fokhagymát pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra. A tojásokat üssük fel egy tányérba, és villával kicsit keverjük el.

Az olajat öntsük egy edénybe, adjuk hozzá a felkockázott szalonnát, majd süssük pár percig, hogy színt kapjon.

Ezután adjuk hozzá a felszeletelt fokhagymát és kevergetve futtassuk meg, majd szórjuk meg a pirospaprikával, alaposan keverjük össze, és öntsük fel a vízzel. (arra figyeljünk, nehogy a pirospaprika megégjen, mert keserű lesz)

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és főzzük kb. 30 percig. (közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána)

Ezután a forrásban lévő levesbe, állandó keverés mellett, csorgassuk bele a tojást, majd a hőfokot mérsékelve, főzzük tovább pár percig, majd zárjuk el a gázt.

Ameddig a leves fől, készítsünk hozzá pl. pirítóst, pirított zsemlekockát, vagy éppen sajtos krutont. Én rozskenyeret pirítottam hozzá.



Tálaláskor szedjük a levest tányérba, és pirítóssal, vagy pirított zsemlekockával kínáljuk. Nagyon jól érződik a fokhagyma íze, és az elősütött szalonnával nagyon finom a leves, melyet a tojás kissé sűrűbbé tesz.


2024. március 29., péntek

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

 


Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Minden Kedves Látogatónak, Bloggertársamnak, Ismerősömnek!
 
 

Legyen mindenkinek nagyon szép az ünnep! A lányoknak, asszonyoknak sok-sok locsolót, a fiúknak, férfiaknak pedig sok-sok piros tojást kívánok a locsolkodásért.

 

2024. március 27., szerda

Húsvéti receptajánló! Sósak, pogácsák, ropogtotani valók....

Húsvétkor a család férfi tagjai, és a locsolók talán a sós süteményeknek, pogácsáknak, és ropogtatni valóknak jobban örülnek majd, mint az édes, és krémes finomságoknak, így aztán kedvezzünk nekik is..... A kedvenc sós receptjeimet egy csokorba gyűjtöttem, ezzel is ötleteket adva a sütéshez. A receptek között vannak gluténmentes receptek, és cukorbetegeknek valók is. Az omlós, vajas tésztával  készülteket, már pár nappal az ünnep előtt megsüthetjük, majd letakarva, hűvös helyen tároljuk.... 

 

A receptek a képek alatt lévő linkre kattintva találhatók!

 


  Szakállas pogácsa

 


 Sajtos rúd

 


 Sajtkrémes roló

 


 Duplán sajtos rúd

 


 Leveles tésztás-baconös csavart

 


 Sajtos ropi

 


 Sütőporos füstölt sajtos pogácsa

 


 Gluténmentes sajtos rúd

 


 Túrós-snidlinges rúd

 


 Gluténmentes kréker

 


 Sajtos-sós keksz

 


 Mini croissant sajttal, baconnel

 


 Teljes kiőrlésű pogácsa (cukorbetegeknek)

 


 Sonkás-sajtos csiga

 


 Töpörtyűs pogácsa

 


 Teljes kiőrlésű sajtos rúd (cukorbetegeknek)

 


 Töpörtyűs pogácsa cukorbetegeknek

 


 Sajtos-zabkeksz (gluténmentes)

 


 

 Glutémentes sajtos csiga

 


 

Medvehagymás keksz

 

2024. március 25., hétfő

Húsvéti receptajánló! Torták, krémes sütemények...

A húsvéti asztalról sem hiányozhatnak a torták és a krémes sütemények, így a kedvenc receptjeimből válogattam össze egy csokorra valót. Húsvétkor én egy-egy finom répatortával lepem meg a családot, de persze azért a sárgarépa mellett kerül még ananász vagy éppen narancs is a tésztába. Emellett süthetünk pl. gesztenyés tortát, kókuszos tortát, vagy éppen szivárványtortát...... is. A krémes sütemények között is vannak egyszerűen elkészíthetők, és vannak melyeket már pár nappal az ünnep előtt megsüthetünk, hogy legyen ideje a tésztának megpuhulni, és a krémnek összeérni. Természetesen a cukorbetegekről sem feledkeztem meg, nekik is hoztam ötletadó recepteket, melyeket elkészíthetnek, és bátran megehetnek.


 A receptek a képet alatt található linkre kattintva találhatók, olvashatók!

 


 Ananászos répatorta

 


 

 


 Narancskrémes-marcipános répatorta

 


 Szivárvány-torta

 


 Narancsos-gesztenyés torta

 


 Kókuszos-citromos diótorta

 


 Répás-gesztenyés fészektorta

 


 Narancsos répatorta

 


 Vaníliakrémes máktorta

 


 Almatorta

 


 Mandulás meggytorta (sütés nélküli)

 


 Diós piskótatekercs vaníliás krémmel

 


 László szelet

 


 Kapucíner szelet

 


 Repülő krémes

 


 Hamis krémes

 


 Hartyáni krémes

 


 Mákos piskótatekercs citromos krémmel

 


 Hamis gesztenyeszelet

 


 Dalmát krémes

 


  Francia mákos krémes

 


 Francia krémes torta cukorbetegeknek

 


 Túrós-tejfölös almatorta cukorbetegeknek

 


 Keksztekercs cukorbetegeknek